Magyar Országos Tudósító, 1941. október/2

1941-10-30 [263]

HÍREK A BUDAPESTI PLÍf^ÜGYIG..7 1 GATÓSÁG TISZTIKARA ELBÚCSÚZOTT A NYUGALOMBA VONULÓ OSJLLÉNY BÉLA PLNZUGYIGAZGATÓTÓL. Csilléry Béla dr.miniszteri osztály- önök, budaipesti pénzügyigazgató sok évtizedes szolgálat után nyugalomba vonult. A budapesti pénzügyigazgatóság tisztviselői kara csütörtökön délelőtt búcsúzott el volt főnökétől. A búcsúztatás ünnepé­lyes külsőségek kö$t ment végbe, a pénzügyigazgat ós ági palota díszter­mében, s azon a Pestvidéki Pónzügyigazgatóság vezetői is résztvettek. Elsőnek Kozocóa Mihály minisztori tanácsos, megbízott pénzügyagazgató mondott raeleghangu beszédet, majd Bense Dezső dr,miniszteri tanácsos köszönt el a tisztviselői kar nevében dr,Csilléry Bélától. Beszéde köz­ben leleplezték Csilléry életnagyságú kópét, amelyet Hubor festőművész festett aeg.Tamássy László miniszteri tanácsos, a Budapesti Pénzügy­igazgatóság elnöki osztályának főnöke átnyújtotta a tisztikar ajándé­kát: egy aranyórát, a távozó pénzügyigazgatónak. Végül Kozecsa Mihail­be jelentette, hogy a pónzügyigazgatosági Tisztviselők Sport Egylete Csilléry Béláról elnevezett örökÖ*s vándordijat alapított. Az u$ pénzügyigazgatót, Kozocsa Mihályt, november 5-án Iktatják be hivatalába. /MOT/ky„ &ÍIU>0Fia:-EMláKÜN115P. Az Orsáágos Gárdonyi Társaság Gárdonyi Géza el­hunytának évfordulója alkalmával november 7-én, pénteken délután fél­hat órakor a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségónok székházában, Madách Imre-tér 2, emlékünnepséget rendez, s ezen tártjai: meg székfog­lalójukat az újonnan beválasztott tagok, A megnyitó beszédet "Társasá­gunk ér; Gárdonyi szolleme" címmel Simon L a jos, a társaság elnöke mondja, Gárdonyi lelkivilágáról Fehér Tibor, a társaság titkára tart előadást, Rolla Margit, az elnöki tanács tagja költeményét szavalja'ol. Gárdonyiról irt dalokat ad elő Inczo Sándor. Koncz Károly hírlapíró, a társaság újonnan megválasztott tagja "Gárdonyi falusi emberei" cimü értekezését mutatja be, Bálint Árpád,- a társaság tagjainak verseiből szav.i, mig Forsnczi -stván Gárdonyi ifjú éveiről ad elő. kiosztják ezután a szókosfővárosi Gárdonyi-jutalomdijat. Szerepel még a műsor keretében ugyancsak énekszámokkal Básti Badics Gyula. Az ünnepség után az emlékvacsorán a Gárdonyi-serleggel Hontváry Szabó L a jes, a társaság titkára mondja az ünnooi beszédet. A társaság sziveson lát vendégekot. /MOT/Sy. —ELJEGYZÉS, Mező-szegedi dr. Sz;gody István kir. törvényszéki jegyző eljegyezte Haldokker Luciát./MOT/ P r i d o m *: Báró Csávosay László or. kéri tisztelet­tel a fenti hir szives köz$ósót./Mól/S. A TAiTONOLLTSgÁ^ÍCd. 1 KORLÁTOZÓ RErlDELET REVÍZIÓJÁT KÉRTE ÁZ IPOK. Az Ipartostülotok Országos Központja felterjesztéssel ferdült az iparügyi" mlniszterhoz és abban rámutatott arra, hegy miután iparunk erős foglal­koztatása mellett több kézművesipari szakmában érezhető a tanenchiány, onnok csökkentése érdekében kívánatos lenno a tanonclétszámot korlátozó rondolet rcvizdója és módcsitása annak a rendeletnek is, melynek értel­mében cktóbor hó végétől májusig nom lehot tanoncot szerződtotni. Az IPOK őzért a tanenclétszámot korlátozó rondolet olyan módositását kkrto, amoly figyelembe veszi az cgyos szakmák különleges viázoirrait, egyben i] kérte, hogy a tanoncszorződésok kötésének október 31-bon" mogállapitott i határidő 1O fi nwí Ír! v'.-hi^l .'!« llftivkftfw Wll/í fol.MM+mf.1-n1 7 -.r>r>1 ,5K>, 1 >Aiion_

Next

/
Thumbnails
Contents