Magyar Országos Tudósító, 1941. május/1

1941-05-13 [252]

— FEGmaZÍ^ÜNTETÉSSEL SÚJTOTTAK HÁROM RABLÓ SUHANCOT. A büntetőtörvényszék Krayzell-tanécsa ma tartott tárgyalást Kolozs Fe­renc, Katona Aladár és Galambos Ferenc bünügyé v en, aViVet a királyi ügyészség ra v lás v üntettével vádolt meg. A vád szerint Ko 1 ozs Vét társ ával ^eállitott Kő v ányán Korp'-s Mihály né Kápolna-tér 4, szám alat­ti trafikjába cigarettawásárlás ürügyével, Kolozs Ferenc az őt kiszol­gálni akaró asszonyra támadt és "pénzt vagy életet" kiáltással revolve­rével rálőtt Korpáiméra, a revolver azonban szerencsére csütörtököt mondott, EkVor Katona Aladár ugrott elő és egy franciakulcosal fejbe* vágta z asszonyt, aM. véresen terült el a földön. Koppásné azonban nem vesztette el az eszméletét, torkaszakadtából segítségért kiabált, mire Kolozs Ferenc társaival együtt elmenekült-, A Korp. sné ált' 1 adott személyleírás alapján a rendőrség mindhármukat kézrekeritette és ki­hallgatásuk során elmondották, hogy először gy ékszerészt akartak ki­rabolni, késöbv azonban mégis a trafik klro v lása mellett döntöttek, A főtárgyalás adatai alapján a törvényszék mindhárom vádlott bűnösségét megállapította a vádirat értelmében és"ezért Kolozs Feren­cet hárométi, Katona Aladárt két és félévig Gal-mbos Ferencet pedig két'vi fegyházbüntetéssel sújtotta, /! OT/ Ma, —-FELMENTETTÉK A HÁZASTÁRSON ELKÖVETETT SZANDI?"OS S& BERÖLÉSSIL VÁ­DOLT RENDfiRT, A kir'lyi ügyészség vádat emelt Gombos Sándor felfügg-'se tett állom* r*ndőr ellen, házastárson elkövetett szándékos emberölés büntette oi mén. Gombos a vádirat szerint p mult év decem v ar 1-én feleségét, a 18 éves Milisics Ilonát szolg'lati revolverével szivenlötte és a fia­tflass zony nyomban '-meghalt, A rendőr szerelmi házasságot vötött Mi­lisics Ilonával, aki szövőnő volt a lágymányosi Go'• d.berge - «fále gyár­ban, A házasság mindössze öt hónapig tartott s egyes tanuk állítása­sze ránt nem volt v oldog, mert a férj féltékenykedett a feltűnően szép menyecske leánykori udvarlójára. Emiatt a házasfelek közt g;m v ori volt a veszekedés, különösen attöl a napto-, fogva, amikor Gombos Sándor meg­találta felesége naplóját, amelyben az asszony bevallottá^ bog:- még mindig régi udvarloját szereti, aki nélkül álni ser tud. A hsrí'leset napján éles összetűzés támadt Gombos és felesége között s az asszony haz-ment édesan j'hoz, s csak estefelé tért vissza a férje lakására-, Rövidd 1 rzután a lakók éles dörrenést hallottak, zmjd l'átbSk,, amint G 0 mbos feldúltan elrohant, hogy a mentőkért telefonáljon, A Dentök Gombosnét átlőtt mellel holta;, találták, A bünpört kedden t'rgyalta a bünt. tótörvény sz eV Lengyel­tiftiácSf amely előtt Gombos Sándor a leghatá.rözottabban tagadta bünős­ségőt és azt állította, hogy felesége öngyilkos lett, A törvényszék számos tanút hallgatott ki, akik közül az elhunyt asszony anyja, nővé­re és rokonai az előzményekre vonatkozólag trhelő vallomást tettek a vádlott ellen, m lg több szomszédiak6 ugy vallott, hog Go:' v osék bol­dog és példás családi életet éltek. Az orvos és fegyverszakértői vé­lemény sem tudta kétségtelenül tisztázni, vájjon gyilkosság vagy ön­gyilkosság történt-e, A perbeszéde'- elhangzása után a törve ny sz' 1-' Gom­bos Sándort v izonyitékok hi'xyá v an felmentette az eá cm emelt v'd alól, és Sándor László dr, védő indítvány ra elrendelte azonnali szabadlábra helyezését. Az Ítélettel szemben dr. Ferjentsi 1 ' Zoltán királyi ügyész fellebbezést jelentett v Cí amihez özvegy- Milisics József né, az slhunyt édesanyja is csatlakozott. /l'OT/Ky,

Next

/
Thumbnails
Contents