Magyar Országos Tudósító, 1941. augusztus/2

1941-08-24 [259]

»mm.EEGVIZSG.LJÁK ÍZ5 ELKE.iLLAPOTiJP A ZSAROLÁSSAL V»Í>0LT SZABÓHAK. A királyi ügyészség zsarolás vétaég'nek kísérlete miatt ereit vádat Ssász László 68 éves szabómester ellen, akinek ügy;.'ben mára tüztJtt ki tárgya­lást a büntetőtörvényszók Lajos Ödön tanácsa; A vád szerint Szász leve ­let irt Weisa Elov tjogveeetonek és megfenyegette, hogy ha nem fizeti meg tartozását, lehúzza réla a városi bundát az utcái végy botrányt csinált, Móg más sérelmes vitételsk is voltak a levélben s ezek miatt a királyi ügyészség nem vállalta a véd képviselezéz, de a eógvezető magánvéd alap­ján kérte ez eljárás lefolytatását, A mai tárgyaláson az idős szabómes­ter a vádra nézve összefüggéstelenül, szétágazóén nyilatkozott, egész iratcsomót hozott magával és ide nem tartozó dolgokkal hoz<>*Íott elő, ugy, hogy az elnök az ügy lényegót nem tudta vele tisztázni. Szász egész viselkedése arra engedett következtetni, hogy az elmeállapotttteréu zava­rok nutatkoznnk, r,iért is Richter Béla dr* királyi ügyésa hozzájárulása alapján elrendelte elmeállapotának törvényszéki orvosszakértővel valő megvizsgálását. A tárgyalást ilyen körülmények között el kellett napolni, /MOT/Sy, —NEfc>' EHGEDTE B E „LBÉRLŐJÉT A LAKÁSBA - A BIRÓSJ&ELB KERÜLT, Lajos Ödön dr, elnöklése mellett ma tárgyalta a biróság Pók Rózsi kifö­zönŐ zsarolási ügyét, A királyi ügyészség vádja szerint a vádlottnö" al­bérlőjét, aki tartozott kéthónapi lakbérrel, felmondás után, de ennak le* Járta előtt kizárta a lakásból. Kiderült a tárgyaláson, hogy az albérlő tett olyan kijelentést ások előtt, hogy nem is akarja kifizetni hátráló­" os tartozását, A vádlottnö beismerte, hogy elkövette c cselekményt, a felmondás lejárts előtt négy nappal nem engedte be a la?cásba, de - mint nÉndotta m ugy vélte, hogy ehhez Joga van, Dert nem fizetett és nem la volt szánd kában fizetni, A törvény szók Richt er Béla dr, királyi ügyész felszólalása után megállapította, hogy Pék rózsl törvénybe ütköző oselekményt köve­tett el tT-kor, amikor albérlőjét nem engedte be a lakásba, azonban bün­tetést nem szab ki vele szemben, mert az slbérlő magatartása, az hogy kijelenetette, nem is nkar fizetni, a büntetés kiszabásának mellőzését indokolttá teszi. Az Ítélet Jogerős, /MOT/Sy* -r-KE^SZEREGYEZSÉGEK, - Szarnék Gyula koreskedő /Szent István park 32,/ kényszer­egyezségi ttgyőfofcra törvényszék az eljárást befejezetté nyilvánította, ez elrendelt biztosítási intézkedéseket megszüntette és a vagyonfelügye­lőt tiszte alól felmentette, - Agrár kiviteli és Szállítási Szövetkezet /Báthory utca 19/, bejegyzett cég kényszeregyezségi ügyébén a törvényszék az eljárást meg­szüntette és a vagyonfelügyelő diját és kiadását 4215 pengőben állapítot­ta meg, /MOT/, «•>»)«••.

Next

/
Thumbnails
Contents