Magyar Országos Tudósító, 1941. november/1
1941-11-15 [264]
—-MEGHALT KOóS MIHALT. Koós Mihály ny.földmi ve lésügyi államtitkár, az Crszágos Mezőgazdasági Kamara nyugalmazott igazgatója szombaton reggel 73 éves korában váratlanul elhunyt. Halálával a magyar közéletnek egyik értéices személyisége távozott az élők sorából* 1869-ben született Szatmárnémetiben, egyetemi tanulmányait Budapesten és Berlinben végezte, majd a földiiávelésügyiminisztérium szolgálatába lépett. Kiváló tehetségével korán feltűnt, számos különleges megbízatást kapott és 1699-ben, mint fiatal miniszteri fogalmazó szerkesztette meg az állatorvosi közszolgálatról szóló törvény tervezetét, amely állategészségügyi szolgálatunk mai rendszerének is alapja. Igazi tevékenysége és lelke szerint való munkássága akkor bontakozott ki, amikor 1902-ben a székely akció vezetésére kapott megbízatást. Tizenöt évig állott az erdélyi kirendeltség élén és termékeny kezdeményező ereje, szervezőképessége hivta életre többek között azokat a gazdaköröket és falusi szövetkezeteket, amelyek Erdély magyarlakta községeiben a.z idegen uralom alatt is fenntartották működésüket. 1917-től 1921-ig a földmivelósügyi minisztériumban teljeyitett szolgálatot, mint a mezőgazdasági osztály főnöke. Az ő nevéhez fűződik a gazdasági felügyelői szolgálat mai szervezetének megte-> remtéso és ő volt az, aki a magyar gazdatársadalomnak a törvényes érdekképviselet létesítésére irányuló kívánságát megvalósuláshoz segítette. Az az elgondolás, amely a mezőgazdasági kamarai törvényben testesült meg, élénk tanúbizonyságot tett KoOs Mihály szociális gondolkozásáról és arról a bölcseségről, amellyel a mezőgazdaságnak korát messze meghaladó olyan szervezetet adott, ami nemcsak a többi érdekképviseletek, hanem a külföldi hasonló intézmények számára is példaként állitható. A mezőgazdasági kamarák megalakulása után Koós Mihály lett az Országos Mezőgazdasági -^amara első iga.zgatója és ebben a pozícióban 1936-ig küzdött és dolgozott a magyar gazdatársadalom jólétéért és a mezőgazdasági termelés színvonalának emeléséért.Munkásságában az a gondolat vezette, hogy a gazdatársadalom különböző rétegei, valamint a gazdák és munkásság között a békés együttműködést és egyensúlyt megteremtse. A világháború utáni magyar mezőgazdasági termelés fejlesztésének legt{Tbb eredménye Koós Mihály nevéhez ós munkásságához fűződik* Közgazdasági felfogásában sohasem vezette egyoldalúság. Méltánylással nézte és támogatta az ipar fejlődését, viszont 8 volt a kartellkérdés törvényes szabályozására irányuló mozgalom megindítója is. Mindvégig lelkes hive maradt a szövetkezeti gondolatnak • és szómos szövetkezet köszönheti létét KoOs . Mihály kezdeményezésének. Nyugalomba vonulása után továbbra is élénk figyelemmel kisérto a mezőgazdasági és közgazdasági helyzet fejlődését ős tovékony szerepet vitt az agrárszövetkezetek iránj'itásában. Koós Miliály halála nagy veszteséget jelent a mezőgazdaságnak, amelynek érdekeiért hosszú munkás élete alatt fáradhatatlanul küzdött, de vesztesége egész közéletünknek Is, amelybe a kölcsönös {•megértés és megbecsülés gondolatát igyekezett átültetni. Temetése nouvember 17- én, délután félnépy órakor lesz a Kerepesl-uti temető halotI tasházából, a főváros által adományozott díszsírhelyre. /MOT/B.