Magyar Országos Tudósító, 1942. március/2
1942-03-20 [270]
Megemlékezett ezután vitéz Lukács Béla Gömbös Gyuláról., Bárányi Kálmánról,"gróf Csáky Istvánról és gróf Teleki Pálról, .majd a > harcterek és a szellemi küzdelem nagy halottai irántitisztelet kifejezéséül az országos tanácsi ülés résztvevői egy percig tartó néma felállás.-, sal hódoltaki Azzal az örömteljes bejelentéssel is tartozom -folytatta a pártelnök-, hogy az országgyűlés két háza egyhangú lelkesedéssel vitéz nagybányai Horthy Istvánt kormányzóhelyettesül választotta, /Hosszanta*tó rendkívül lelkes éljenzés és taps,/ Ez a választás a nemzet lelkében gyökerezett, mert minden magyar érzi, tudja, hogy országgyerapi'•'•' ?:ormáiiyzónk . . elsőszülött fia az apa bölcs útmutatása szerint halár"', a kijelöjt eton. Indítványozta vitéz Lukács Béla, hogy a tanácsi ülésből táviratilag fejezzék ka. ragaszkodásukat és szeretetteljes bódulatukat a Kormányzó Ur Őfőméltósága iránt, Egyhangú lelkesedéssel elhatározták; hogy íz alábbi táviratot küldik a Főméit ós ágü Kormányzó urnák! haayar Élet Pártja országos tanácsa a legmélyebb tiszte i. ettél és hódolattal fej.;zi ki hűséges ragaszkodását Főméit óságod iránt. Isten áldását kéri Por,) élt óságod életére és jelentig hogy a párt országos s z«..rve zet cine k fegyelmezett ereje Főméit óságod országépitő* bölcs tervcinek hűséges szolgálatát mt-gyar kötelességének ismeri* A Kormányzóhelyettes ur Öfőméltóságának az alábbi táviratot küldték; - H Magyar Élet Pártja országos tanácsa mélységes rjisztelettel köszönti Főméitóságodat és a nemzet érdekében vállalt munkásságára Isten áldását kéri. Vitéz Lukács Béla ezután Így folytatta megnyitó beszédét: « Politikai elindulásunknál hitet tettünk arra,hogy feladatunkat a család, a hemzet, a haza érdekében el fogjuk végezni, Becsül-ttel fogjuk elvégezni! Becsülettel magunk, családunk; fajtánk iránt, méltóságra emeljük a munkát, erre megvan az aliaratunk is és a hitünk is. Ilyen céltudatos törekvéssel, türelmes okossággal, testvéri megértéssel menetelünk azon tv u«on, amely nemzeti vágyaink beteljesülése felé vezet% - Asszál a kéréssel fordulok az országos tanács tagjain keresztül pártunk minden .. szervezetéhez, hirdessék az áldozatot, hiivesstk a lemondást, értse meg minden magyar ebben az országban,.hogy a megszorító rendelkezésekre, a nélkülözésekre a magyar jövő miatt van szükség, Á harctereken küzdő honvédéin!-: ragyogóan megállják helyüket* Kekünk itthon szivünk egész melegéve1/támogatnunk és segítenünk kell a harctérén lévő hősök hozzátartozóit. Érezzék " .^katonák ott künn és hozzátartozóili itt bent, hogy a magyar honvéd apjának,, anyjának, feleségének ás gyermekének sorsát a keresztény magyar társadalom szivén viseli. Az országos elnök nagy tetszéssel fogadott beszéde után Varga Imre fölömives szólalt fel, Hangoztatta,hogy a magyar gazdák el-» Ítélnek minden felelőtlenséget; minden felforgatást, mert munkájukat, osak békében és nyugalomban végezhetik az ország érdekében ö Kérik a kormányt, hogy,'- az ország nyűg almának és rendjének fenntartására továbbra is minden: eszközt vegyenek igénybe, s ebben a munkájukban'a magyar falu népét mindenkor maga mögött fogja érezni* As ország legfontosabb kérdéseinek egyike a föld kérdés, s megoldása érdekében mindent meg kell tenni, amit a háborús helyzet ax renged* A végleges megoldás, tudjuk csak a háború után jöhet, de .addig is a meglévő földbirtokpolitikai törvények alapján haladjon előre a föl! juttatás, elsősorban a házhely akció és a kishaszonbérletek létesítése. **> magyar nép köszönettel és Örömmel fogadta a miniszterelnök gyors intézkedését a zsidó földew ' igénybevételére vonatkozólag, ,1 t4 /folyt, köv,/