Magyar Országos Tudósító, 1941. december/2

1941-12-27 [267]

A MABI KARÁCSONYI ÜNNJ5PÉLYE, A Magánalkalmazottak Biztositó Intézete­pénteken, december 26-án délután a fiatalkorú, biztosítottak közJromükö»­désével müsorofc karácsonyi ünnepélyt rendezett a* * » '.' MABI központi kórházának üvegcsarn*kában» A csarnokot ez alkalomra szinház­teremmé változtatták át, amelynek előterében azinpadot állítottak fel, A színpadon karácsonyfa/* fcJ % és két sorban a fiatalkorú biz­tosítottak énekkara helyezkedett al. A műsort karácsonyi énekek vezették be, majd az egyik fiatalkorú biztositett Nagy Imre Jíégis élünk^cimü ver­sét adta elé. Ujabb karácsonyi énekek alkották a műsor következő számét^ majd Zsabka Kálmán^Hiszelregy Istenben"cimü versét szavalta el egy leány­biztositott, A kövotkeeő"^zám ügyesen összeállított élóképbon és néma­játékban'mutatta be a kereszt győzelmes útját kétezer éven át, majd dr, Hindy Zoltán, a MABI igazgatója tartottba meg ünnepi beszédét, A megjelentek nagy ünneplésben részesítették Hindy Zoltánt, aki üdvözölte a megjelent vendégeket és a fiatalokat. Hangsúlyozta, hogy e szép ünne­pen együtt vannak valamennyien, mert a fiatalkorú biztosítottak nem fe­ledkeztek meg az együtt töltött nyéi-ról és akik nincsenek itt, azok is elküldték az ország minden részéből üdvözletüket. & ijUspt - A világ eresztékeiben ropog• - mondotta ünnepi beszédétjén dr. Hindy Zolién aki azonban hisz, az a holnapot ragyogónál; iá*á&. Minden közösségnek az a kötelessége most, hogy előkészítse az ifjúságot a szebb jövőre és mindenkinek cl kell látnia feladatát. Ezért fordít a MABI is nagyobb gondot az ifjúságra. Beszéde végén hangsúlyozta, hogy minden Isten rendelese szerint történik és a vajúdásnak vége az, hogy nagy lépéssel jut előre a fejlődés utján. Ebbe az uj életbe mennek bele a MABI fiataljai is. A, nagy tetszéssel fogadott beszéd után a megjelentek elénekelték a Himnuzr''., majd szétosztották az intézet ajándékait a fiatalkorú biztosítottaknak, akiknek mindegyike egy betétkönyvet és ety karácsonyi csomagot kapott. Az ünnepségen magjelentek között ott láttuk dr. Zsembery Istvánt, a U&ZZ. elnökét, id. Kállay Ubul alelnököt és másokat. /MOT/JL H..1.1ÍTHY KAROLY TELETESS. Nagy gyászpompával és a részvét impozáns megnyilvánulása mellett temették el karácsony második napjának délután­ján üjfalusi dr. Némethy Károly v.b.t.t. ny, belügyi államtitkárt, a főrendnház , majd a felsőház örökös tagját. A farkasréti temető nagy ravatalozótermét zsiifolásig megtöltötte a gyászolók tömege, az elhunyt tisztelőinek nagy sokas ága. Megjelent a végtisztességén Rresztes­Pischer Ferenc belügyminiszter, báró Radvánszky Albert, a felsőház al­elnöke, Tasnádi Nagy András, a képviselőház elnöke, báró Perényi Zsigmoi 1 koronaőr, Herczog Ferenc m, kir. titkos tanácsos, a felsőház tagja, Karafiáth Jenő főpolgárraestor, Szendy Károly polgármester, Bódy László és Morvay Endre alpolgármosterek, Antal l3tván államtitkár, a székesfő­város tanácsnokai és a kerületi elöljárók közül számosan, ott voltak t ­vábbá Bárczy "István, Ugrón Gábor, Harrer Ferenc ny. miniszterek, Ripka Ferenc ny. főpolgármester, Lamotto. Károly ny. alpolgármester, azonkí­vül a politikai élet igen sok kitűnősége. A gyászszertartás serán a református egyház énekkarának gyászdalal után dr. Ravasz László titkos tanácsrs, püspök magasan szár­nyaló ^ gyászbeszéd keretében búcsúztatta az elhunytat, majd a belügymi­nisztérium tisztviselőkara és a gyakorlati közigazgatási vizsgabizott­ság nevében - amelynek az elhunyt elnöke volt, - Temcsányl Kálmán állam­titkár méltatta dr, Némethy Károly hervadhatatlan érdemes működését, aki 05 évi belügyminisztériumi tevékenysége során alapvető munkát vég­zett a^közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvény megalkotásánál; megemlékezett a közigazgatás racionalizálása körül, a közigazgatási bírás­kodás 'fejlesztése, a választójog, a betegápolás ós az elhagyott gyermekek (^intézményes gondoskodása érdekében kifejtett maradandó értékű munkás­' ságáról. /F*lyt.köv. /.

Next

/
Thumbnails
Contents