Magyar Országos Tudósító, 1941. november/2

1941-11-28 [265]

A REVOLVgRES MERÉNYLŐ ÖLTI TE T ESET SÚLYOSÍTOTTA A TÁBLA. rVágó Pál 'hu azon ha téves gé.pmunkás 1938 tavaszán megismerkedett Bálint Ró­zával és utóbb együtt is laktak. Vágó 1939 május havában szabadságra ment, alutaáott Budapestről. Püuköo d v as ám a p j én tért vissza és nyomban észre­vette, hogy a leány elbideyült tője. Bálint Róza nyíltan még is mondta Vágónak, hogy'rom kívánja a további barátságot fönntartani, mert más ud­varlója akadt, aki majd felesé-sül is veszi. VáetŐ Pál könyörgésre fogta a dolgot, de a leány hajthatatlan mara dt. Május 31-ón újra fölkereste a leányt, aki ismét elutasította, aire Vágó Pál elővette pisztolyát és kötszer a leányra 3 ott. Az "egyik golyó célt térvesztetté, a másik pedig csak súrolta a leány testét, ugy hogy csak jelentéktelen sérülést oren­védett. De Vágó Pál nagy felindulta ágában azt hitte, hogy megölte a le­ányt, mire önmaga ellen fordította a pisztolyt, de a fegyver oz alkalom­mal csütörtököt mondott. Vágó erre kiugrott elszámoló ti Szobájának abla­kából, ugy' hogy a lábat törte és hónapokon keresztül kórházi ápolás alatt állott. Felgyógyulása után az ugy és'-a ég vádat omolt ellene gyilkosság kísérletének büntette miatt • A bün te tőt örvény s z ék a lefolytatott bizo* nyitási eljár es után a vádlott cselekményét erős felindulás Öan elkövo­•tett szándékos emberölés oüntatte. kísérletének minősítette és az enyhí­ti szakasz alkalmazásával regyhónapi fogházra Ítélte el. Fellebbezés folytán a tábla dr. Ruo er József elnöki és ével tárgyalta ezt az ügyet és dr. Cu'ottó László kir. f őüvy ás zhely ettes felszólalása után megsemmisítőt ­te a:', elsőbirOság Ítéletét., mellőzte az erős felindulás me-.álíaoítánát és a vádlott büntetését egyévi börtönre emelte fel. /íOT/'O. ÁRDRÁ'lIT ISI Büfc ÜGYEK. Szaronosés János és kas záros Ferenc mogyoródi hen te smo s t e rek ellen ár­drágító visszaélés büntette miatt azért indult bűnvádi alj ár és, mert tá"' va'éy Ősszel a zsirszaloíina és a oernélküli .szalonnát a maximális ári nl drk"abban irusitották. A pestvidéki törvényszék a két he...éesmestert fe.ien­kdrt hat hón api börtönre és 5o penge pénzbüntetésre it élt - el. A királyi 'varia dr. '°& olnok - tan ács a dr. Kéler ő élo konc* n a ügy és zhely e't t e s felszó­lalása Után a vedelem részéről bejelentett semmisségi por. a szokat eluta­sította, 1 gy az uzsora bíróság it élete " jóger őr? sé vált. . Löwi Izsák hidalmásl gazdálkodó tavaly decemberiben és oz óv janu­ár havában a 24 filléres áron maximál t bj.v ilytejfet 26 -fillérért vásárol­ta Krizsár Miklós, Moldován Demeter. Kis János és Bogys Aropnó almásaiért­mi helyi lakosoktól. A komáromi törvényszék mint uzsoráéiról ég ugy Lowi I~sák vevőt, mint az eladókat is árdrágító vissza'lós vétsége miatt fe­jenkint négyhónapi fogházra és ?.oo pengő p én a bün tat ősre Ítélte el és kö­telezte az eladókat ezenfelül arra is, hogy fejenkint 50 pengő vagyo'i elégtételt fizessenek a kincstárnak** A kúria e--.t a-* *h életet is helyben­hagyta. éiyirátl György seregélyééi vegyeskereskedő a kristálycukíbt és a zsemlyemorzsát a maximális aruál drfvádban árusította a ezért a széees­fehérvári törvényszék ••ut.;-o;i ; ?oi börtönre Ítélte el. A kir. kúria dr. Szol­nok-tane-csa dr. Kéle • Béla éaaeonaügyészheiyottes fels ég•>lása után ezt az it eletet h ;iybonba gta . /HOT/ Q ~. """'

Next

/
Thumbnails
Contents