Magyar Országos Tudósító, 1941. május/1

1941-05-13 [252]

/Postvármogye közgyül ése.-. Polytatás 2 t / lloes/.,-. Dóaiol felszól al áa^ után amelyben az OIL Őfoku itólot Pogf olobbezését körte, dr* C s i!.c József szólalt fel és hangoz tat ta* hogy az aliapán eltávozása s-ooni hatással noti lőhetett arra ; hogy az árviz olyan voszodolooo mérőtöket öltsön* A naga részéről seiani komoly, vagy súlyos vótsógot non lát ás túlzottnak tartja az egész kérdés tsr Barcsay ikos főispán ezután bejelentette hogy a tör­vény értőimében a közgyűlés titkos szavazással dönt a fegyelni ügyben M 0 galakult a szavazatsz eöő bizottsági a szavazás mintegy n ás fel dra hosszat tartott, majd a főispán kihirdette a szavazatszodő bizottság jelent ós át, amely szerint leadtak összesen 33 2 szavalatot; ebből á.v.V en szavaztak f elmentésért, a f olebbezás mellett, enyhít és ért' felébb estek 7-on* súlyos bbi t ős ér t 6-ah; tudomásul # vették a fegyelmi Ítéletet ?0-an ; érvénytelen szavazat volt 7« A szavazás eredményeként a fóispáij ermn** oiálta, hogy a törvényhatóság abszolút többséggel ttgy döntött,, hegy az elsőfokú ittlétet megf olobbezi és főim öntést kor* Ezután a tervényható B ági bizottság az alispáni jelen tést tárgyalta, amelyhez nemeskéri Kiss Sándor, gróf Tel oki Sándor ­Matolosy Mátyás, Cser Z a iymond. Thegzefl Karoly, M 0 o« áryD&níel és T^aigl­sor Alaáos szóltak hozza, Részletesen foglalkoztak az alispáni jelentős­nek az ár vizvédol ev.ire ós a köz ellátásra Vonatkozó rás?. '•"óéi 9 M a toloay Mátyás hosszasan foglalkozott a zsidó ügyvédek túlsúlyával} hangos tat­tá, hogy a zsidókérdés megoldása terén nem haladun'', olyan fit önben* mint ahogy az kívánatos volna, M G tolcsy Mátyás ezután hatvan tövvény­hatósági bizottsági tag aláírásával ellátott indítványt, ^yujtett át a főispánnak, amelyben az aláírók kérték; hegy *5 napon belül hívjon össze a f£ie-pán r^UklyüliJ^sgyüléűt*' Ennek a közgyűlésnek tárgya; írjon fel a törvényhatóság a kormányhoz aziránt; hogy PoStyárnogyo főispánját azonnali hatállyal mentse fol főispáni megbízatása a!ói & G r óf Teleki Sándor fölszólalása közbon jött vissza az ülésterembe vi­téz Endre László alispán, akit a bizottsági tagok hosszantartó lelkes élj önzéssel és tapssal fogadtak 0 Az alaispáni jelentés letárgyalása utón vitéz ftidrö László részletesen válaszolt az elhangzott félsz őial asokra c A köz cl "ka­tás kérdésével foglalkozva, kii át le ba~hol yozto ; hogy előterjesztéssel fordulnál: a kormányzathoz abban az irányban, hogy az adminisztrációt egységesítse és küszöbölje ki azokat a .bürokráciából folyó anomáliá­kat? amelyeket ki lehet künzebölní, I-yfcovozetesen "ása a panaszt; hogy például a lisztet annak a községaofc a 'Halmából utalok ki ; amely köz­ségnek szüksége van a lisztre és nem egy szomszédon. P vagy távolabb fekve községből- Hasonlóképpen nogorősíton The.* g.l,s o'.c bizottsági tag urnák azt a panaszát folytatta ezután az alispán hogy a zsidó pé­keknél akkor ía lőhet lisztet és kenyeret kapni^ amikor Koresatény pékek nem tudnak megfelelő utánpótláshoz jutni. Kénytőlen vagyok inja­zat adni :i 0 osáry Bizottsági tag urnák a tejtermelés várható Cíöfckené* ö.óro vonatkozó aggodalmában is, nert ugyanazok.; a kilátások biztatnak, •--int a sertér;, illetve a zsí rt'er.: el JS visszaesésével kapcsol atban s Az alispán ezután az árvizkérdesről bőszéit és az ebben a kordás bon elhangzott felszó] al ásókra válaszolva biztosította a törvényhatófl ágotj hóig? mind ont megtesz, ami hatáskörébe tartozik* Hfjnsxasan ecsetelte w. slt ás 3Ó 3 oa községek szomorú helyzetét; Rámuta­tott arrr. r hogy itt ne hivatalon emberekről, hanem olyan gazdákról van szó ' akik ezen a nohozon megművelhető, sivir földön uogícötöttók a talajt? Hamino--százholdas gazdái', nyolc-kilenc gyermekkel ás feltét­lenül segíteni káli holyzetükön 4 Egyik községnél sincs olyan terület; ahová át lehetne őket telepíteni; ezért a 1 ogidoáiíaabb nogoldáo az s s volna, hogy özeket a gazdákat aoglovo gazdasági félsz erdősükkel. jó­U s z áj ál i alanyukkal áttol epi tonék a délvidéken kiürült Dobrovoljáo köz­\ ségokboo Nemzeti és közérdek volna ezeknek odatelepítése? Kérte a tör­li ványhatca ági b, otteágot; járuljon hozzá, hogy a főispánnal együtt * ilyonirányü folt erjosi tői •'. intáz zenek a k'"•-".•'..y" v »2!« , /P o lyt 0 kov v V t

Next

/
Thumbnails
Contents