Magyar Országos Tudósító, 1942. február/1
1942-02-13 [268]
RSHIőHBÉG ENGEDÉLY NÉLKÜL HOZM FORGALOMBA LISZTET, Még a mult év szopteinberébon a Telepes-utca 16,szám alatt lévő Éva Taps sermüvek előtt megállt egy kocsi, amelyen huszonöt Z3ák liszt volt. Egy férfi hozta a lisztet, akit az alkalmazottak Nagy néven ismertek, s csak annyit tudtak róla, hogy lakatosmester. A férfi Sofcsik Lajosnéra, az üzem tulajdon:snőjére hivatkozva otthagyta a lisztet, amelynek leszállítását másnap Sefcsikné is tudomásul votto„ Nagy nem jelentkezett napokig, mire Sefcsikné egy hét múlva elment a lisztkiutaló hivatalba és érdeklődőtt,hogyan kaphatott ^agy ilyen nagymo-faayiségti lisztet. A hivatalban megállapították, hogy llyon kiutalás-nem történt és följelentést tettek a XIV.körüle ti rondőrkapitányságon.A kihágáoi eljárás során Sefcsikné azt állította, hogy "agyét tényleg ismeri, de sem másik nevét, 3em lakásának elmét nem tudja. A nyomozás megállapította, hogy az illető férfi N agy István lakatosmester, aki a XIII., Föveny-aatca 71.sz,alatt lakik, Öt is előállították és kihallgatása során azt vallotta,hogy a Baross-téren megszólította annakidején egy férfi, akit látásból ismert, nevét nem tudja és érdeklődött, hog;f nem tudna-e elhelyezni 25 zsák lisztet. Erre támadt az a gondolata, hogy a lisztet elhelyezi: a tápszerművek udvarán. A tárgyalást vezető rendőrbiró az előadott mesét nem hitte el és nem látta beigazeltnak és ezért S-fcsik Lajosnét 10 nsp 1 elzárásra átváltoztatható 500 P,, %gy Istvánt pedig 30 napi elzárásra atváltoztatható1500 P, pénzbüntetésre Ítélte, a 6120/1941.M,E t rondolotbo ütköző kihágás miatt* mert Budapest zárt területén hatósági engedély nélkül lisztet hoztak forgalomba. Az itélot jogerős. /M0T/S. FŐVÁROS _y FŐVÁROS MINDENT ..EGTEIT AZ ÁRVÍZVESZÉLY ELIIÁRITÁSÁRA. Szendy Károly polgármester utasítására és vitéz Becske Kálmán tanácsnok irányitásával a főváros már előre felkészült az idei árvízveszélyre.A magas talajvíz és a több mint egy méter vastagságú hóréteg miatt most tavaszszal is számolni kell a Duna áradásával ós a veszély elhárít ás ária már minden intézkedés megtörtént. Többszázezer pengő költséggel megerősítette az ut- és mólyépitési ügyosztály a védőgátakat,a déli határárkát kiépítették és északon a Budakaláozi-utnál az ut testejt-amely valtaképpen védőgát, nyolc és fél méter magassági a emelték fel, A k-zelmultban fejezték be az Aranyárok védőtöltéseinek munkálatait.A főváros az árvízvédelmi munkálatok keretében fokozatosan fejleszti és emeli a kevésbbé védett területek védőgátjait és gondoskodik a védőtöltések biztosításáról és megerősítéséről. Az árvízvédelmi munkák keretében átépítette a főváros a Fóvámhaz előtti alsó part falburkolatát.A Eánchid és Erzsóbet-hid közötti pesti partfal burkolatát is át kellett építeni, mert sok helyen kifagyott és a mult evi nagy jégzajlás sok kárt tett benne. A XI.kerületben a határárkot rendezteti a főváros es az árok menti árvízvédelmi töltéseket kiépíttette. A Rák^spatak folytatólagos szabályozása is befejeződik a Szőnyi-ut és a ..krepesi-ut között. A III.kerületben a régi aranyhegyi patakot áthelyezik c Hévizi-utra. Ezek a .munkák is mind a főváros árvízvédelmi biztonságának fokozása erdekében folynak. Az ügyosztály a hegyeket borító hatalmas hórétegek miatt előre felkészült a belvizek elvezetésére is.A védőintézkedések keretében kitakarították a főváros környékén lévő patakokat,a hegyvlzlevezotő árkokat és az egyéb vízfolyásokat, a nagyobb patakokat ki jegelték. Eltávolították a"jeget a Rákos-patoktól és az aranyhegyi-árokból is, hogy az olvadáskor lezúduló viz elfolyhasson< Azokat a felszereléseket, amelyek a mult évi szigorú télben megrongálódtak,kijavíttatta a főváros ós áldozatot nem sajnálva,rengeteg korszerű felszereAlest vásárolt még kellő időben. s /folyt, köv./