Magyar Országos Tudósító, 1941. december/1

1941-12-02 [266]

RiTOiíVaisa MBRiiríii.ö voláoi^x A &ÍR R-­R * ELŐTT. Emlékezetes még az a szerelmi dráma, amely e év július 13-án történt Szabó Pirenoné lakás éh* Prttneor öyöi^y Máté műszaki tis .t viselő civako­dás után rálőtt Szabón éra, majd meny asszony Ara Szabó Jolánra s mind a kettőt súly os an megsebesítettől A -segély, '.áit ásókra rendőr érkezett, aki J o3 ő akarta állítani, de Brunrier a vád szerint - olle:.szegült és ráfog­ta fegyverét Bolatino Lajos rendőrre is, de szerencsére a rovó-ver csü­törtököt, mondott* A merénylőt letartóztatták és a királyi ügyészség több ;-r-.boron elkövetett szende-kos emberölés bűntettének . kisévloto, továbbá hatósági közeg elleni erőszak büntette miatt omolt vádat, A büntetőtör-"' yányszég Lengyel-tanácsa ma tárgyalta az ügyet. Brunnor tagadta'bűnössé-* g-H, Védek a S.ésében elmondta, hogy vőlegény o volt Szabó Jolánnak, de ki­adták az útját ás fölszólították, hogy a náluk lévő holmijait- vigye el, Gzévéitá.: keletkezett, ami voszőkodésó fajult. Közben szedegette holmi­jait éc kozőbo akadt ;z i táska, ••.melybon rovolvara volt. Kivette és ma­ga som emlékszik, milyen ókból és milyen körülmények között, elsütötte. A ^ róná őrnek ő nyitotta, ki a bazárt ajtót ée azért vette el a újból fogyvo* rét, mórt öngyilkosságot akn rt elkövetni, A rövolvor azonban nem sült el. Tagadta, hogy bárkit mog akart volna ölnij erősen felindult lelki­állapotával próbálta magyarázni a történteket, A törvényszék tanúképpen beidézte Szabó Perensr.ét, aki elmondta, hogy azért utasították ki Brun•• nert, mert. goromoán bánt menyasszonyával, bántalmazta ts, Amikor'meglát­ta közében a revolvert, leánya elé állt} hogy elhárítsa a lövést, do Brunnor a felvert kétszer is elsütötte. Ai egyik golyó a tüdejébe fúró­dott és hosszas kezelés után gyógyult mog. Leánya is súlyosan megsérült. a golyót máig sem tudták eltávolítani testéből. Szabó Jolán r.om kívánt tanúvallomást tenni az ügyben* A'törvényszék Ítéletet nom hoz ott, mart szükségesnek tartja t a rendőr tanukén ti kihallgatásáét is. Az azonban 'je­lönié g vidék. y.i tartózkodik és így nem j elun hetet t mog a t árgyaíásón » -iiért is L ;ngy v l elnök elnapoló v*-'>eést hozott. fáBfU'f Sy. — ZU ST AT ARI ALIS T.-iRCJi'ALJS /S, folytatói/ Több tanút hallgatott ki ezután a rögtönitélő bíróság, ffiajd dr. DPZSŐ Sándor ügyészségi alelnök mondotta »l vádbeszédét, amelyben a leg­súlyosabb büntetés kiszabását kérté, Ezután ifj. dr. Kovács Sándor vé­dő ezt hangoztat ts", hogy nincs megnyugtató bizonyíték arra, hogy a v;'dlott a rendőrökre rálőtt volna, Férte a bíróságot, hogy a bűnügyet utalj ák p. r~-' ncie s birős A ghoz. Tíozel egyórai tanácskozás után vitáz dr. Somody •' án os tanács-" elnök kihirdette, a rögtönitálö bíróság"határozatot, Eszerint s bűnügyet a s tat ári áll s bíróság" a rendes bíróság elé utalta. Egysen fenntartotta a bíróság a vádlott előzetes letartóztatását, A határozat kihirdetésé­nél a vádlott a nagy izg lomtól ás lelki feszültségtől siró 7 majd ne­votogörasöt kapott, aztán fogházáról visszeveze tték cellájába, /KOT/ 3s,

Next

/
Thumbnails
Contents