Magyar Országos Tudósító, 1941. július/1

1941-07-14 [256]

LOPÁSI ÜGYEK A BÜNTETolTÖRVENTSZÉK ELŐTT. Dr. Schadl Ernő tanáese3.nök elnöklete mellett több lopási ügy foglalkoz­tatta a büntetőtörvény széket. Az egyiknek vádlottja Grünwald László magán­tisztviselő volt, aki az ellene emelt vad szerint albérleti szobákat vett ki, aztán a főbérlő távollétében kifosztotta annak lakását. A már bünte­tett előéletű vádlott tagadta, hogy a terhére rótt bűncselekményeket elkö­vette volna. Az elnök elébe tárta, hogy az albérleti szobákat rendszerint bucsu nélkül hagyta ott s ez is arra vall, hogy nem üres kézzel távozott. Grünwald erre azt válaszolta, hogy több helyen nem tudta kifisetni a lak­bért, ea. nasyon bántotta őt, el akarta kerülni a f öbóriővol való kinoa jelenetet és ezért távozott annak előzetes tudomása nélkül. Több tanút hallgattak ki, akiknek egy része ugy vallott, látták, amikor^rünfeld nagy csomagokkal megrakodva távozott a lakásból. A törvényszék lopá3 bűn­tettében mondotta ki bűnösnek a magántisztviselőt és nem jogerősen kétévi és kéthónapi fegyházbüntetéssel sújtotta. Az utóbbi időben több panasz érkezett a f alapitányságra arról, hogy a margitszigeti fedett sportuszodában ismeretlen tolvaj garázdálko­dik, ahol a ruhatárakból különböző ingóságokat visz el. A d otcktivek meg­figyelésének eredményeképpen előállították Szántó András állalmi munkáét, aki rendőrségi kihallgatésa során bo is ismerte, hogy több alkaloLraal összelopkodott ruhanomüoLot« Ilyen előzmények után korült aztán Szántó a büntetőtörvényssék elé: lopás bűntettével vádolva? A bizonyítási eljárás adatai alapján a törvényszék mog is állapította bűnösségét és tizhónapi börtönbüntetésre itélto el. A harmadik lopási ügy vádlottjai Ványi Antal és Vékony József gép­lakatos segédek, akik az ellenük emeí-t vád szerint több lakásba betörtek és különböző ingóságokat szedtek Össze. A.büntetőtörvényszék előtt.megtar­tott főtárgyaláson mindketten részben beismerő vallomást tettek. Ványi többek-között kijelentette, hógy a betörések alkalmával csak cukor- és .­ssirjegyeket akartak szerezni ?-mert azokat könnyen, feltűnés nőikül tud­ták, értékesíteni 0 A törvényszék több'tanút ha -lligatott ki, akiknek valló- ­másai alapján bűnösnek mondotta ki mindkét vádlottat lopás bűntettében és eaért -okét fejenkin* más félévi börtönre Ítélte el. ugyancsak a Schadl-tanács tárgyalta a betöréses lopással vádolt Andicsek László' napszámom ügyét, aki éppen egy Bákóczi-uti lakást akart * kifosztani amikor a lakó váratlanul hazaérkezett és tettonérte. A napszá­mos nyomorával védekezett. - Nem tudtam kérem soholse munkát találAi és ezért történt az egész. Azt hittem, hogy tudok lopni f kiderülu azonban, hogy nem vagyok elég ügyes erre a pályára * A törvényszék lopás bűntettében mondotta ki bűnösnek Andicseket és tizhónapi börtönre Ítélte el. Einbeck Sándor szatócsot orgazdaság tüntette miatt vonta felelős­ségre a büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa . Az ügyészség vádja szerint a Központi Tejcsarnok egyik kocsisával összejátszva nagyobb menhvísógü va­lí tJ 2 *! ::T0lt f 1űór tudta t bogy a vaj lopás utján került a kocsis birtoká­ba. Einbeck azzal védekezett, hogy üzlete nagyon keveset jövedelmezett, mar valósággal a tönk szélén állott és igy jutott arra a gondolatra, hógy olcsó pénzért vajat váaárol, mert annak ólaidé* 4ból nasyobb haszon szár­mz °W' k törvényszék a vádlottat orgazdaság vétségéért háromhónapi foghá* ra Ítélte el, a büntetés végrehajtását azonban háromévi próbaidőre felfüg­gesztette. /MOT/Ma. ' -SIKKASZTÁS' RT ELITÉLTEK EGá BoTlfejíÖKÖT « ttí^S?" 68 j^^^tatőtörvónysz ékl egyesbiró ma tartott tárgyalást Katz Sén kÓ^Í^?S^ Ugyöb,jn ', alrtt *> királyi ü ^ S2 ^g sikkasztás büntette ci Os?káVLÍ!n^f,eTro vonni, ^vadsszerint az ügynök megállapodott Reisnar r eS ^ x 0Vel ? ho ^ részére nagyobb mennyiségű hasított bőrt toe szállítani. Tobbszáz pengőt fel is vett előlegképpen- kötelezettségének azonban nem tett eleget és a pénzt elköltötte* A törvényszék a tárgyalás a-datal alapján bűnösnek mondotta ki Katzot a vádtól eltéro>leg sikkasztás vétségében es ezért egyhónapi fogházra lté3teel, AlOT/ Ma.

Next

/
Thumbnails
Contents