Magyar Országos Tudósító, 1941. október/2

1941-10-30 [263]

SZABÁLYOZTA A POLGÁRMESTER A SZAKBIZOTTSÁGOK ÜLÉSEIT. Szendy" Ká­roly polgármester a törvényhatósági bizottsági tagok kívánságára most u-ból szabályozta a szakbizottságok üléseit, Elrendelte a pol­gármester, hogy a MÉP székesfővárosi szervezete pártértekozlotelnek napján, általában minden kedden délután, valamint a közigazgatási bizottság ülésének napján, tehát minden hónap'második hétfőjói dél­előtt, a szakbizottságok ülést nem tarthatnak. Delelőtt csak a pénz­ügyi és a közegészségügyi szakbizottságok ülésezhetnek, ezenkivül ülésre hívható össze a kegyúri külön bizottság is. Az összes más szak­bizottságok kivétel nélkül csakis a délutáni órákban tarthatnak ülést. A polgármesteri rendelkezés szerint egy és ugyanazon időben csak egy szakbizottság tarthat ÜJást, /MOT/Vr. -—TÖBB ÜGYVÉD ÜGYVÉDI GYAKORLATÁNAK FELFÜGGSSLTÉSE , Á Budapesti Ügyvédi Kamarának fegyelmi bírósága, illetve a Kúria ügyvédi tanácsa, mint fegyelmi biróság közölte a fővárossal, hogy az ügyvédi gyakorlat­tól felfüggesztette: dr.Keller Tivadar ügyvedet az ellene folyó fe­gyelmi ügyben hozandó érdemi határozat jogerőre emelkedéséig, dr.Gá­bor Jenő ügyvédet az ellene folyó fegyelmi ügy befejezéséig, dr.At­lasz Gyula ügyvédet 1941.augusztus 17-étől kezdődő hatállyal egy évre, dr-Popper Elemér volt ügyvédet a működő ügyvédek névjegyzékébe való esetleges felvételét követő hat hónapra, dr.Szarvas Ignác ügyvédet 3.941 „augusztus 26-ától kezdődő hatállyal három hónapra és dr.if j.Wein­be rger Jenő ügyvédet 1941.augusztus 26-ától kezdődő hatállyal egy év­re. /MOT/Vr. TISZTVISELŐI ÉS TANÜGYI NYU GDI J ÁZÁS OK A FŐVÁROSNÁL. A polgái-mes­ter nyugdíjazta Bischltz Károly számvevőségi főtanácsost, Kraft Béla közélelmezési tanácsost, Horváth Bertalanná kezelőnőt, Lakatos Artúr iparra"'ziskolai tanárt és Czagány Emilia iparostanonciskolai tandttót. /MOT/Vr. SZENDY KÁROLY POLGÁRMESTER NYITOTTA MEG- AZ ARCKÉP KIÁLLÍTÁS T AZ DJJÁAL/KITOTT MŰCSARNOKBAN. Petrovácz Gyula törvényhatósági^bizottsá­gi tag kezdeményezésére Szendy Károly polgármester az autonómia hoz­zájárulásával 150.000 P-t forditott a már elavult Műcsarnok épületének restaurálására és a Műcsarnok tinpanoniába elhelyezendő mozaik kép el­készítésére. A 150.000 P-ből 40.000 P-t forditottak a Műcsarnok fűtő­berendezésének kicserélésére, a mozaik kép 27*000 P-be kerül.A Műcsar­nok homlokzatára kerülő hatalmas mozaik kép alkotója, H^ranghy Jenő,a kiváló festőművész, aki Szent Istvánt,mint a művészetek barátját örökítette meg. A mozaik kóp.rövidesen elkészül és a tavasszal helye­zik el a Műcsarnok homlokzatán. Az épület renoválási munkálatai a közelmúltban fejeződtek be és elsőnek a falai között arckép kiállítás nyílott meg. A kiállítás megnyitó ünnepségér nagyszámú ós előkelő közönség vett részt, a kultuszminisztérium része.5l megjelentek az ül •:• aégen vitéz H&ász Aladár miniszteri osztályfÖnök,dr.Tihamér Lajos miniszteri tanácsos és Say Géza miniszteri osztálytanácsos.A fővá­r/s t Szendy Károly polgármester, Bódy ^aszló dr.alpolgármester,, ' Né­methy Károly dr.tanácsnok és Péczely Béla főjegyző képviselték. * /folyt, köv./

Next

/
Thumbnails
Contents