Magyar Országos Tudósító, 1941. október/1

1941-10-14 [262]

• A TURUL SZÖVETSÉG FELHÍVÁSA. A Turul Szövetség fővezérsége felhívja a budapesti kerületébe tartozó egyesületeinek tagjait, hogy szerdán délelőtt 10 órakor teljes bajtársi diszbon, egyesületi zászlóikkal gyü­lekezzenek a Turulvár bejárata előtt. /MOT/B. BUDAFOK ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSE. Budafok megyei város kedden délután rend­kivüli közgyűlést tartott, amelyet Széchenyi István emiókénak szenteltek. Kolumbán Virgil premontrei gimnáziumi igazgató magasszinvonalu beszédet mondott gróf Széchenyi Istvánról, megrajzolta nagyszerű alak­ját. Vázolta politikai munkásságát, méltatta mint nagy magyar férfiút, aki fedhetetlen jollomel, SZÍVÓS akarással küzdött a nagy eszméért, a \^ magyarság erdőkében. Mint nagy nyelvtudású férfiú, ez irányú ismereteit N, is hazája szolgálatába állította, örökbecsű müvei tanúskodnak olórolátá­sáról ós képességeiről. Végül felhívta a magyarságot, hogy kövesse a " lognagyobb magyar"példáját, mindönki tudásának legjava; adja a haza cél­jaira ós kövessük őt azon az uton, amit írásaiban is 'meghatározott. Ma is vannak iga* magyar vezotő férfiaink - úgymond -, akik ugyanezekkel a gondolatokkal vannak tolitvo, éppúgy nemzetünk javát akarják, halad­junk ezekkel a szobb és jobb jövőbe vozotő uton. Dr. Jogg Géza polgármosterhelyottos mondott köstönotot a rendkívül hatásos bőszedért s utalt arra, hogy az emlékező szavak elve­zették a közgyűlés résztvevőit abba a korba, amelyben a nagy magyar fér­fiak egész galériája küzdött a közélet porondján, hogy a nomzotot naggyá tegyék. A polgármsstorhelyettos azzal a gondolattal zárta felszólalását, hogy tartozunk Széchenyi István gróf szellomónrtk azzal a kötelességgel, hogy az eszmeáramlatok mai világában alkossunk, küzdjünk a haladásért* Nagy tetszéssel fogadták"a pölgármosterholycttőa szavait, majd letárgyalták a tárgysorozat egyes pontjait. A közgyűlés tudomásul vette, hogy Hosdczay Aladár dr. polgárraostor egészségi állapotára való hivatkozással betegszabadságra megnt, amoly docombér 2-áig tart, ezután pedig saját kérelmére nyugalomba vonul. Addig is, amíg döntés történik utódjának megválasztásáról, dr. Jegg Géza látja"*ol a polgármesteri teendőket. - Ezt követően elhatározták, hogy a Közvágóhíd építését.. 500.000 pengő költséggel megkezdik, ugyanosak kiadták a Lajos-tér ós Anna-utcai útburkolat munkálatait 220.000 pengő boruházással, ezenkívül még számos nagyvonalú közmunka indult Budafok városában. Tomctőbővitós céljaira 40.000 pengőért ingatlant is vásárolnak. /MOT/SY. FELAKASZT01TA MAGÁT KÉT TESTVÉR. Bogáti Zoltán 26 évos géplakatos és Bogáti Erzsébet 30 éves háztartásbeli kedden délután a Csokonai-utca l.szám alatt lévő szállodában az redőnyzsinórra felakasztották magukat. Mindketten meghaltak. Holttestüket a törvényszéki orvostani intézetbe vitték./MüT/M. LUGKÉOLDATOT IVOTT EGY KIS GYERMEK. Varga István 15 hónapos alsódaba­"\ si győrinek, - napszámos fia, lugkőoldatet ivott.'. A mentek súlyos, életveszélyes állapotban a Szent István kórházba vitték,/MOT/M.

Next

/
Thumbnails
Contents