Magyar Országos Tudósító, 1941. június/2
1941-06-24 [255]
A MAGYAR-NEMIÉT TÁRSASÁG népszerű kiadvanyainak 7.száma moet jelent meg, melyben Strölln stuttgarti f©polgármester: !, Lá-ásügy, városépit*» ós tájrendezés 11 eimü előadását. " u r ismerteti a társaság, Strölin szerint az épitészet terén az elmúlt ^ korszak rend• iyülieket alkotott, de ezekre a liberalizmus nyomta rá bélyegét.A liberális szellemi magatartás következménye volt, hogy egyre inkább neazetkÖsi elemek kerekedtek felül az építészetben és ez a nemzetközi stilua,melyben a tőkének, a gazdasági és technikai, az emberafc és népek fölötti uraima jut kifejezésre, gigantikus méreteit érte el az amerikai világvárosok felhőkarcol óiban. A liberalizmusnak a városépítés és lakásügy terén okozott zavarai között legrosszabb volt a néphal ál veszedelmének annyira fe*» nyegető '--özelsógbe való kerülése, A nagyvárosok k ős ivat agaiban évről-évre süllyedt a lélekszám. Hogy a lakásügy, városépítés és tájrendezés területén a szellemi magatartás teljes megváltoztatása szükséges, megmutatkozott már az utolsó évtized reformtörekvésélben, különösen a kertváros mozgalomban. Ezt a meggyőződést ma légerő teljes ebben a nsmzsti szocializmus ós a fasizmus gondolatvilága mutatja„ A mai kor jelképei nem lehetnek az áruhazak és a bankpaloták. Egyre több országban lehet ászlelni, hogy a népi, nemzeti gondolat immár az építészetre is ráüti a maga bélyegét,A városépítésben is azok az építmények lépnek előtérbe, amelyek > a nép és az állam céljait szolgaijaira A tájrendezés feladatait abban látja az előadó, hogy a földterület mindenféle válfaját és egy nép munka- ós lakhelyeit ugy osszuk el, hogy abból az össznépesség a lehető legmagasabb teljesítőképességet ás az élet javaiból való legnagyobb részesedést érhesse el. A tájrendezésnek ezek a modszera. Németországban kerültek alkalmazásra, például uj iparvidékek teremtése, továbbá nagy telepítési akcióknál, stb. A mintaszerű városalapit ás ban kitűnő példa Itáliában a pontini mocsara': helyén épített öt város. Á 60 c 000 hektárnyi területre nemrégiben 30.000 telepest telepítettek. Németországban nagy ipari centrumok létesítése alkalmával alakítottak uj varosokat. Közismert belőlük a népautó-gyárközpont épit-és. alatt álló városa, A német varosok újjáépít és éne': egyik leglényegesebb alkotó eleme végül a lakások építése, Ez a nagyvárosok lokásinségének eltüntetése végett szükséges és ez ál.-&al az újjáalakítás nem utolsósorban a széles tömegek jólétét szolgálja és ezzel magasrendű szociális hivatást teljesít* /HOT/K. *-^A TÁVBESZÉLŐ KÖZPONT .XLEITFOREéDALHJ VÉR TANÚI .3TLÉKTÁ3LÁJÁNAK MEGKOSZORÚZÁSA, A Mária Terézia-téri távbeszélő központ épületén elhelyezett t ellenforradalmi vértanuk emléktáblája előtt kedden délelőtt a táífbeszélő igazgatóság személyzete Giannone Ottó posta műszaki főigazgató vezetésével, a József távbeszélőközpentbszemélyzeto Kiss Jenő műszaki Igazgató vezetés vei ró-:-.ta le kegyeletét az emléktábla megkoszorúzásával* /HOT/B. *•—AZ ÚJVIDÉKI UJSAGIRdC VACSORÁJA A KATONAI PARAITC3NCKCK TISZTELETÉRE, Az újvidéki magyar és német napilapok munkatársai a honvédség és a sajtó hajt árulás együttműködésének szellemében vacsorát rendeztek az újvidéki katonai parancsno v s igok tisztei étére, A vacsorán megjelent vitéz dalnoki Vfree Lajos tábornok, vitéz Bajor Ferenc tábornok, Valentint az újvidéki honvédség és rendőrkapitányság vezetőtisztjei. A fehér asztal mellett eltöltött idő és az elhangzott felszólalások még jobban megerősítették azokat a kapcsolatokat, amelyek honvédségünk 33 a sajtó munkatársai között % f elszabaditáe első percétől fenn ál Iának, /MCT/B,