Magyar Országos Tudósító, 1941. április/2
1941-04-22 [251]
— ELÍTÉLTÉK A PÁLYAUDVAROK FOSZTOGATÓIT. Kovács Sándor és Stefán István gyári munkások ellen lopás büntette miatt indult bűnvádi eljárás s ma tárgyalta ügyüket a büntetőtörvényszék Schadl-tanécsa, A vád szerint fosztogatták a pályaudvarok raktárait, élelmiszereket és egyéb holmikat loptak. A törvényszék a bizonyító eljárás lefolytatása és a perbeszédek elhangzása után Kovácsot tizennégyhónapi, Stefánt pedig tizhónapi börtönbüntetésre Ítélte, Az Ítélet nem jogerős, /MOT/ Sy, — HÁROMÉVI DOLOGHÁZ ÉS HÉTHÓNAPI BÖRTÖN ÜZLETI LOPÁSÉRT. A büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa, illetve Gamberszky Guidó dr. tanácselnök mint egyesbiró ma délelőtt két olyan ügyet tárgyalt,amely nek sértettje textiles. Az egyik ügy vádlottja Schmidt István kőműves segéd volt, aki néhány héttel ezelőtt - a vád szerint - a Tompautcában az egyik texttlüzlet kirakatát feltörte és onnan selymeket lopott, A főtárgyaláson azzal védekezett, hogy megbízásból vitt s elymet a Teleki-térre, hogy eladja, s amikor a detektívek igazalésra szólították fel, ijedtében tett olyan vallomást, hogy betörésből ered az áru, A törvényszék megállapította, hogy a vizsgálóbíró előtt is beismerő vallomást tett és más adatok is bűnösségét igazolják, miért is Schmidt Istvánt lopás bűntettéért jogerősen héthónapi börtönbüntetéssel sújtotta, '• Ágner Lajos szobrászsegéd szerepelt vádlottként a másik "bűnügyben. Ellene az volt a^vád, hogy egy Paulay Ede utcai textilüzletül lopott selymeket. Ágner már többször volt büntetve, nemrég került ki a börtönből és kiszabadulása után nyomban uja v bbüncselekményt követett el. Beismerő vallomást tett. A törvényszék a perbeszédek elhangzása után előéletére való tekintettel háromévi szigorított dologházra Ítélte a visszaeső bűnöst, akinek Ítélete azonban nem jogerős. /MOT/Sy, —ZU DR, BONÉ RÁGALÍ AZÁSI PÖKE..,/l. folytatás./ jesztette az inkriminált kijelentéseket és amikor Szabó László ezzel kapcsolatban a lakásán felkereste és kérdést intézett hozzá, csupáh annyit mondott, hogy ez az ügy kizárói&g a ^íróság elé tartozik 0 Kihallgatták tanúképpen Szabó Lászlót, aki kijelentette, hogy nincsen haragban dr. Boné Endrével. Boné Endre szót kért a vádlottak padjárólj - De igenis, Szabó ur haragszik reám, mert nekem tulajdonítja azt, hogy 5* is letartóztatták. Szabó László fenntartotta, hogy nem viseltetik ellenséges érzülettel a vádlott iránt. Majd az elnök kérdéseire előadta, hogy Boné dr. előtte megismételte, sőt egy azóta elkallódott papírszeletre sajátkezüleg fel is jegyezte a Thier-Szabó részáről állítólag hangoztatott rágalmazó tényállitásokat. Az elrendelt szembesítés eredménytelen, a vádlott és a fcanu megmaradnak állításuk mellett. Tö* v tanú kihallgatása után dr. Borbás Gáspár ügyvéd, ThierSzabó Manó főmr.gánvádló jogi képviselője blzon y ij^skl ég észltés 1 indítványt terjcsntett elő s kérte Kaosóh Bálint -^ÉpHIKPlMHp va " lamint Makray és Somhegyi érkormánybiztossági f$ti ztvi seloF^tanukihallgatását. Hegymegi Kiss Pál dr, ügyvéd, Boné Endre védője ezt ellenezte, A törvényszék elrendelte a fent nevezettek tanúkihallgatásét, megidézésük iránt hivatalból intézkedik, A legközelebbi tárgyalás május lo-ón dllelőtt 10 órakor lesz, /MOT/Ky,