Magyar Országos Tudósító, 1941. május/2

1941-05-30 [253]

UJABB FORDULAT A TALÁLT Női TE3TRE3Z3K ÜGYÉBEN. Mint jelentettük, az eddigi nyomozás szerint a Kerepesi-temetőben és a J a sz-utoában talált női testrészek Hagy Irma 22 éves gyárimunkásnő testrészei, aki a IX.,Tagló­utca 6.sz.házban lakott apjával és mostohaanyjával.- Mostoha any­ja a testrészekben mostohaleányára vélt ismerni. A mostoha a»yna elmondta, hogy Nagy Irmának gyermekkorában a jobb csípőjén valami ^ elv ál -uöz ás volt,s emiatt a rendőrhatóságok elrendelték a Jász-utcában talált női törzs fel­boncolását. Ezzel a bejelentéssel kapcsolatban mar őrizetbe vétel is tör­tént, de az előállított férfi alibi igazolása folyamatban van. Rendkívül nyugodtan viselkedik az előállított és a jelek szerint alibi igazolása teljes sikerrel jár majd. Ujabb fordulat történt az ügyben pénteken reggel, ugyanis egy angyalföldi korcsmáros bejelentette a rendőrségen,hogy fiatal fele­sége eltűnt. A korcsmárost is kivitték a Törvényszéki Orvostani Intézet­be, ott megmutatták neki a talált huliarészeket és ő is azt állitja,hogy a törzs az ő feleségének törzse. A nyomozás nagy eréllyel állandóan folyik és a nyomozóhatóságok szerint rövidesen fény derül a kegyetlen módon el­követett gyilkösságra« /MOT/3 > HÍREK FELAVATTAK A VT .KERÜLETI TÜZHARQOS 8S0P0RT OTTHONÁT. A Magyar Tűz­harcos Szövetcég Budapest VI .kerületi „csoportja az Andrássy-ut 24,sz. alatt avatta fel uj otthonát* Fórray Árpád vezető tiszt ismertette az otthon létesítésének történetét, majd Heeger Árpád műszaki tanácsos, a csoport elnöke mondott avatóbeszédet s annak keretében beiktatta tisztsé­gükbe a csoport tiszteletbeli elnökeit, Rupert Rezső országgyűlési kép­viselőt- és Lázár Emil országos főtitkárt. Rupert Rezső magas sz árnyal ásu beszédben méltatta az otthon megnyitásával kapcsolatban a tűzharcos ösz­szetartás szükségességét, majd beszámolt a tűzharcosok érdekében folyta- • totó parlamenti tevékenységéről. /MOT/B,, -—NYILVÁNOS Ló VAS BEMUTATÓ k TESTŐRSÉG LOVARDÁJÁBAN • A u.kir. lovas testőr­ség spanyol lovasiskolája június 1—én, Pünkösd vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel a királyi vár fedeles lovardájában nyilvános lovas bemutatót rendez, /MOT/B, CSERKÉSZ MOTOROS KIRÁNDULÁS. A budapesti cserkészkerület a 7,sz* Verbőczy Istvan-cserkészcsapat legénye. 3rkészéinek rendezésében vezettfe. a cserkészek első motoros kirándulását Szentendrére* A cserkészek virágot helyeztek a Hősök Emlékkövére és meglátogatták a társ egyesül etek vizite­lepcit, ahol s nyár folyamán x visicserkészek országos vezetősége nagyobb­szabásu motoros kik ép z ér t tervezi /MOT/B, A NElgSTKÖZI FÜRDŐÜGYI SZÖVETSÉG DÍSZVACSORÁJA. Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester, mint a Gyógyhelyi Bizottság elnöke, a Nemzet­közi Fürdőügyi Szövetség Budapesten ülésező igazgatótanácsa tiszteletére a városligeti Gundélnél vacsorát adott, A főpolgármester üdvözlő beszédé­re B 9 Diethein svájci főmegbi'zott mondott köszönetet a hagyományos magyar vendégszeretetért és rámutatott a szövetség munkájának rendkívüli jelen­tőségére- Az estebéden József Ferenc királyi herceg, a Nemzetközi Fürdő­\ ügyi Szövetség elnöke, Anna királyi hercegasszony, Herhard Schmidt né­Kmet birodalmi, B*Diethelm svájci, Pos ch, szlovák és Janusic horvát kikül­Xdöttek vettek részt a magyar fürdőügyi szakférfiakon kivül. /MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents