Magyar Országos Tudósító, 1941. június/1
1941-06-09 [254]
i? o v A rt U ö ELKÉSZÜLT AZ IEEI SZENT- ISTVÁN-HÉT PROGRAMMJA A főváros....sáros-gazdasági, idegenforgalmi ós közművelődési ügyosztálya Nér»thy'Károly dr •tanácsnok irányításával, az éídokeltck bevonásával elkészítette az idoi S Z ent István-hát programmj át« A.programra rámutat arra, hogy a mai idők nem alkalmasak nagyobbszabásu újdonságok beiktatására és a kulturális szakbizottság véleménye szorint igen kívánatos lenne, ha a nagy nemzeti ünnepet a nemzeti kultúra szempontjából minél jobban kimélyítenék. Közli az -előterjesztés, hogy a jelenlegi körülmények és a rendozősóg rendelkezésére álló hitelkeret korlátozottsága következtében a programra' össze állit ás ánál a legnagyobb óvatossággal ós takarékossággal jártak cl. A pro grammból kiderül, hogy termesze tősen idén is a szokott fénnyel ős pompával tartják meg a Szent István-napi Szent jobb-körmenetet • A rondezŐség mindent elkövet, hogy a körmenethez minél nagyobb tömegek hozzájutását biztosithassa és ezért kéri majd a rendőrséget,hogy a Várba fölvezető utak lezárás át későbbi időpontra helyezze. Idén is felállítanak tribünöket a vendégek számára. Megrendezik a Szent István-hétnek immár hagyományossá vált műsorszámát ős a nagy tömegek részérő hozzáférhető látványosságot! a Szent István-heti tűzijátékot is, mégpedig a Citadellán* A tűzijáték költségei, a munkabérek és az anyagárak emelkedése következtében 23.000 P-ro emelkedtek. Minden reménye és biztosítéka megvan a rondoz ős égnek, hogy a tűzijáték ebben az évben valóban szép és nagyszabású látványosság lösz* A tűzijáték kezdetének időpontja a nyári időszámítás be vezetésénők következtében megváltozik; fóltiz-tiz órákor tartják meg a tűzijátékot. Az Erzsóbet-hid és a Lánchid között a tűzijáték megtekintésére - az alsó rakparton - ülőhelyeket lótcsitonok, a jegyeket az IBUSZ árusltja. A tűzijáték befejezése után folytatólag sor'kerül az Erzsébet- és a Lánchid közötti budai alsórakodóparton az u«n« "megvilágított vizfüggöny" bemutatására. Ez'21 vizfüggöny mintegy 3C0 sugárból all majd ós i|en látványos produkciónak Ígérkezik. A vizfüggönyt á főváros tűzoltósága létesiti saját felszerelésével ós fényszóróival. Az általános szeretetnek ós népszórüségnok örvendő Gyöngyösbokréta ebbőn az évben nyolc alkalommal s zerepel a Magyar Művelődés Házában. A bokréta minden előadásán szerepelnek majd az erdélyi bokréták, sőt két napon ke ürest ül már a most visszatért Délvidék egy bokrétája is fellép, A magyar népművészét bemutatás ara a Nemzeti Szalon helyiségében megrendezik idén. is a bokrot ások kiállítását. A'kulturális szakbizottság kivánságára a Városi Színházban előadásokat rondoznek. Az idón, amikor a most visszatért területekről jelentős belső vendégforgalomra ló hot számitqai, különösön indokolt olyan darabok előadása, amelyek tartalmuk ós tendenciájuk miatt a mogezállott területekon eddig osotleg előadhatók nem voltak. Elsősorban az E.Avr tragédiájának ogy ós a János vitéznek két előadásai a gondol o rahdozöség. Az Ember tragédiáját a Nemzeti Szinház együttese mutat,]a be a frankfurti rendezésben, a János vitézt pedig az Operaház tagjai adják elő - a tárgyalások már folynak. A Magyar Művelődés Házában-egy magyar díszhangversenyt is rendeznek a Fővárosi Zenekar közreműködésével. Egyébként nagyszabású zenei események is lesznek és a főváros különböző pontjain zenekarok játszanak majd. A lógvédol-' j mi hatóságok az idón is megtartják!, főváros légoltalmi szervezetének / nagyszabású felvonulását és szemléjét, amely hivatva'lesz légoltalmi kói szültség bemutatására ós ezzel önbizalmunk emelésére. Sportbomutatók is lesznek az idei Szent István-héten., A rendozősóg a kormánytól"50#-os vau *suti kodvozményt és vizumdij eúgodélyozósét is kérte , /MOT/V. S.