Magyar Országos Tudósító, 1941. augusztus/2
1941-08-26 [259]
A F5VAR0S ELŐTERJESZTÉST TETT A ZSEMLYE ÉS KENYÉR FORGALMÁNAK SZABÁ• LYOZÁSÁRA* A zsemlye forgalmának felszabadítása óta a budapesti péküzletek előtt helye"kint ismét nagy csoportok állnak sorba. Az illetékes körök megállapítana szerint a zsemlye forgalma a legutóbbi napokban megsokszorozódoitc- pékek nem tudnak annyi zsemlyét sütni p amennyi a vevők igényét kielégítené, holott többet sütnek, mint a zsemlyejogyrendszer bevezetése előtt, A főváros illetékes tényezői szerint a zsonlye fogyasztás nem várt nagyarányú emelkedésének az a magyarázata, hogy olyan tömegek is vásárol íák* amelyek kci'ábban nem voltak zsemlye fogyasztók és kétségtelenül nem a napi, szükségletük fcdozósóre fordítják- hanom megszárítva és megtörve, < m zsemlyemorzsaként rezerválják* A legutóbb kiadott kormányrendelet kimondja, hogy araennyiben egyes helyekéi, szükség merül fel, agy czo-.- helyek elöljárósága a hely leég aért területté nyilvánítását kérhet?, a kormánytól ós jóváhagyás eaoLó'a intézkedést te hot a jegy vj ondJs'i.er bevezetésére* Az ezzel kapcsolatos kormányrendelet a zárt terttlettő nyilvánítás esetére már előre pontosan körülírja a jegyrendszer bevezetésének ós végrehajtásának körűiményoit és az Összes ezzel kapcsolatos ad-r" olsztrativ teendőket* A főváros polgármestere a kérdéses kormányrendeletre való hivatkozással, ma délben sürgő-s fölírattál fordult a közellátási miníszterhoÍ; ós a jelentkező anomáliákra való tekintettel a fővárosnak zárt területté nyilvánítását kérto» A kormány Jóváhagyó Intézkedése esetén a fövéres egész területét zárttá nyilvánítják és a" logkózclefcli hetekben bevezetik a zsemlye- és kenyór )egyveadszerto Természetesen ez az intézkedés nem azt jelenti,hogy a jegyrendszert _eg>ik hétről, a másikra bevezetik* A jegyrendszer bevezetéséhez hosszú el 6kó s z ülő tok -> hatalmas adminisztratív teendők szükségesek,ugy, hogy a legrövidebb lá'ú e létén lo legalább öt hétre van szükség, mig az ezzel kaposolatos teendőkkel elkészülnek, /MOT/S» HÍREK EGYE ŐRS SZÜNETELNEK A KÍftÓNVÜNAT JÁRATOK,. A MÁV igezgatósága felhívja az utazóközönség figyelmét arra, hogy a jelenlegi nagymérvű élelmiszer, közLZÜkst -*leti cikkek és egyéb küldemények akadálytalan el.jzálliűásának biztosító a folytán előállott súlyos forgalmi és mozdonyhelyze J ...-Q való ' tekintett 1 különvonatok közlekedtetésére ez időszer int nincs meg a lene- * t ős éjt. •. II; irányú és jelenleg teljesíthetetlen kérelmekkel tehát az utazóközön ég 10 is forduljon az illetékes hatóságokhoz. /MOT/B* —Onvi 51 hl?. Dl Szennik László^ a budapesti Mentők ellenőrző orvosa szabadságáról hazaérkezett és rendelését II.^Margit-körut 64/a.alatt újra megk zdte „ /M0T/M<. t: o domo, A hír szíves közlését tisztelettel kérik a Mentők.