Magyar Országos Tudósító, 1941. június/2
1941-06-24 [255]
/ A kalács- és süt©mónyforgalom korlátozása. Folytatás 1./ A zsomlole-v igénylésénél a június 20-án K- 3807/1941-VIII. számú fclwfcU* monyf. pontjában^foslal** forint koll eljárni. /M0T/V.3. Pro d o ra o : "A közlemény egész tcrjodolmóbcn való közlését kéri a ti Szerkesztőségektől a főváros közélelmezési ügyosztálya. Hl R B S —A MONE ORVOSNOINE* DISZÜLE3E. Tegnap este tartotta a MONE orvosnőinek osoportja a Szent Gellért szállóban diszülését, melyen a Szooiális lÜLssreá társulat működését ismertette különös tekintettel a korh zmisazióra. Dr. Gönoziné elnöki megnyitója után Leszkay I r én ismertette a Szociális Miszsziótársulat társadalmi jelentőségét, majd H a jdu Irén dr, ffőorvosnő tartott előadást az orvosnő és a szooiális nővér feladatkörén®-: kapcsolódása* ról, megemlékezve ar ói a gyöngörál munkáról, melyet ezen a téren Farkas •^küfch., a Szooiális Missziótársulat álapitó főnökneje, mint az első kórházmisszió megalapítója végzett, A következő előadásban dr. Osapodyné Mócsy Márta dr» missziós kültag az elhagyott betegek gondozásának problémájával fogialkozott, meleg szavakkal vázolva azt a nagy jótéteményt, melyet a kór házmisszió kifejt. Végezetül dr. K 0 pasz Irma missziós nővér Ismertette a kórházmissziót>annak az orvos szempontjából jelenlegi munkáját ós azokat a feladatokat, melyek ma a kórházmisszió előtt ál. anak. A nagyszámú és előkelő közönség még a 'réső esti Órákban is barátságos beszélgetés közben maradt együtt./MOT/B. A MAGYAR KULTURÁLIS EGYES VL 31dK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KONGRESSZUST RENDEZETT KOLOZSVÁROTT}- 41 kulturális egyesület gyűlt össze Kolozsvárott, a Magyar Kulturális Egyesületek Országos Szövetségének kongresszusán, ahol főleg erdwiyi :-öz#üvelődósi kérdésekről tárgyaltak. Első izben vett részt a kongresszuson a Délvidéki Magyar Közművel paési Szövetség, amelynek alelnöke, dr. Koráni Elemér apátplébános maghatott szavakban emlékezett meg a Bél vidék visszatértéről, s bejelentette, hogy az összes délvidéki kultúregyesület ek testületileg belépnek az Országos Szövetségbe. Gróf Bánffy Miklós ugyanezt jelentette be az összes erdélyi magyar kultur egyesül etek nevében. A Felvidék részéről Schubert Tódor, Kárpátalja részéről Wellmann Mihály szólalt fel. Kállay Miklós jiy, miniszter tartalmas emlék beszédben méltatta gróf Klobelsberg Kunó és gróf Teleki Pál emlékezetét. A gyűlés elfogadta dr, Hankiss János egyetemi tanár indítványait a kulturális egyesületekről. Veress Gábor, az IBUSZ vezérigazgatója az erdélyi fürdőkről és a kulturális egyesületek idegenforgeiml feladatairól értekezett. Az egyes szakosztályi üléséken Tav, szy Sándor püspökhelyettes, Balogh Ernő egyetemi tanár és Imre Lajos egyetemi tanár elnökölte:. A gyűlés után irodalmi est volt a Vármegyeháza dísztermében és ezt a r.dió is közvetítette, Az irodalmi esten megjelentek: Ir.ozédy-Jockflnaan Ödön főispán^ Vásárhelyi János református püspök. DalnokiA>aál Mlkfcós alispán, Bor.a J a uos pápai pre é/i latus, Ugrón István meghatalmazott miniszter, gróf Bethlen Györgynó, vaY^* iaraint szakosan a varos vezetői és az egyetem tanárai közül. Az irodalmi í»-rr esten báró Kemény János, Mó r icz Zsigmond, Zilahy L-jos, Hankiss János, Orf/y, tutay Gyulai beszél- ek Ey.déiyről, Gyurkovits Mária és Molnár Imre erdSlyi / dalokat éne'-eltek, Somogyi E».zsi, a Nemzeti S 2 : nház művésznője pedig Baf bits Mihály egyik erdélyi versét szavalta./MOT/B.