Magyar Országos Tudósító, 1942. február/1
1942-02-10 [268]
A PESTVIDÉKI TÖRVÉNYSZÉKEK LETARTÓZTATTAK EGY ISTENT KáhGMLó IEROST* Rimóczy Pál 48 évos maglÓdi kovácssegód erőszakos bűncselekmény alatt került ma a pestvidéki törvén/szék dr. űsikmák Lajos tanácsa elé, A biróság zárt ajték mögött hallgatta ki a vádlottat, aki már a teremben i s botrányosan viselkedett, majd amikor szünetet rendelt el az elnök/ a folyosón hangosan szitkozódni, káromkodni kezdett és az Isteht szidalmazta, A közvádat képviselő dr. Pénzes Béla királyi ügyész a tárgyalás újbóli megnyitása után bejelentette, hogy Isten káromlás vétsége miatt eljárást indit Rimóczy Pál ellen, okinak azonnali letartóztatását indítványozta. A törvényszék tanácsa az ügyész irtditTanyának helytadott és elrendelte a garázda vádlott letartóztatását, annál is inkább, rert Rimóczy életveszélyes fenyegetést tett családjának tagjai Ellen és mert a büntetés előrelátható nagysága miatt a vádlott szökésétol lehet tartani. A tárgyalást ezután elnapolta a biróság, Bimóczy Pált pedig szurcnyc£ fogház8rök kisérték le a pestvidéki törvényszék fogházába. /MOT/Cs. -—.A RABKÓRHÁZBAN MEGHALT A 82 EVES KECSÉSI FEIESEGGYILKGS• Vocsésen nemrégiben a saját h zában megfojtva, összezsinogelvc talált' Liebe Mátyásnó született Strchmayer Éva 80 e vcs ma trónét, ogy jómodu gazdálkodó feleségét. Eleinte- az volt a feltevés, hogy rab ló gyilkosság történt, de a nyomozás során megtaláltik az idős asszony nagyobb összegű készpénz't, takarékkönyvet és «. kazáréit. Ekkor a CJ uidőrök őrizetbe vették a meggyilkolt asszony különváltan le férjét, a 82 éyes Liöbé Mátyást, aki bevallotta, hogy örökösödési ügyből kifolyólag Ö.:ÍZOveszett a feleségével, szóváltás közbon inzultálta, majd megfojtotta. Liebe Mátyás ellen a királyi ügyeszség h .zastárson elkövetett szándékos emberölés büntette miatt emelt vádat és a bűnügyet ogy alkalommal már tárgyalta a pestvidéki törvényszék dr. vitéz Scmcdy János tanácsé. Liebe azonban tagadta bűnösségét. A biróság további tanuk kihallgatása végett elnapolta az ügyet, ujabb tárgyalásra azonban mér nem kerül sor, • mert Ljobo M tyás néhány nappal ezo.őtt tüdőgyulladást kapott, be szál1 itottak a rabkórházbr , ahol ma reggelre meghalt. A törvényszék a további eljárást ily módón megszüntette ebben az ügyben. /MOT/Cs. BÁRBAN MULATTA, EL A "GRÓF ÉS BÁRÓ ŰR 1 ' A SIKKASZTOTT P^NZT. Néhány hSttel ezelőtt a Shanghai bárban a késői órákban megjelent két fiatalember és bŐkező mulatozásba kezdett. Drága ételeket, pezsgőt rendeltek ós Smiker má- illuminált állapotbon voltak, büszkén jelentettéi, kí. hogy az egyikük báré a másik meg gróf, pénzük van bőven, mert ösztöndijat kaptak. Bizonyitákál kL is vette az egyik a zsebéből duzzadó pénztárcáját és megszámolta annak tartalmát. Kiderült, hogy 12oo pengő volt benne. Hajnalig folyt a dáridó, maid eltávoztak. Ekkor azonban a rendőrség már kereste az egyik fiatalembert, aki bárónak mondta magát, mert feljelentés érkezett ellene az egyik fővárosi cég részéről, amelynek alkalmazottja volt és ]2co pengőt elsikkasztott. A "báró urat" mér elitélték a sikkasztás miatt s a királyi ügyészség vádja papján Göczi Károly tanácselnök ma vonta felelősségre a "grdf urat": Domj én Zoltán magántisztviselőt, aki ellen bűnsegéd! bí'.nrészesség miatt indult bűnvádi eljárás. Dómján beismerte, hogy együtt mulatott" már elitéit barát jávai, ele azzal védekezett, hogy jóhiszeműen segitett a pénzt elkölteni, azt hitte, hogy tisztességes uton jutott hozzá. A biaonyitő eljár és lefolytatása és dr. Szabó Zolt'.n királyi ügyész vádbeszéde után a biróság kóthónapi fogházbüntetésre Ítélte a vádlott fiatalembert, de a büntTtés végrehajtáséit próbaidőre felfüggesztetté. Az itélet jogerős. /MGT/Sy.