Magyar Országos Tudósító, 1941. július/1
1941-07-11 [256]
3. törvényszéki kiadás. Budapest, 1941. július 11. —- LOPÁSÉRT ELITÉLTEK EGY ORVOST. Dr. Hagy Benő büntetőtörvényszéki egyesbiró ma tartott tárgyalást dr. Csorba EjiBre orvos bűnügyében, akit a királyi ügyészség lopás bűntettével vádolt meg. A vád szerint Csorba dr. Járányi János kórházi alorvost meglátogatta és Járányi beleegyezésével néhány napig nála tartózkodott. Jái» rányi napközben a korházban volt elfoglalva és amikor egy alkalommal hazaérkezett, észrevette, hogy a szekrényéből három méter ruhaanyag eltűnt. Feljelentésére indult meg aztán az eljárás Csorba ellen, aki a ma megtartott tárgyaláson beismerő vallomást tett. Védekezése szerint nagy nyomorban volt és valósággal beszámíthatatlan lelkiállapotban vitte el a ruhaszövetet, nem condoíva arra, hogy a károsult ezért őt följelenti. A törvényszék az enyhitő körülmények figyelembevételével lopás kétségében mondotta ki bűnösnek Csorba Endrét és ezért száz pen^o pénzbüntetésre ítélte el,/MOT/ Ma. RÁDIÓKERESKEDŐK MEGKÁROSÍTÁSÁÉRT FEGYH.AZRA ITELTSK EGY UGYÍ^ÖKÖT. Schwejítzer Sándor ügynököt osalás büntette eimén kérte felelősségre vonni a királyi ügyészség, Az ellene emelt vád szerint rádió-kereskedőket keresett fel» azt adta elő, hogy vevőket tud szerezni, aztán nemlétező személyek nevére megrendelőleveleket állított ki és ezék alapján jutalékokat vett fel. 'Többektől rádiókat vett át javitas végett, előre kifizettette a javítás költségeit, aztán a rádiót eladta. Sohweitzer ügyét ma "tárgyalta dr. Hagy Benő büntető egyesbiró, A vádlott tagadta bűnösségét, a törvényszék azokban a bizonyitási eljárás adatai alapján ezt megállapította ós dr. MosonyJ Sándor királyi ügyész vádbeszéde, valamint a védőbeszéd után csalás bűntettében mondotta ki bűnösnek az ügynököt és két és félévi fegyházbüntetéssel sújtotta. Az Ítélet nem jogerős, /iíOT/Ma. KÉTSZER DARAB TOJÁST LOPOTT - HmOMHÓKAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK. Az utóbbi időben isttueretlon tettes állandóan megdézsmálta a nagyvásárcsarnokba beérkező vagonokat és különösen a tojások tűntek el nagy mennyiségbon, A detektívek a nyomozás során csakhamar kézrekeritették a tettest Tóth István napszámos személyében, aki kihallgatása során be vallotta, hogy körülbelül kétezer darab tojást lopott el. Az ügyészség vádja alapján Tóth a büntetőtörvényszék elé került, ahol lopás vétségében mondották kl bűnösnek és háromhónapi fogházra Ítélték el. /HOT/Ma. —- BORT AKARTAK LOPNI, DE BERÚGTAK ÉS ELALUDTAK. Dr. Hagy Benő büntetőtörvényszéki egyesbiró előtt három napszámos állott ma vádlottként: Sukk Károly, Hagy Lajos és Mészáros Béla. Az ügyészség vádja szerint egy óbudai borpincébe mentek be, ahonnan bort akartak lopni. Közben kóstolgatták a különböző borfajtákat, végül is azonban annyira berúgtak, hogy mindhárman elaludtak a pincében. Az esyik hordó csapját KÍJ^Í^I felejtették és több mint öt Ve n litor bor ment igy veszendőbe. A oüntetotorvényszék lopás vétségeben mondotta ki bűnösnek Sukk Károlyt és ket tarsát^es ezért Sukkot háromhónapi Ha?y Lajost és Mészáros Bélát pedig fejenkent kethónapi fogházra itélto el. /MOT/Ma.