Magyar Országos Tudósító, 1941. április/2

1941-04-22 [251]

— VÉRESRE VERTEK EGY, ÜGYVÉDET A KÁVÉHÁZBAN. Véres verekedés színhelye volt két évvel ezelőtt az újpesti PannónSa ... kávéház: Deutsch Árpád negyvenéves kereskedő,Deutsoh Sándor harminc­éves mészáros, Roth Mór harmincötéves keztyüszabász, valamint Lenért János harminchatéves keztyümester a kávéház mellékhelyiségében megtá­madták és véres re verték dr, Enzsöl Sándor rákospalotai Ügyvédet, Az ügyvéd támadói ellen súlyos testi' sértés vétsége óimén emelt vádat az ügyészség és-ezt a bűnügyet egy alkalommal már tárgyal­ta a pestvidéki törvényszék, A vádlottkat fejenként két-kóthónapi fog-­házra Ítélték a vádbeli oselekményért. Fellebbezés folytán a tábla elé került az ügy, amely megsemmisítette a törvényszék Ítéletét éa az ira­tokat uj eljárás lefolytatás/a végett vlsaakküldte, A pestvidéki tör­vónys zók dr, Boglutz László-tanácsa ma tartott uj főtárgyalást az érdekes bűnügyben, üjra kihallgatta a vádlottakat, akik közül esupáO Deuteeb Árpád ismert be annyit, hogy kétszer aroulütötte az ügyvédet, azonban - mint mondotta ° ezt önvédelemből tette. A másik három vád­lott tagadta, hogy résztvett volna a verekedésben, •A bíróság ezután kihallgatta a bűnügy sértettjét, dr, Enzsöl Sándor rokkant ügyvédet„ á. £»• üjgyvád előadta,hogy. a szökés- ós délutáni feketekávéjára tért hé a kávéházba s ekkor Oláh'. , Gyula újpesti cigányprímás odament az asztalához és. izgatottan súgta a fülébet "Doktor ur, amilyen gyorsan tud, meneküljön/ mert CSB a tár­saságy amelyik ott ü& az ablaknál, valamire készül ön-ellen^oo" • : *í •Rövid idő múlva - folytatta 'vallomását az ügyvéd— a mailek­helyiségbe mentem, egyszer csak nó^y hatalmas "termetű ember ugrott hozzám, ránlrontot.tak,, öklükkel;agyba-fő^. bókoltak^ pofoztak s amikor aléltan a 'kövezetre zuhantam r mint a 1 négyen ö gyomromba, vesémbe rug­dalták t > tipórt&k, ;jaa jd* leköpdösték,' Of^om^ói^ .szájamból dőlt a vér, á'ruhém oafgítokban; lógóit rajtam., hatalmáé daganatok tátongtak a sze­mem^és a-fülem;környékén p Amikor-á ! ,h^,..$mb|i». í ia^ámrá hagyott P elájul** %wim, : úgy? vittek'haza; s a rugdosáso kórházba kerül tem- ahol súlyos "\műtétet végez tek; rajtam,':.: W ' Drv Enzsöl Sándor ügyvéd az elnök kérdésére'" előadta.;,, hogy a társaság tagjai azért béntalmazt/ék, mert az egyik fővárosi llberA-.. lis napilap az eset napján oikket közölt árróIV ttogy-ő is résztvett Újpesten egy fiatalkora zsidó flu bántalmazáséba tv, A valótlan tartal­mú cikk szerzője ellen sajtépert indított,' akit el is ítéltek, '* ' A "bíróság ezután több tanút hallgatott ki, akik elmondották az ügyvéd súlyos bántalmazásának történetét. Ilyen előzmények után a bíróság ugy hat érózott- hogy as igazságügyi orvosi tanácshoz felter­jeszti az Ügy iratait, mert'a törvényszéki tárgyaláson ellentétes vé­lemények hang" ottak el az ügyvéd sérülésének gyógy tartamáról „ A? igazságügyi orvosi tanács döntése után hirdeti ki Ítéletét az érdé­Véé'bűnügyben a törvényszék tanácsa,, /MOT/ CS, — CUKOR JEGYÜZÉR KBDÉS BőL . ÁRDR AGITÁS I BÜNPER . Abbünt«tt5törvóny8zék VályS Nagy, T.'s'tVán dr, elnöklése mellett tárgya­ló tanácsa mint árdr ág í •& ón.?. ügyekkel- foglalkozó uzsora bíróság m$ von­ta felelősségre Tóth Kálién kermíheegyéve.s, Krizsány Lajos húszéves és Fövényesi András huszonötével kereskedösegódeket, akik ellen a ki­rályi ügyészség árdrágító visszaélés büntette miatt emelt vádat. Tóth és Krizsány . Abái János cukorelosztó nagykereskedőnél voltak alkal­mazásban .Múlt év novemberétől ez év január j álg « mint megállapítást nyert - a már kiszolgáltatott oukcr mennyis égek ellenében átvett cukor­Utalványok egy részét nem ohták át Abtei Jánosnak az élelmiszerjegy­központnál való beszolgáltatás és elszámolás céljából, hanem írókat megtartották. Ilymédon összesen 570 kilogramm cukorról szóló utal­vány birtokába jutottak, amiket Tóth százklíogrammonként h:H".ir ren­• goért Fövényesi Andrásnak aáótt tovább, a hasznon azután Kr^ánnyal osztozott, Fövényesi András a oukorutaíványokat azután álnevek alatt több tételben beváltotta Ho'ffmann József gyarmat árukere sker'éné- Is az Így szerzett cukrot kilogrammonként kétpongős árért ólacta • /Folyt .köx?./ : v$LTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents