Magyar Országos Tudósító, 1941. június/2

1941-06-23 [255]

—iEGHALT Dr. 3ÖT ZENHARDT JÁNOS. Szombaton délután három órakor a ze^fc János Szanatóriumban elhunyt dr .Botze nhardt János ugy ved, #rce« Bsfovároa törvény hatósági bizotts ágénak örökös tagja. Temetés ér 51 még sm történt intéikedés, rj í# _^ Dr .Botzehhardt János 1858. február 2~án Budapesten szuls­ett. A budapesti e yetemen szerezte meg a jogtudor! oklevelét, majd .gyvédl vizscát tett. A székesfőváros törvény ható sá.jának 1898. óta tag­<L 195tU-beh"pedlí örökös tag lett. Jelentős szarepet játszott abrosz* ény Községi Pártban majd pedig a Magyar Elet Pártjának széke sfovarMl zervezetóbeh. /MOT/V. S. HÍREK —KÉVÉS VASÚTI SZJREL VÉNYT HAGYTAK VISSZA A SZERBEK. A £élvidék vasút* onalai igen nagy nyereséget jelentene- az ország vasúti közlek adás ének ejlesztésében. Bácska felszabadításával megindult a vasúti vérkeringés zokon a vidékek éta Is, amelyek annakidején Összeköttetésben állottalc zegeddel és környékével. A világháború előtt volt egy vasutvonala ácskának, amely az egész ország szempontjából igen nagyjelentílégü volt, zegedet, Szabadkát, Zombort, Nagyváraddal és Fiúméval kötötte össze, rdely felszabadulása után Keletmagyarország a nagyváradi vasútvonal évén visszanyerte mozgási lehetőségét a Székelyföld falé, most pedig egnyil-G számára az ut Zombor, Gombos irányában is. Mult héten több fővárosi vasúti és közúti szakértő játrt a 51 vidéken és megállápitották azo v at a károkat, amelye 1- a forgalmat mind­zldeig akadályozták. Számbavették a szerbek által visszahagyott közle­edési eszközöket is. Mozdony és vasúti személykocsi nagyon ".'evés maradt Délvidéken, Teher" öcsit ellenben többet hagytak hátra. /MOT/B. --AKIK A FÖLDDEL FOGLALKOZNAK, AZOKNAK A FÖLDBŐL K.1LL MEGÉLNIÖK. Zenta áros katonai parancsnoka arra hivta fel a mezőgazdaság?, munkaadódat,hjo ft y z aratási ás cséplés! munkálatoknál különös figyelemmel legyenek a szo­iális szempontokra. Aki": a földdel foglalkoznak, azoknak csalijukat a öidből " • ell el tartani Ok. Ha minden aratásra jelentkezőnek nem jut munka, ellŐzendők azok, akiknek csak önmagukról v-ell gondoskodni ok .A munkaadók­ak a jelentkezők családtagjai száma szerint kell elsőbbséget nyújtani­k az aratáshoz, vagy csépleshez való alkalmazásoknál. /MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents