Magyar Országos Tudósító, 1942. február/2
1942-02-23 [269]
C U » A I\ U ü /Morvay alpolgármdater előadása a Sas körben. 7 o 1 y t a t á s .1./ Morvay Endre dr .alpolgármester fejtegetései során vázolta a régi Belvárost, beszélt a pesti porról és sárról, maji az akkori idők közlekedési eszközeinek tökéletlenségéről és silányságáról. Még nagyobb baj volt, hogy nemcsak utak, vasutak, gőzhajók hiányától szenvedtünk, nélkülöztük a vállalkozó nagytőkét is, főleg azokban a jogunkban és szokásjogunkban gyökerező organikus hibák miatt, amelyek a szabad ipari éa kereskedelmi élet nagyvonalú kibontakozását egyenesen lehetetlenné tették, k kor. két nagy látnoka, Széchenyi és Kossuth közül az egyik cso.k a gazdasági felemelkedés után tartotta elérhetőnek a szabadság felé vezető utat, a másik szabadság nélkül lehetetlennek képzelt ilyen felemelkedést. De mind a kettő szépet álmodott. Sorsuk tragikus volt, de fiatalságuk, férfi koruk mégis tele volt a beteljesedósek legfelségesebb örömeivel. • Nem ismerték még saját sorsukat és nem is értek rá foglalkozni ezzel, ök alkotásaik jövőjének fátyolát emelték fel hivatott kézzel, nem azt a fátyolt, amely eljövendő életük nehéz szakaszait árnyékolta sötétre. Megszülettek a nemzeti újjászületés korszakának legendás alkotásai. Akik ezeket a legendákat szőtték, nagy tervezők és egyszerű munkáskezek, megpihentek már, nem heviti őket a nemzeti munka gyönyörűséges láza. - Tudtak a közérdekért - fejezte be előadását az alpolgármester - a nemzeti előrehaladás gondolatáért őszintén lelkesedni, fáradni, áldozatokat hrzni, kockáz-.tokát vállalni. Meggyőződésüket, lelkesedésüket tisztán állították a közügy, a közérdek szolgálatába, nem vártak ezért jutalmat, egyéni előrehaladást, fokozottabb egyéni boldegukást. Ebben az érzésben, ebben a lelkiségben fogtak össze, alkottak nagyokat, példát adva nekünk, utódoknak, A gond'••lat okban gazdag, lebilincselően érdekes előadásért az ünnepi összejövetel közönsége nevében Danáth György elnOk mondott köszönetet Morvay Endre dr .alpolgármesternek, akjt a megjelentek meleg ünneplésben részesítettek. /MOlyVi . — K3 — — OLASZ PILM PRANCIÁUL. A "Boldcgság komédiája" cimü filmről, amolyot most nagy sikerrel vetítenek Bvidapesten, a közönség azt hiszi, hogy francia, hol-tt a film az egyik legnagyobb olasz filmvál-lalatnak, a Scalora-filmnek produkciója. Az ENIC, a legnagyobb olasryfilmvállalat és a Scalera-film érdekeltséget vállalt a francia filmgyártásban. Rövidesen még több francia filmet exportál majd Olaszország. /MOT/B, Pro domc: A Budapesti Olasz királyi Követség kéri tisztelettel fenti hir szíves közlését. RENDŐRSÉG ÍTÉLET A ZSTPÖTÜRVEKI MEGSZEGÉSE MIATT. A Borház és Sörház rt.ügyvezető igazgatóját. Gráf Ján.ct és igazgatóját, Garami Oszkárt a VI. kerületi rendőrkapitányság bttntotőbirája 15-15 napi elzárásra és ujabb t 20-20 napi elzárásra átváltoztatható 1000-1000 pengő pénzbüntetésre / itélte, mert a tulajdonukat képező Aréna-ut 116.sz,alatt lévő Kémcny\ seprő étterembon törvényellenesen zsidó tralikost alkalmaztak. /lIOT/S,