Magyar Országos Tudósító, 1941. május/1
1941-05-15 [252]
—-NAGYBÁNYAI VITÉZ HORTHY ISTVÁNNÉ MONDOTT BESZÉDET A MANSZ VASUTAS SZAKOSZTÁLYÁNAK ALAKULÓ ÜLÉSÉN* A Magyar Asszonyok Semzeti Szövetségének . v asutas szakosztálya ma tartotta alakuló közgyűlését, amelyen ott voltak többek között; özv. gróf Ráday Gedeonná, dr„ Álgyay Pálné, dr, I m rédy Kálmánné, dr. Dessewffy Aurólné, dr. Cgiky Jánosné, Dörre Bnllné, Beöthy Kálmánné, Bánhegyi Istvánná, Tüzhe Jenőné, MoifkSS Oiivórné, Bárány.Béláné, V a rga Lúsziénó, Tóth Tibornó, Hiesz Károlynó. A MÁV részéró'l megjelentek dr 0 Eszláry István, Zaohariás László és dr c H-^esz Karoly igazgatóhelyettesek, Tóth Tibor és Varga László m. kir 0 kormanyfőtanácsos, üzletigazgatók; ott volt Samarjay Lajos m, kir. titkos tanácsos, ny» MÁV elnök is, A közgyűlés a Vasutas É n ak~ és Zenetársaság kamarakórusa által előadott M a gyar Hiszekeggyel kezdődött, majd dr 0 I n rédy Kálmánné üdvözölte a megjelenteket és kiemelte a szakosztály megalakulásának fontosságát 0 Az üdvözlés után nagybányai t&téz H 0 rthy I s tvánné, a vasutas szakosztály elnöke mondott beszédet, - Dics ős égősen szép, de nehéz történelmi időben tartjuk meg a mai alakuló kö zgyül esünk et, -~ mondotta 0 ~ Mialatt férjeink és fiaink a kötelességek egyre súlyosabbá váló frontján harcolnak, reánk asszonyokra külsőségekben talán szerényebb, de szinten nagy feladat vár 0 Nekünk kell kialakítani családunkban azt a nemzeti magyar szellemet,ami hazánkat ezer évig fenntartotta. Ennek a szép feladatnak pedig csak akkor feleihetünk meg, ha megvan. bennünk a hivatásunk elvégzéséhez szükséges kitartás ós szeretet. Ennek a szeretetnek ápolására és az összetartás érzésének fejlés tésére létesült a mi szövets égünk • Ezután párhuzamot vont a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének megalakitási Idejo, az 1918-as év és a szövetség vasutas szakosztálya megalakulásának ideje között fi majd igy folytatta? - A két elindulás ideje között sok a hasonlatosság, de sok az örömteljes ellentét is 0 Akkor is nehéz időket élt a magyar nemzőt és ma is, de az 1918-as év ego borús volt, s vigasztalanul sötét, M a i nehéz napjaink folett dorüs a magyar ég és egyre erősebb fénnyel ragyog fel a nap. Azért gyűltünk össze ma is és azért indítjuk el a szakosztály munkája hogy ez elől a magyar nap elől el tisztítsunk minden felhőt, minden ködöt, hogy a napsugár minden magyar embert, minden magyar lelket egyformán érjen ogyf o jaa án élt és s en* A megjelentek hosszasan ünnepelték nagybányai »vitóz H 0 rthy Is ty áruiét, me ;> • Osiky János né ismertette á MANSZ á* •..alma' rl&fc eit y Dessewffy Aurél né a vasuVs szakosztály munkatervét., Dörre Jenőnó pedig az igazgatósági csoport munkatervét ismertette-?. A közgyűlés nagybányai vitéz Horthy Istvánná zárószavai után a Szózat és a MANSZ-induló el éneklésével ért végeto /MOT/B 0 -MEGNYITOTTÁK AZ ORSZÁGOS FOTóKT. ÍLLJ.TÁST. A Budapesti Sport Egyesület fotó osztálya.,: az Idegenforgalmi Hivatal és a IV, Országos F 0 tövi állit ás ozévi együttes i ér. ykópkl álli t ás át ma délután nyitották mog, A főváros képviseletében dr., Body László alpolgármester ftolent meg, akit dr, Huszty Károly tanácsnok üdvözölt, Rámutatott arra., hogy ez a nyolcadik kiállítás nagyjelentőségű, mert ezen résztvosz a magyar tanulóifjúság és különösen örvendetes., hogy a visszatért területek, a Felvidék. Kárpátalja és E>,dély diákjai is'számos szép felvétellel szerepelnek,, Bó a y L a szlé alpolgármester örömet fejezte ki, hogy ezen a kiállításon a magyar ifjúság ilyen szép eredménnyel vett részt ós ki jel ontott e, hogy a főváros, mint eddig, ugy ezután Is a. legnagyobb készséggel támogatja a nevelés sr-en pontjából is fontos főnyk épé szó tet, /MO T/