Magyar Országos Tudósító, 1941. október/1
1941-10-07 [262]
P E S T VÁR M E ö Y E /Megszüntetik Pestvármegyében a sorbanállást. P o 1 y t a t á .1./ Barcsay Ákos főispán a zsirollátás körül tapasztalható nehézségeket tette szóvá, közölte, hogy a vármegye részére kevés kuk koricát utaltak ki. A mezőgazdasági jelentésből kiderül, hogy a megyében a cséplést befejezték, a tormás közepes, a burgonya, kukorica és cukorrépa terméseredményét lerontotta a szárazság,•a hüvelyesek termése közepes, az öntözött területeken szebb a termés. Az uborka majdnem mindenütt elpusztult. A gyümölcstermés gyenge és'közepes. A takarmány közepes, minősege jó, A szőlőtermés Jyonge lesz, Ezután a tisztifőorvosi jelentós ismertetésére került sor. A jelentés szerint a váraegye közegészségi helyzete teljesen kielégítő, a fertőző megbetegedések száma csökken. Szívbajban az elmúlt hónapban 193-an hunytak el, erőszakos halállal 39-en és lugmárgezés következtében 3-an. Augusztusban a születések száma 2223 volt, a halálozások száma pedig 1263, a természetes szaporodás 960 volt. Tüdővészben 163-an hunytak el. A jelentéseket a közigazgatási bizottság tudomásul vette, majd a napirendre tűzött közöl 200 előterjesztést tárgyalták le és fpgadták el. /KOT/Vr. FŐVÁROS KEDVEZŐ A FŐVÁROS KÖZEGÉSZSÉG I HELYZETE * Dr.Csordás Elemér tisztifőorvos keddien délelőtt totte közzé szeptemberi jelentését Budapest közegészségi helyzetérőié A jelentés szerint Budapesten a mult hónapban az élve Születettek száma 1764 volt, elhunytak 1272-en.Ragályos betegségbon 135-en, rákban szintén 135-en, szervi sziVbajban l43-an és erőszakon körülmények között 57-en hunytak el. A tisztifőorvos jelenti, hogy hastífuszban 68-an, kanyaróban 72-on, vörhenyben 229-en, szamárköhögósben 56-an, torokbajban 36-" an; szövődményes influenzában 16-an, bárónyhlmlőben 57-en> vérhasban 99en, gyermekbénulásban 25-en ás maláriában 23-an betegedtek meg> közülük 20-an elhunytak. A mult havi adatokkal összehasonlítva, kiderül, hc>gy a fertőző megbetegedések száma némi emelkedést mutatt /MOT/Vri 8 I RE K e—HALÁLOZÁS. Ifj. dapsai Dapsy Árpád joghallgató, néhai dr.'Dapsy Béla gömorvármegyei főszolgabíró 19 éves fia október 5-én meghalt. Temetése 7-én, kedden délután volt a Kerepesi-uti temető halottasházából. A dapsai Dapsy, a Hallá, a Harkányi, levkóczi és késmárki Mcesz,'a besnyői Stamm és a rosnyóbányai és budaméri Uházy családok gyászolják./MOT/ l? P r o d o m o: Harkányi Gyula dr. h. főkapitány kéri tisz]i telettel a fenti hir szives közlését./MOT/B.