Magyar Országos Tudósító, 1941. október/2

1941-10-18 [263]

ZU SEMLER-CBG BETÖRŐI /l. folytatás/ Mogállapitást nyort az is, hogy Vasdiuyoi Mária közös háztar­tásban élt Filippel és nagyon sok ékszert, vala mint ruhát kapott tele a lopásból erodő pénzből. Mir.dhárimka t letartóztattak vs a királyi ügyészség a két fiatalember ellen üzletszerűen, folytatólagosan olkövo­tott betöréses lopások, mig Vasdinyei Mária ellen orgazdaság miatt omolt vádat. A büntetőtörvényszék Mztb.ó-tanácsa ma tárgyalta a na gyszabása bűnügyet. Lipa és Pilip beismerő va llomást tett, a leány azonban tagad­ta bűnösségét. Kihallgattál: a nyomozó dótok ti vokot, akik elmond ták, hogy amikor megkérdezték Lipát, mennyi idő alatti fúrta meg a Semlor-cég ha­talma s páncélszekrényét, azt mondta' raásfélóráig tartott az egész : - Ilyen rövid idő alatt? - jogyoztc'mo^ a dotoktivo^ - Nagy a gyakorlatom, mi ez nekem, - válaszolta fölényoson a kasszafuró, A törvényszék sok tanút hallgatott ki, majd a Scmlor-cég képvi­seletében Modnyánszky Miklós dr. bejelentette idényét a mogtalált 86.000 pontőre, amely a'cőg pénztárából való. A Pharma cég is igényt formált az ékszerekre és a pénz agy részét©. A hlzpnyitó eljárás lefolyt-tása után Börzsönyi Géza dr. királyi ügyész dologházas büntetés kiszabásat kérto • két veszedelmes betörőro. Utána Vécsey Gyula dr. és Mar'- Sándor dr, védők szólaltak" fel, majd a ' törvényszók meghozta Ítéletét: bűnösnek mondta ki Lipa Józsefot 25 rend­beli. Pilip Antal Jakabot pedig 11 rendbeli betöréses lopás bűntetté- " ben es ezért az elsőt ötévi, a másodikat két és félévi fogyház büntet ős­re Ítélte, mig Vasdinyei Máriát orgazdaság véts óiéért négyhónapi fog­házzal sújtotta. Lipát és Pilipot, akik külföldi állampolgárok, Ma­gyerország területéről örök időkre kitiltotta. Az ítélet akként rjndol­kozott, hogy a lefoglalt pénzből a Semler-cég 85ooo por.zöt, míg a Pharma cég l2oo pengőt kapjon kézhez. A többi károsultat polgári perre utasította. Az Ítélet nem jogerős. /MO?/ Sy. HALÁLOS GÁZOLÁSÉRT ÖTSZÁZ PENGŐ PÉNZBuNTgTÉS, Streitz Gusztáv épitósz július 11-én autójával elütötte Frankéi 01g a 19 éves leányt, aki kórházba szállítás közben, a mentőautóban meghalta A királyi ügyészség gondatlansággal okozott emberölés vétsége miatt emelt ellene vádat és ma délelőtt vonta őt felelősségre a büntetőtörvényszék Héthelyi-tan ács a. A vádlott tágadta bűnösségét «Azzal védekezett, hogy" a leány önmaga okozta halálát,, mert ide-oda ugrált és valósággal neki­szaladt az autónak. A bíróság lefolytatta a bizonyító eljárást és ennek során Vitray Antal dr. törvényszéki orvosszakórtő előadta, hogy a sze­rencsétlen sorsú leány koponyaalapi törést és agyroncsolást szenvedett. Perjentsik Zoltán dr. királyi ügyész vádbeszsóde után a biróság Streitz " Gusztávot a vád szerinti vétségért nem jogerősen 5oo pengő pénzbüntetés­re itelte. /MOT/Sy. ----- *~ —-KÉNYSZÉREGYEZS ÍGEK . -,Szalay István /Eötvös utca 27./ bejegyzett kereskedő kény­szerogyezsegi ügyében a törvényszók az eljárást befejezetté nyiivání- * í°í* a » az elrendelt biztositasi intézkedése* ot megszüntette és a vagyon­felügyelőt tiszte alól felmentotte. v ... - Dömötör Lászlóné /k^t^izál utca 32./ kényszereg: r fi*scgi ügyé- y űen a törvényszék az egyezséget Jóváhagyó végzést jogerőre emelte ,/KOT/x

Next

/
Thumbnails
Contents