Magyar Országos Tudósító, 1941. április/2
1941-04-29 [251]
EMBERÖLÉS EGY CIGARETTA MIATT." Három fiatal suhanc: Juhász János, Ka 11a András ós Fűjös Józsof tavaly október 6-án a jászberényi határban lévő egyik kocsmában borozgattak. Később botért ide Pesti Árpád honvéd Is, aki a ^söntés pultjánál egy pohár sört fogyasztott. Mögötte állt Juhász János. A sör olfogyasztása után a honvéd megfordult, mert távozni készült a kucsmából ás véletlenül i vállával kiütötte Juhász szájából a cigarettát. Az egyenruhában lévő Pesti Árpád tisztességtudóan bocsánatot kért és rögtön megkínálta Juhászt egy másik cigarettával. - Ezzol nincs elintézve az ügyi - mondta mogorsrán Juhász, akit általában kötekedő, verekedő legénynek tartottak és akit garázda viselkedése miatt a táncmulatságokba nem is engedtek bo. Néhány perc múlva kihivtéik Pestit a kocsmából és nagy verekedés támadt a " legények körött. Juhász bicskát rántott és szivenszurta Pesti árpádot, aki a helyszínen meghalt. A szolnoki törvényszák vonta felelősségre Juhászt és bűntársait. A bíróság sz'ndékos emberölés bűntettének minősítette Juhász cselekményét ós ezért tizenkétévi fegyházra Ítélte. Kalla András, mint bűnsegéd! bünfcészos kétévi fegyházbüntetést kapott, s Fejős Józsjfot ugyanezért háromévi fegyházra Ítélteik. Fellebbezés folytán a budapesti királyi tábla dr. Rubcr József elnöklésévol tárgyalta ezt az ügyöt és vitéz Széchy István dr. kir. f őügyés zholyettes felszólalása után Juhász János tizenkét éves fegyházbüntetését helybenhagyta, Fejős büntetését kétévi fegyházra mérsékelte, viszont Kalla büntetését háromévi fegyházra omeltc' fel. /MOT/G. —RAFFI., DRÁGÍTÁSÉRT HiSftGMHóNAPI FOG II M . Roth Dezső munkácsi kereskedőt a beregszászi törvényszék, mint uzsora bíróság árdrágító visszaélés miatt vonta felelősségre, mert a raffiát, tehát közszükségleti, cikket i hatóság által megszabott árnál drágábban árusította. Az uzsorabirócát ezért háromhónapi fogházra itélto és kötelezte 5oo pongő vagyoni elégtétel megfizetésére. Egyúttal oltiltotta őt öt esztendei idő tartamra közszükségleti cikkekkoi való kereskedés tői,és elrendelte az Ítélet hírlapi közlését is. A bejelentett Bommiségi panaszok folytán a királyi kúria dr. Szolnok-tanácsa a vádlott csolokm 'nyét folytatólagosan oJ követett árdrágitÖ vicszalés vétségének minősítette, azonban az uzsor ibiróséig áltól kiszabott büntetést teljes egészében helybenhagyta. /MOT/G. HEMZjf GYALÁZÁS. Patyl Elokné született Gyenoi Katalin villamos szerelősogéd felesége tavaly ősszel azért, mort férje távol létében a neki járó családi sogélyt olkés»o kapta k.zhoz, többek jelenlétében olyan kifejezésekre ragadtatta magát, amelyek miatt nemzetgyalázás vétsége címén bűnvádi eljárás indult ellene. A budapesti büntotőtörvényezék ötöstanácsa Patytoet k-'-thónapi fogházra it.ltc el és ezt az Ítéletet a királyi kúria dr. Kvasöáy-tanácsa Moldov nyi Géza dr. koronaügyészholyottoo felszólalási után helybenhagyta. /MOT/G.