Magyar Országos Tudósító, 1941. szeptember/2
1941-09-25 [261]
Kézirat. . 0 t ö d 1 k k i a d á s, Budapest, 1941. szoptember 25» XXIII. évfolyam, 256. szám. PRO D 0 M 0: Az alábbiakban a t. Szerkesztőségek rendelkezésére bocsájtjuk Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszternek a Magyar Történelmi Társulat ma délutáni közgyűléséi elmondandó elnöki beszédét azzal, hogy keretet később adunk./MOT/. - Nagy magyarok és nagy magyar alkotások emlékének szentelt ünnepségek után - kezdte Hóman Bálint elnöki megnyitóját - ezévben szomorú évfordulót ülünk: a muhi csata 200,, Budavár elestének 400., a trianoni.béke törvénybe iktatásának 20. évfordulóját. Ezután felsorolta a miniszter azokat a végzetes nemzeti ka.. - *taaitrófákat, amelyek képe ez évforduló kapcsán megelevenedik a szemünk előtt. Sötét, vigasztalan, de tanulságos kép ez, amely szinte parancsoló erővel >xit elmélkedésre. Mert ezekből a sorscsapásokból megtanuljuk, hogy a magyar nép a végső veszedelem órájában rátalált önmagára, felismerte nagy történeti hivatásit és hivatott vezéreinek útmutatása mellett mindannyiszor felmélkedett 'a mélységekből. A magyar történőt végzetes napjaiban emelkedő korszakokba vezették az országot Szent László, Nagy Lajos, Mátyás, vagy harcok időjén magukkal ragadó hősök: Runyady János, Rákóczi Ferenc, Kossuth L ajos. Máskor a békés kiegyenlítődést munkáló reálpolitikusok: Károly Róbert, Károlyi s ándor, Deák Ferenc. A magyar történőt végzetes napjaiban á nemzetnek útmutató apostolai és tanítómesterei születtek Szent István, IV, Béla, Zrinyi Miklós, Széchenyi István személyéban. Ezután áz országgyarapodásról omlékezett meg Hóman Bálint minisztor, hangsúlyozva, hogy 20 évi megalázottság után tekintélyes középhatalom rangjára onELkedt- ünk, meggyarapodva, megerősödvo újra betölthet jük történelmi hivatásunkat: a haza és a nyugati művelődés harcos védelmét a keleti erőkkel szemben, - Fiaink messze Keiben harcolva védelmezik Magyarország határait - folytatta a miniszter A újra ott állnak a Dnyeper vonalán; ahol ezer év előtt Árpád népe védekezett Bessonyő keleti hadai ellen. Honvédőink a nagy mémet szövetséges oldalán olasz és finn barátainkkal szoros fegyvérbarátságban vivott küzdelme élct-halálharca a magyarságnak csak ugy, mint a németségnek és az egész európai közösségnek. Kimenetelétől függ Európa és benne Magyarország, a njoigati művelődés és a keresztény erkölcsiség jövendő sorsa. Ebből a történeti harcból - mindon jó magyar érzi - Magyarországnak saját erejéhez mért keretben kl kellett vennie a maga részét. Ehhez azonban előbb fel kellőtt emelkedni a két évtizedes mélységből. Á trianoni szakadékbői uj magaslatok felé vezető nehéz _utján bölcs vezér, nagy csaták hőse és az államkormányzás mestere vegá^li népünket, hűséges barátok, két hatalmas nép és azok uj világet épitő vezérei támogatják, - történeti idők sorsfordító napjaiban mélységes hálával és igaz magyar hűséggel hódolunk Magyarország Kormányzója, országgyarapitó vitéz Horthy Miklós Urunk előtt, aki Európában elsőnek v>ttc fel a harcot maroknyi serege élén történeti művelődésünk uj keleti ellenségoivel szemben s a kis szegődi seregből korszerű hadsereggé növelt honvédsége élén immár négyizben szerzett vissza országrészeket a történeti magyar földből, " rf A magyarság igaz barátait és a történelem legnagyobbjait megillető tisztelettel és hálával gondolunk a német és olasz nép nagy vozéreire: Hitler Adolfra és Mussolini Bonitora. Bármiként forduljon is a távoli jövőben Magyarország sorsa A a magyar nép sohasem feledheti, hogy az elszigeteltség és mogkötöttség megalázó helyzetéből ezeknek a történe tforrnáló nagy államférfiaknak segítségével menekülhetett. Ö.V /Folyt.köv./