Magyar Országos Tudósító, 1941. szeptember/1

1941-09-13 [260]

0RSZÍ>ZÁS.ZLóA VATÁ3 TITELEN. Fényes külsógi&ak között avattak fel or­szágunk eme legdélibb, végvárában az Ereklyés Országzászlót, melyet a Titelről elszakadt ós elűzött magyarod jánlottak fel. Előző nap fáklyás menettel üdvözölték a zászlóanyát, Szemző Jánosnét, Titel egyik leg­utolsó magyar főszolgablrájának özvegyét. Hétfő reggel a Tisza parton megtartott tábori mise vezette "be az ünnepségeket. Maison Jeromos ti­teli plébános felszentelte a zászlót ós beszédjében kiemelte Titel nagy történelmi múltját. Utána az egész közönség a főtérre - most Szent István-térre - vonult. Dr.Bálint Ferenc főszolgabíró megnyitó beszédé­ben a megjelenteket üdvözölte, majd a szentistváni gondolatról és Ti­tel nemzetiségi viszonyairól beszólt. Most vitéz Németh Lajos ny.vezér­őrnagy, Titel szülöttje emelkedett szólásra. Az örömnek és boldogság­nak adott kifejezést, hogy szűkebb hazájuk ismét visszatért az anyaor­szághoz, amit Kormányzó urunk bölcseségének és honvédőink vitézségé­nek köszönhetünk. Figyelmeztette földijeit, hogy a felavatott háromszí­nű lobogó őket éppen itt Titelen fokozott példaadó hazafiasságra és áldozatkészségre kötelezi, mert csak igy marad ez a föld további ezer éven át is magyar. A nagyhatású beszédet tomboló lelkesedés kisárte. Utána vitéz Németh vezérőrnagy német és szerb nyelven intézett/nnm ma­gyar honfitársaihoz és őket testvári együttműködésre hívta fel a közös haza érdekében. Ezt követően Klaár Vilmos evangélikus lelkész a németek, Parabucki György görögkeleti lelkész a saerbek államhűségét tolmácsolta. Nagy lelkesedéssel fogadta a közönség Javornitzky Jenő dr.-t, aki az Országos Országzászló Bizottság nevében szólott.Felhivta a figyelmet azon történelmi tényre, hogy Trianon bennünket ártatlanul ért, mert nem akartuk a háborút. A szónokok sorát - előzőleg a honvédel­mi minisztérium regős csoportja adott előgyönyörü régi magyar dalokat ­dr.Nagy Iván a délvidéki Magyar Párt elnöke zárta. Emlékeztetto hall­gatósága; az elmúlt 22 éves megszállásra és azzal járó sok bánatra, a küzdelmekre ós a soha meg nem szűnő vádakra. A zászló adjon uj erőt az összetartásra és a magyar kötelességtudásra. A Szentistváni gondolattal; kapcsolatban pedig kiemelte,hogy nemk ivánhat jogokat az, aki nem telje­siti kötelességét a nemzettel és a hazával szemben. Lgen nagy tetszés­sel fogadtat beszédét a zászló talpazatának megkoszorúzása követte,vé­gül diszfelvonulás zárta be a mindvégig örömmel átszőtt, meghatottság ós lelkesedés jegyében lefolyt országzászlóavatást,,- a titeli végvár első nagy felszabadulási ünnepét, /MOT/Min. f éetiidvt SZÜNETEL A VONAT JÁRAT'LŐKÖSHÁZA ÉS KÜRTÖS ÁLLOMÁSOK KÖZÖTT. A MÁV igazgatósága közli, hogy a román vasutak a Budapest Keleti-pálya­udvarról 21 ó 40 perckor induló 620. és ellenirányból ide 4 ó 50-kor érkező 619.sz .személyvomtok közlekedését LőkÖ3háza és Kürtös állomá­sok között további intézkedésig beszüntette. Ezek szerint a szóbanlévő vonatpár csak Lőkösházáig,.Ille­tőleg Lőkösházától közlekedik. /MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents