Magyar Országos Tudósító, 1941. november/1

1941-11-11 [264]

AZ ORSZÁG IVÓVÍZ KÉRDjL&S- ' "' ' Jj A Magyar Mérnök- és Epitészegylet jubiláris előadássoroza­tában kedden délután Pap Ferenc, a Székesfővárosi Viznüvok vezérigazga­tója tartott előadást az orszááj ivóvíz kérdéséről. Elsősorban rámutatott az előadó arra, hogy bár mind a Mérnökegylet, mind más szakogyesületek ismételten foglalkoztak ezzel a kérdéssel, mégis szükséges annak fél­sz inon tartása, mert megoldása Magyarországon igen visszamaradt,A Ma­gyar Mérnök- és Épitészegylot 1938-ban programm.aba vette a vízellátás kérdésének legrészletesebb tanulmányozását és más érdekelt szakogyesü­letokkel együtt országos ivóvízellátás! nagygyűlést rendezett. Ennek bordere jét sz „ bizonyltja, hogy résztvett a nagygyűlésen az ország kormányzója; is, A Mérnökegyiet az ott elhangzott előadásokat könyv­alakban is kiadta és mindig rendelkezésére bocsátotta azoknak, akiknek arra szükségük volt. **öst 75 éves jubileuma alkalmából megint foglal­kozik ezzel a kérdéssel a Mérnökegylöt, annál- is inkább, mert az előbb­re vitelben a nagygyűlés óta semmi sem történt. Pap Fereno előadása is a pénzügyminiszternek február 6-án kifejtett progrummja műszaki és közgazdasági vonatkozásait kivan ja alá­támasztani. Az előadó sötét színekkel ecsetelte, • miért van sürgősen szükség az ivóviz ellátés kérdésének megoldására. Vázolta az ország visszame.radottságát ebben a kérdésben, nálunk a lakosság tulnyomórészo kutakból veszi az élet fenntartásához megkívánt legszükségesebb anya­got, a vizet, igen sokszor nem megfelelő minőségbon. A magyar falvakban megindult a helyzet jaVitása az Országos Közegészségügyi Intézet kezde­ményezésére, amely intézőt messzemenő munkát fajt ki ezen o. téren nem­csak a kutak vizének állandó vizsgálatával, hanem a falvak számára meg­felelő egészséges vizet szolgáltató kutak épitésével is. Sajnos még igen sok-olyan községünk van, ahova nem juthatott el az intézet áldásos működése. A varosokban ia nagy a visszamaradottság, az ország 86 városa közül mindössze 41-nek va. vizvezetéke, a több mint 10,000 lakosú köz­ségek közül háromnak, s igy adódik, hogy vízvezetéki vizet az ország la ' kosságának csak 20^-a élvez, 80£ kútvizet iszik. Különösen súlyos a hely­zet az Alföldön, amelynek normális talajvize nem egészséges az artézi viz pedig csak mélyről^ Az r.lőadó a külföldi országok ivóviz ol­1 át .ás át ismertette a továbbiakban, ahol sokkal j»bban oldották meg ezt a kérdést nemcsak nyugaton, hanem tőlünk keletre is, sőt több oxotikus­nak mondható országban . f K&^ató* Íz előadó mindezek alapjár. hangsúlyozta, hogy ozt a kér­dést nem lehet tovább mogol.Latlanul hagyni, elsősorban ' közérdekűnek kell kijelentőn! az ország vízellátásának kérdését, amelynek megoldása a közületek feladata. A Vizművek lé u sitéséhez szükséges tőkét elő kell teremteni, de es sok esetben csak állami támogatással lehetséges,De se­gíteni kell a kérdéssel foglalkozó állami szervek széttagoltságán is, mert a. kérdés kezelése igen bonyolult. Külön szervre kell biz ni a víz­ellátás kérdés ót, mint ezt legutóbb az öntözés kérdésével tette az állam, helyes volna továbbá azokat a szakférfiúkat, akik ebben a kérdésben ren­delkezésre állnak, egy tanácsban egyesíteni, hogy tudásukkal mindenkor sogitségéro lehessenek a kormányzatnak és az érdeklődő közönségnek. A nagy horderejű kérdez alapos megvilágítását nagy figyelem­mel hallgatta az üléz közönsége és az előadás elhangzása után melegen I ünnepelte Pap Ferencet, aki ennek a kérdésnek ma az országban egyik leg­A alaposabb ismerője, /MOT/J, -^^^M^')^-e'•

Next

/
Thumbnails
Contents