Magyar Országos Tudósító, 1941. szeptember/1
1941-09-15 [260]
/Régi és uj harcosok kitüntetése. Folytatás 1./ Baj az is, hegy túlsókat ós tul egyénien politizálunk, pedig ma többet kellene engedclmoskodnünk és sokkal inkább kollcnc egymás mellé állnunk, mint bármikor. Egész Európával együtt harcolunk a bolsevizmus ollón, az irányt Kormányzó Urunk mutatja, s nekünk külön önálló elképzelések és feltételek nélkül kell mögöttié állnunk. Bár lehet, hegy valaki felfogása a vezérgondolattól eltérően értelmes gondolat, do a biztos siker utja mégis csak az egy akarat követése lehet,Kiállottunk ismét a nagy európai érdekekért őszinte hűséggel s a hűségért hü3éget követelünk és hisszük is, hogy annyi évszázad csalódásai után végre .aajd hűséggel fizet nyugat. Harcban áll a nemzet s talán ujabb megpróbáltatások- előtt áll, azért most virrasztó magyarok kellenek, s önzetlen, egycélú magyarok, mert nom az a jó magyar ma, aki a jónál jobb programot tud nyújtani . és több Ígéretet mondani, hanem, aki a magyarokat., egymás tói elválasztó ellentéteket le tudja küzdeni mindenütt a magyar életben, - önmagában is - mert ma egy táborban van a helyünk. Ezt a tábort épitsük fel minden áron, mert annyi lesz a súlyunk Európa mérlegén is, mint amilyen sulyu lesz a magyarságunk, testvérérzésünk, magyar küldetéstudatunk, A külső és belső frontokon bátor magyarok mellén kitüntetéseken ragyog fel a Haza iránti hűség erénye, a győzelem glóriája. Ne beszéljünk tehát igy: "Bizony nem tudjuk, mi vár reánk", hiszen sóhajtozva nem teremthetünk jobb jövőt. Gondoljunk most inkább azokra, akik parancs nélkül, önként vivták mog harcukat a legreménytelenebb időkben, akik dolgoztak és győztek, mert hittek, s hisznek a magyarság isteni küldetésébon, eljövendő nagy európai szerepében./MOT/B. —HÓMAN BÁLINT VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTER NYITJA MEG AZ UJ NÉMET ÉPITőMÜVESZETI KIÁLLÍTÁST. Befejezéshez közeledik annak a hatalmas kiállításnak az elrendezése, amely a Harmadik Birodalom uj, nagy építészeti alkotásait mutatja be a Műcsarnokban, A kiállitás nagyságára Jellemző, hogy a Műcsarnok termeit megtöltő, grandiózus anyagban 24 Óriási építészeti modell, száz hatalmas fénykép, látképek és több szobor szerepel, A kiállitást, a magyar művészeti és kulturális élet reprezentánsainak élén Hóman 3álint kultuszminiszter nyitja meg) , szeptember 20-án, délelőtt 11 órakor. A megnyitásra Budapestre érkezik a német birodalomból számos ragasrangu funkcionárius, akik a magyar-német kulturális kapcsolatok kimélyitésén nagymértékben közreműködtök./MOT/B, AZ ERDÉLYI PÁRT É P TEKSZLETET TARTOTT NAGYVÁRADON. Az Erdélyi Párt Nagyváradon értekezletet tartott, esélyen megjelent gróf Teleki Béla, a párt országos eTriökj is. Az elnöki tanácsülésen Szabó József felsőházi tag a munkásságnak nemzeti alapon való megszervezéséről beszélt és követelte a szociáldemokrata párt feloszlatását. Az elnöki tanács az indítványt magáévá tette, Gróf Teleki Béla az értekezlet után Budapestre utazó tt./MOT/'h, CSENDŐRSÉG CSECSEKÖHOLTTSSTEÍ TALÁLTAK GÖDÖLLŐN. Özv. Képes Józsefné 59 éves aszsz:ny Gödöllőn a kolozsvári-utca 5. számú lakatlan telken agy fojkendőbo csavart kb 2 napos 1 sá:iycsecsenőhullát talált. A nsendőraég nyomez./MOT/ OW Oj» HALÁLOSVÉGŰ BALESETEK. Dömeföld község hetárában Bogár Károly vadászat közben véletlenül agyonlőtte vadásztársát, Balázs Pétert. - Sárospatak határában Kovács György 36 éves budapesti sofför gépkocsijával elütötte. Sohraid József 16 éves földművest, aki azonnal meghalt. /MOT/ (\ ;\