Magyar Országos Tudósító, 1941. november/1
1941-11-03 [264]
/Tolóid. Pál ;mlékost. Éft^ytatás 1./ Soha nem ongadött bep illant ázt a lelkébe. Magyar onbor volt, abban is, hogy azonosítani tur'.ta magát saját fajtájával, annak minden rétegével, legjobban átc rtetto nopőnok ogóos történetét. Vérében érezte a a előző nomzedékok sorsát, terveit >a talán éppen ezórt volt benne olyan erős a tradioió. Ugyanakkor azonl ;n értette a kor szavát is. Non volt hot- venkodő, izgága magyar, Liélt%ágtoIje30n és nyugodtan türto a kritikát. Nem vágyott onbori hiúságra. Szigorú mértéket tartott az iga ••-mondást illetően- magára .aézvo, s ugyanígy kövctolto azt másoktól is. Élete minden szakában nem csckkbriö energiával dolgozott. Nom kereste a népszerűséget. Amit adott, azt öoggyősődésQŐl adta. Az előadó ezután hangoztatta, hfgy -eloki Pál gróf "minden téren nevelő volt, növelt aszalj amit mondott, amit tett,, azzal, ahogy bánt másokkal. A nagyszámban meg jelene köaJnsé-r lelkes tapssal ós éljenzéssel fogadta az értékes ol*adt.cok~.t, amelyekért a Földrajzi 'i'ársaság nevében ár. Oholnoky Jenő elnök mondott ke -zönctot. # /MOT/Na. ZRÍNYI ÜNNEPSÉG CSÁ.vTuRTiAF, A Vitézi R end z rinvi-osoport ja a felszabadult Csáktornyán kegyeletes meg emlékezd s sel..hPdol t ^rinyi Miklós emlékénél:. Az ünnepségen képviseltette magát, az ö rszagos ^itézi Szék is, A Városházán tartott ünnepségen --orváth eronc ny, veeórornagy mondott megnyitó beszédet, aajd vitéz Robogány Bde alezredes, a Vltoai Rend Nemzetvédelmi osztályának vezetője ismertette a rend és a Zrinyi~c-3oporfa célkitűzéseit, lités Rózsás József alezredes, a Zrinyicsoport vezetője, a csoport megalakul;":„áaak óé eddigi Működésének főbb mozzanatairól eoszólt és megindokolta, hogy a csoport miért választotta Zrinyi Miklóst vezérlő eszményképéül. Végül bojelentetto, hogy a központi vezetőség tföitróY Antal évezredest kérte fel a csáktornyai helyi csoport vezetésére. Nagy károly polgári iskolai tanár a helyi munkatársak nevében bérmált, végül a honvédelmi minisztorixírj 1,3Zámu regőscsoportja szerepelt. Szombaton este iiszlakoma volt, amelyen a helyőrség tisztikara, tel g-s számban megjelent. Vasárnap ünnepélyes külsőségek között megkoszorúzták a csáktornyai Zrinyi o;•. ilélcmüvot. Itt vitéz Horváth Ferenc ny, vezévernagy . . majd Mick Károly igazgatólanitó, vitéz Rózsás József alezrodes és Pocsornik Ottó községi biró monétnk beszőabt ér: koszorúzták meg az emlékművöt. Az ünneplő gyülekezet ezután a közeié Szent-Ilona határába vonult, ahol vitéz a ezey Dénes,<JkZr\" nyi csoport főt' fckára beszédet' mondott és megkoszorúzták árnak a még fennálló kápolna:vak a bejáratat, amelynek közelében Zrinyi Miklós oorat pihennek, /nCf/R, F