Magyar Országos Tudósító, 1941. július/1
1941-07-08 [256]
S AJTÓRENDÉSZETI ES SAJToRENDőRI VÉTSA^ÉRT 15o PENG6 PÉNZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK EL HUBAY KÁLMÁNT, Kéhény nappal ezelőtt megírtuk, hogy a királyi kúria államfelforgatásra irányuló izgatás vétsége miatt Hubay Kálmán volt nyilaskeresztes országgyűlési képviselőt két hirlapi cikke miatt összesen hathónapi fogházra Ítélte el és hogy Hubay már meg is kezdte e büntetés kitöltését, Hubay Kálmánt ma fogházőr vezette a büntetőtörvényszék Lengyel-tanácsa elé, A Irirályi ügyészsés ugyanis háromrend béli saj törendészeti és sajtórendőri vétség cimón emelt ellene vádat, mert házilag, Írógépen előállított röpiratokat terjesztett anélkül, hogy erre előzetes engedélyt kapott volna és a köteles példányokat sem mutatta be a királyi ügyészségnek; Hubay kihallgatása során tagadta bűnösségét. Elmondta, hogy mint 3 nyilaskeresztes párt országos elnöke hetenként pártértekezleteket tartott 25-3o kerületi vezető bevonásával és ezeken az értekezleteken politikai térnék kerültek megbeszélésre, A kerületi vezetők jegyezték az ö előadását, de mivel nem tudtak gyorsírást, 8 közölte velük, hogy majd az ezen értekezleten elhangzottakat sokszorosittatja, hogy ezek alapján a kerületi vezetők a szükséghez képest helyesen informálhassák a választóIrat, így történt aztán, hogy mind a három esetben 3o-3d példányban házilag, Írógépen sokszorosittatta az általa elmondottakatj' mindegyiket megcímezte és zárt boritokban, levélként küldte el. Szerinte tehát nem röpiratról volt szó 8 ezért nem követte el o terhére rótt cselekményeket. Kiszely Alajos dr. védő a bizonyítás kiegészítése iránt tett Bsután előterjesztést, kérve többek között Gál Csaba, Mokcsay Dezső és Taaoss Dezső tanuként való kihallgatását* A törvényszék azonban ezt az Iniitványt, mint fölöslegest, elutasította, majd ítéletében bűnösnek mondta lei Hubay Kálmánt a terhére rótt cselekményekben és ezért 15o pengő pénzbüntetésre Ítélte el, A z Indokolás szerint a törvényszék nem fociadta el azt a védekezést, hogy egyszerű levelekről volt szó csupán, mert sajtótermeknek tekintendő minden olyan gépi uton előállított irat, amelyet terjesztenek. Az Ítélet jogerős. /MOT/Ma , —- KISAJÁTÍTÁSI ELJÁRÁS AZ ÓBUDAI Jb*ÍD-HID ÉPÍTÉSÉVEL KAFC3GLAT0&49• A.z óbudai Árpád-hld építésével, illetve a hid feljárójának kiképzésével kapcsolatosan tudvalevően a főváros tárgyalásokba bocsátkozott a környező ingatlanok tulajdonosaival és mintegy száz ingatlantulajdonosnak megfelelő megváltási összeget ajánlott fel. Az érdekeltek a székesfővárosnak ezt az ajánlatát nem fogadták el és közel tízmillió pengőt kértek a tulajdonukban lévő telkek átadása ellenében. Mivel a tárgyalások ilyenformán nem vezettek eredményre, a székesfőváros a budapesti birtokbir ós ágnál eljárást Indíttatott, kérve az igénybeveendő ingatlanok kisajátítását. Dr* Török Géza törvényszéki tanácselnök ma foglalkozott ezzel az üggyel. A tárgyaláson az érdekelt telektulajdonosok legnagyobbrésze mégjelent és többek képviseletében dr. Kussbach Ferenc ügyvéd hangoztatta, hogy a székesfővárosnak reálisabb ajánlatot kellene tennie annál is inkább cnert mindenki érdeke az, hogy ez az el járás mielőbb befejezést nyerjen. Dr. Kublttyi Kálmán, a székesfőváros jogi képviselője ezzel szemben kijelentette, hogy a székesfőváros az adott viszonyok gondos mérlegelése mellett tette meg a megváltási ajánlatát és ezen tul már nem mehet, A felszólalások után a törvényszék a szakértők kijelölése tekintetében rendelkezett. Az ingatlantulajdonosok nagy része Ceglédi Emil hites szekértőt jelölte meg, a székesfőváros jogi képviselője viszont dr, Müller Józsefet nevezte meg szakértőként, A birtokbir ós ág ezután a tárgyalást bizonytalan időre elnapolta. /MOT/ Ma. HÁROMÉVI SZ.CORITOTT DOLOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY FODRÁSZSEGEDET. tJéhény nappal ezelőtt a Harangozó detektivesoport két tagja figyelmes lett agy férfira, aki egy csomagot cipelt az utoán. Az Igazoltatás során klderült,mhogy az illető A dler Lajos többszörösen büntetett előéletű fodrászsegéd, akinél egy vég vásznat találtak. Kihallgatása során azt adta elő, logy a vásznat vásárolta. Meg Is nevezett egy kereskedőt, akihez a detektívek elvesették, kiderült azonban, hogy a kereskedő nem Ismerte idlert es nem is adott el aznap vásznat senkinek, /folyt,köv,/ Ma.