Magyar Országos Tudósító, 1941. május/1

1941-05-15 [252]

SZERDÁN HIRDETI KlJDONT^SÍT A gURIA A PETŐ PELE VALUTAÜGYBEN. A magyar >ir'lyi v uria dr, Szolnok Jenő tanácselnök vezetésével három napon át tárgyalta Pető P'lix ás torsainak Ismeretes valuta^ünpör^t, Az első tárgyalási napot teljesen igénybe vette dr. Lázár László kú­riai "^iró előadása, aM részletesen ismertette az ügy iratait, majd az uzsorabiróság .százöt öldálrá terjedő Ítéletét olvasták föl teljes terjedelmében. Az iratok ismertetés e után a per v eszédekre került a sor, amelyek két napon át foly taW» Dr. Kéler Béla korona ügyészhe­lyettes felszólalásában jogi érve Vet sorrkoz tc tott föl, amelyekkel'az uzsorabiróság Ítéletének helytállóságát kivánto igazolni. Ezzel szem­ben a védők, aVik az uzsora v lróság Ítélete el len" a semmisségi pana»» szok egész tömegét jelentették be, védőbeszédeikben azzal érveltek, hogy az uzsorabiróság Ítélete a v ünügy irataival ellentétes és hely­telen ténybeli; VövetVeztetéscken épült fol, de támadták a védők az" Uzsorabiróság által megállapított minősítéseket és az általa kiszabott büntetések mertékét is. Felszól; lásaiv^an az uzsorabiróság Ítéletének * megsemmisítését kérték, de indít vény ózták ettél függetlenül az uzsora­Mrostáltál -kiszabott v ünt.tési tételek lényeges enyhítését arra az esetre, he a lnwla is megállapíthat ónak találná a vádlottak bűnösségét, A perbeszédek befejezése ut.ín dr, Szolnok Jenő kúriai ta­nácselnök közölte, hogy tekintettel az ügy nagypbb terjedelmére, a királyi Vuria tanácskozása hossza v b időt vesz igénybe, annálfogva a meghozandó határozatot e h ő 21-án, szerdán délelőtt hirdeti ki. AOT/G. EGYÉVI BÖRTÖNRE IT LTEK S A.Z 0" 3Z J G TERtéL 1 'TÉRÖL ÖRÖK ID^RE KITIL TOTTAF EGY ROM/N HAL6K0CSIKAL UZT, ­A büntetőtörvény szék Vályi Nagy Istv-n dr, cl nöVlásc mellett tárgyaló' tanácsa ma vonta felelősségre Pctria Stefan román állampolgár, buka­resti őálóköe^lkalaúzt és Adlcr Ernő budapesti kereskedőt- aVÍv ellen valuta törvény v c ütköző v ün c s. 1 skmóny,. 11 tetve a^sn való bűnrészes ég miatt emelt vadat p M.r'lyi agy' szsúg^ A vád sz rint Petria nagymony-, nyiségü ezüstöt csempészett Románlábpl Magyarországává azzal a vállal, hog" itt értékesítve ja kapott b"ngőösazeget Romániá v an, kihasználva a valutáris dif f i renci 't, • !• cl ja , A detektívek a keleti pályaudvaron megakadályozták az egyik ezüst szállítmány elszállítását és az érté- • ket le is foglalták, A nyomozás során megállapítást nyert, hogy 14,50 kiló ezüstöt hozott be az orsz gba Petri", A vád szerint Adler az ezüstös csomag elszállítása körül lgy-v,?2Ótt segítséget nyújtani, A hálökocsikalauí romén tolmács segítségével hallhatta Vi Vályi Nagy István elnök. Azzal védekezett, hogy nem az évé volt a left^Jalt ezüst, hanem találta az egylrk vasüti fülkében, Adler azzal védekezett, hogy nem tudta, mi van e csomagb an s azért vállalkozott, hogy segit Vivinni, A törvényszék tö vv tanút hallgatott v i, majd Kleitsch Imre dr, királyi ügyész vád v eszéde és e védők f lszuialása után Petria Stefánt egyévi börtönre Ítélte Ós Magyarország területéről örökre kitiltotta, Adlert pedig bünsegédi bünjpészeSség miatt egyhónapi fogházzal sújtotta, Pénz*­büntetést és vagyoni elégtételt azért nem seabott ki a bj_ r oság f mert mindketten vagyontalanok,. Az ítélet jogerős, /iuOT/Sy ,.

Next

/
Thumbnails
Contents