Magyar Országos Tudósító, 1941. október/1
1941-10-14 [262]
ELITÉLTEK EGY "FÉFIT8GYÁROST", A pestvidéki jár/sbiróságon dr. Borbély Tihamér járásbiró ma vonta felelősségre osel'ás vétsége miatt Csiki Gyula huszonnyolcéves, budapesti kőműves segédet, aki közönséges porfesté}1 el ruhafehéritési célra teljesen alkalmatlan kfckitöt hamisított, "Teddy kékitőgyár" címkével ellátott üvege'-kel végigházalta a pestkörnyéki üzleteket, több helyen rendelést vett fel, majd a hamisított kékitbvel elárasztotta a fővéros környákét, A turpisság csakhamar kiderült, rajtaütöttek a kőművesből lett "vákltő gyároson", egész raktárát/mintegy 12 liter kékre festett vizet^ lefoglalt tá 1 , a "gyárost" pedig most vonta felelősségre a bíróság és csalás vétségéért jogerősen háromheti fogházra Ítélte, /MOT/ 3s, —- A STRANDOLÓ NŐKRE TETT MEGJEG'áZÉSEKET - MAJD LE AKARTA HARAPNI ÉLETMENTŐJE HÜVELYKUJJÁT. Érdekes dunai kaland ügyében tartott tárgyalást dr. Borbély Tihamér pestvidéki járásblró. Masak Ferenc harmincegyéves csillaghegyi műszerész elhatározta, hogy magánóráiban megismerkedik a halászat„rejtelmeivel* Jóna Józ stf hálászmesterrel a rómaipert környékén halászott és amikor már dus zsákmányra tettek szert, cz egyik portmenti vendéglőben nagy áldomást.itártottak. Borozgatás közben Masak elhatározta, hogy most már önállóan ls szerencsét próbálj kiosont a vendéglőből, eloldotta a csó« nakot, beevezett a Dunára, de ittas fejjel halfogás helyett Inkább a pert mentén strandoló nőkre tett megjegyzést, Mayer Vilmos gépkocsivezető, aki hölgytársasággal szórakozott a strandfürdőn, eseudre intette az amatőr halá^fc, aki válaszul nagy erővel feléje dobta az evezolapátját, amely azonban szerencsére célt tévesztett. Masak a nagy lendülettől a Dunába esett és kétségbeesetten kiáltozott segitségért, Mayer Vilmos az incidensről megfeled-ezve, a fuldokló ember után vstette magát, sikerült is megragadnia, de amikor a part felé vonszolta, Masá v felismerte és ráförir-edt: - Azonnal engedjen el, magától nem engedem magamat kimenteni I,,, A soffór nam törődött a dühoegurult ember ?<riáltozásalval, tovább, vonszolta a part felé. Masak azonban dulakodni kezdett vele a vízoen és beleharapott élatmentőjenek kezébe és cs aknem leharapta hüvelyujját . A nagy lármára kijött a korcsmából Jóna halászmester is és rugdosni, ütlegelni '-ezdte a portré vonszolt tanítványává} dulakodó Mayert. Mayer Vilmos feljelentésére megindult az eljárás két bánt a Imazója ellen, akiket most vont felelősségre dr. Borbély Tihamér pt-Jtvidéki járásbiró. A bizonyítási eljárás lefolytatása után a bíróság súlyos testi sértés vétségéért nem jogerősen Masak Ferencet 35 napi fogházra át^változtatható 14o pengő, Jóna Józsefet pedig 3o napi fogházra átváltoztatható 12o pengő pénzbüntetésre itélto,/MOT/ Cs. --- ELITÉLTEK EGY BőRDRÁGlTé TÁRSASÁGOT. A büntetőtörvény szók Máthé-tanácsa ma hozott Ítéletet Adler Artúr cipőkereskedő. Zlatár István cipészmester ós több társuk bűnügyében, akik " ellen a királyi ügyészség árdrágító visszaélés büntette miatt emelt vá: datt A vád szerint Adler és Zlatár. a Róna-utca 143 szám alatti oipószmühely tulajd ónosai/cipőüzemüket feloszlatták és bőr - valamint esyéb cipeszke 11 ékáruk'eladására jogosító ipari <?azolvány nélkül, a részben kiutalás alapján^ részben zugba n vásárolt és nagyrészt mar zár alá vett talpbőr-, felsőbor- ós esyéb cipőkollékárukot kínáltak eladásra Sípos Ferenc borkiskereskedőnek utalvány nélkül és ezeket az árukat később a megengedettnél magasabb áron el is adták. Vádlottként szorepelt még az " ügyben Wirth Imre állásnélküli cipőfelsorészkészitő segéd, továbbá Veszprémi István cipészmester is. /Folyt. 1 Ív,/Sy,