Magyar Országos Tudósító, 1941. november/1
1941-11-06 [264]
II (i n v v u u a v ÉRTEKEZLET A FŐKAPITÁNYSÁGON A JOBBOLDALI KÖZLEKEDÉS BEVEZETÉSÉVEL KAPCSOLATBAN. Dr. Eliássy s ándor budapesti főkapitány csütörtökön délben értekezletre hivta össze a budapesti sajtó képviselőit, hogy előttük a november 9-én életbelépő jobboldali közlekedéssel kapcsolatos intézkedéseket ismertesse. A főkapitány báró Babarczy Ictván székesfővárosi tanácsnokicai, a Közmunkatanács megbízottjával és a közeledési vállalatok vezetőivel már jó előre megtárgyalta azokat a módosításokat, amelyeknek életbeléptetése a jobboldali közlekedésre való áttéréssel szükségesnek mutatkozott. A november 9-én reggel .fiö órakor életbelépő uj közlekedési szabályokat a legapróbb részletekre kiterjedően tárgyalták meg az arra hivatottak és a főkapitány ezeknek a tárgyalásoknak eredményeként adta ki az uj közlekedést szabályozó rendeleteit. Dr. Marinovich Marcell rendőrkapitány, a székesfővároD közlekedésének egyik legalaposabb ismerője és szakértője adta meg a sajtó képviselőinek a szükséges felvilágvsitásokat. Magyarország sem térhetett ki a jobboldali közlekedés bevezetése elől - mondotta - és a 187.000/1941 B.M, számú rendelet mondta ki a jobboldali közieke déo életbelépését* Július 6-án az egész országban áttértek az uj közlekedési rendre, csupán Budapest és környéke maradt ebből ki, mert itt a szüksé ges átépítéseket nem lohetetott volna a rendelkezésre álló idő alatt elvégezni. November 2-ika lett volna az az időpont, amikor a fővárosban éa környékén is életbelépett volna a jobboldali közlekedés, de a halcttaknapján elkerülhetetlen rendkívüli forgalom miatt ezt az időt november 9-re halasztották és az uj rend kezdésének időpontjai reggel 3 órában állapították meg, amikor a legkisebb a forgal*m # az olőző napi balrahajtást még be lehet fejezni és az uj közlekedést már jobboldali irányban lehet megkezdeni, A Beszkárt 11 helyen volt kénytelen nagyobb átépítést keresztülvinni, ezek közül a legnagyobb a Baross-téren történt, A 2-os villamcsrelá*iót az uj rend miatt a Beszkárt kénytelen volt megszüntetni óé át kellott terelni a 20-as és a 25-ös reláció közlekedését is, A közönség figyelmét már régen felhívták az uj közlekedési rendre, a Rádió egy héten át minden nap figyelmeztetést közöl a Film Iroda diápezitiveket készített és azokat ogy héten át 24 budapesti moziban vetitik, tórképoket helyeztek ol falragaszokon a Belvárosban és környékén^ozenkivül falragaszokon hivta fel a főkapitány is a közönség figyelmét. A gépkocsi tulajdonosknak motalkó utalványukkal együtt figyelmeztető cédulákat osztottak ki a Beszkárt és a többi közlekedési vállalat kioktatta alkalmazottait >? úgyhogy az alapos munka érmésével várja a ronaőrség november 9-ikét." Gondoskodás történt arról, hogy megfelelő számú rendőrőrszem irányitsa novumuer 9-én és az azt követő napokon a forgalmat,, a kerületi kapitányságok vozotpát maguk ellenőrzik az uj rendet és a főkapitány is személyesen gyozóak majd meg arról, hogyan fogadta a közönség a megváltozott közlekedés bovozotó .eét. A főelv az volt;különösen a gépjerőmüveknél- lásson hajtani az clso napokban, A közönséget különösen arra kivánja figyelme^ tethi a rendőrség, hogy a villamoskkra való fel- és leszállásnál ügyeljen, mert a balosotokért egyedül saját magát okolhatja mindenki. November 9-én reggel rnár uj helyükön állanak az egyes jelzőtáblák és mutatják az uj megállóhelyekét„ 822 autébuszmegállőból 634 a helyén maradt, a többit át kellett helyozni. 1289 villamosmogállóhelyből 584-et kellett áthelyezni. Áthelyezték a 9-os, 15-ös és 26-os autóbusz végállomását is épponugy, mint az nutőtá.rtik *« t-bérkocsik állomásait,* KörforgcáLmu közlekedést vez-ttek be a Széna-téren és a Ligot-téron I i zzel' szemben megszűnt a körforgalmi a Jekai-téren és a Liszt Ferenc- téren. L . /Folyt.köv./