Magyar Országos Tudósító, 1941. május/1
1941-05-15 [252]
ICIDÓT. A pestvidéki törvényszék dr. Csikm-k Lajos tanácsa ma'tárgyalta Reiszmann Arziid 32 éves bácezent lás zloi kereskedő bűnügyét, aki ellen az ügyészség hivatalból fölhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétsége miatt omolt vádat. A vád szerint Reiszmann két évvel ezelőtt letelepedési ^engedélyt kért, azonban Komoroczy Zoltán községi főjegyző ezt a kérését olutasitotta. Reiszmann néhány hét múlva többek előtt azt a valótlan' kijelentést totto, hogy a főjegyző most már pártolni fogja a kérését, miután nagyobb mennyiségű ócskavasat vásárolt tölo. A mai főtárgyaláson Reiszmann Árpád tagadta bűnösségét. Elmondta, hogy ilyosrait ízért som állíthatótt, mert i főjegyzőnek nem io volt oladó óo'e avaSa és Így azt mos som vehotto volná tölo. A kihallgatott tanuk azonban azt állították, hogy Reiszmann valóban megtette a vén tlmoZÓ kij elöntéseket* A bizonyítási eljárás lefolytatása" után q.biróság i vádszorinti bűn os o lekminy bon találta bűnösnek Roioz* mann Arpadot -és tlzonnégynapi' fogh zpa itelte* A biroeág súlyosbító láSrűltáénynok vette, hogy* a koroo'-odő hamis pór." f. rralon'ba&ozása miatt már büntetvo volt. Az it let nem jogerős, /MOT/Cc. —KIHIRDETTEK k KÚRIA ÍTELETÉT A GYILKOS SOROKSiRI VENDÉGLŐS ELŐTT, A pestvidéki törvényszék dr. Molnár Sándor tanácsa elé ma röggel szuronyos fognázőrök kis érték Németh Boldizsár volt soroksári vendéglőst. Hint omlékezetes, mintegy két évvel ezelőtt Soroksáron a saját házának udvarán lévő kutbdi halva találták özvegy Pilcz Henrüoié jémodu .oszonyt. A 63 éves töpörödött beteges asszony halála előtt néhány hónappal házét és vendéglőjét ráíratta Németh Boldizsárra és feleségére, de a has zont ivezoti jog egy részét magának tartotta fenn. Kikötötto azt io, ho#v haláláig gondozzál-;, majd tisztes seresen eltemetika llyon olőzményok után találták meg a háztul .jdonos Pilczné holttestét az udvarban lévő mély kútban. Á gyanú azonnal Németh Boldizsárra és fölös égére született Ludvig Roaaliára irányult, akikot le is tartoztattak, N 'moth Boldizsár egy ideig tagadott, később azonban beismerte, hogy egyik este sót adásra az udvarba vezette jótevőjét, ak.it karjánál fogva -megfogott és belökte a mély kútba, A pestvidéki törvényszék Németh Boldizsárt gyilkosság bűntettében mondta ki bűnösnek és halálbüntetéssel sújtotta, feleségét ellenbon felmentette. A királyi tábla Németh büntetését tiSonháromóvi fegyházra szállította le s Némothnc t ugyancsak felmentette. A kúria ezt as Ítéletet a M5zelmúltban jogerőre omolto, Németh Boldizsár és felesége előtt ma délelőtt hirdette ki a pestvidéki törvényszéken dr. Molnár Sándor tanácselnök a legfelsőbb bíróság jocerös Ítéletét* Az Ítélet kihirdet se után Németh indulatos hangon mondotta í - Nem nyugszom meg ebben az it'létben sem, tovább fellebbezek.., - További fo11ebbozesnek nincs helye - intette lo Molnár tan ..co elnök a gyilkos vendéglőst - örüljön, hegy non akasztották folt , „ Ezután i kir lyi ügyész intézkedésére Németh Boldizsárt a fogh.-zorök vissz vitt .k coll .j-ba. Néhány nap múlva a v ici fegyházban kezdi no" bűn totó é t a borzalmas bünoselekményért • /MOT/Os