Magyar Országos Tudósító, 1941. október/2

1941-10-29 [263]

Báohtler Péter /Szoc.dem./ a több--gyermekes fővárosi alkalmazot­tak nyarsltatásának Ügyét tette szóvá ás ezt kérte, hogy a jöv''ben ezeket a családokat"ne bérelt falusi lakásokban, hanem a segítő alap telepein nyaraltassák, Harárosátl javaslatot terjesztett elő, hogy a székesfővá­ros havi segélyeseinek segélyét a drágaság arányában emeljék fel. Erre fedezette kell találni, mert a fóvárosnrk gondoskodnia kell azokról, akik szolgálatában állottak, Drégely Dezső /MÉP/ az egyes kerületek aránytalan tisztviselő ellátását tette szóvn P mert szerinte a tisztviselői létszám sokszor nem áll ar'nyban a kerület nagyságával. Példának a XIV, kerületet hoztr. fel, amely külterjes fekvésénél fogva nehezen adminisztrálható. Arra ""-érte a polgármestert, találjon módot arre, hogy azok, akik'magasabb képesítés­sel még ma is altiszti státusban dolgoznak, legalább a kezeáci státusba kerüljenek, mert legnagyobb részek ugy is ilyen munkakorben uüködik. Ha­tározati javaslatot terjesztett be, hogy a népjóléti hivatálnokok létszá­méban szereplő eletniá skolai oklevéllsl rendelkező iskolanővéri vagy gon­dozónővéri munkakört betöltő alkalmazottakat ha ellenük panasz nem mei'ült fel, sorozzrk be az iskolanővér! vagy gondozónőv*ri létszámba, illetőleg a státusban üresedés vagy szaporítás következtében előálló hiányt első­sorban velük tölts'k be, mert igen sokan 8-9 évet dolgoztak mér ilyen munkakörben,és kézben mások ugyan olyan képesítéssel ideiglenes, vagy kinevezett jelleggel föléjük kerültek. Nem tartja ezt méltányosnak s •az'rt sürgős orvoslást kér­'. Másik javaslatában Drégely Dezső bizottsági tag azt kérte, hegy a főváros polgári iskoláit a magyar történelem, iro­dalom és művészet kimagasló egyéniségeiről nevezzék el és rendelje el a polgármester ezeknek a neveknek a kötelező használatát, Mohay Gyula /Nyilas/ Peyer Károly szociáldemokrata bizottsági tagnak ftz előző közgyűlési napon elhangzott felszólalásával foglalkozott és visszautasította annak azt a részét, amelyben a bizottsági tag az egyik főváosi tisztviselőt támadta. Arra kérte a polgármestert, rendelje el, hogy a bizottsági tagok csak az ügyosztály-vezetőkkel tárgyaIhassanak s igy minden súrlódás kikerülhető lesz. Szabó József /MÉP/ felszólaláséban árkérdésekkel foglalkozott és kifogásolta, hogy amikor bizonyos cikkek árát szabályozzák, az áru eltűnik a piacról, A megélhetés napról-napra nahozoob a fixfizetésűeknél, ezért haéfc?ozati javaslatot terjesztett elő, hogy a közgyül-'s határozza el a rendkívüli viszonyokra való tekint, ttcl, hogy a fővárosi és üzemi tisztviselők és alkalmazottak részére ez é V ben lehet*J,ep; egyhavi törzsfize­tésüknek megfelolő karácsonyi segély, felyósittassék ugy, hogy a karácso­nyi segély összegének megállapításánál a családi állapotot, főleg a gyer­mekek nagyoöbszámát figyelembe vegyék. Szabó József általános illetmény­rendezést is kért, majd a családi pótlék kérdését tette szóvé és javasol­ta a családi bérrendszer bevezetését az üzemi munkásoknál is. Az üzemek­nél már kapnak bizonyos összeget a munkások gyermekeik után, a közigazga­tásnál azonban nem. Itt is a gyermekek száma szerint progr«sszive emelke­dő pótlékot kell folyósítani és az üzemi munkásoScnál is be kell vezetni a családi pótlék rendszert, u /Polvt. köv./ _

Next

/
Thumbnails
Contents