Magyar Országos Tudósító, 1941. április/1
1941-04-08 [250]
/Pártértekezlet a parlamentben, MÉP/ ~ A második teendőm az volt, "amiről a párt elnöke, már beszámolt, bejelentettem belépésemet a pártba, annak a tudatában, hogy a kormány politikájának alapja s a nemzet egyeteméhez való kapcsolat^ ez a párt és a párt alkotmányának érteimében, amiként szívesek voltatok'ezt elhatározásotokkal is szentesíteni, a párt'vezetését ezennal átveszem^ /Újból kitörő hosszantartó éljenzés és taps<>/ e '> \Aj Köszönöm az előlegezett bizalmat "^szeretetet s) meleg szavakat, amelyeket az elnök ur hozzám intézni, szivas volt. Méltóztassatok meggyőződve lenni, hogy ugyanazzal a melegséggel, amely ebből a teremből felem árad, én is szőre tettel, bizalommal f ordulok a párthoz ós a párt minden tagjához. Beoaülettel meg kóll rögtön mondanom azt, hogy különösen az ' első időben nem lesz módon arra, hogy a párttal magával sokat foglalkozzak A miniszterelnökségen kivül meg kellett tartanom a külügyminisztérium vezetését 16o Nem kell magyaráznom azt, hogy ezekben a pillanatokban miértö miárt nem, de oda fenr. a várbeli hivatali szobában a helyem, azok mellett a telefonok meHott és annak az apparátusnak közvetlen közelében, amelynek felhasználására^ munkábavetésére szükségünk van. Ez a távollétem azokban nem jolonti azt, hogy szollomben nem leszek itt, hogy nem akarok álláj-dí kapcsolatot tartani a pá r ttal és a párton keresztül a nemzet egyetemével, mert « ismétlem - a pártban a nemzet egyeteméhez való kapcsolat tényezőjét látom, . Mondanivalóm ezen tul nincs sok. A parlamentben az alkotmányos szokásoknak me t :folelően be fogok mutatkozni, ismertetni fogom a ko£-mány programmját, Éz sem lesz nehéz feladat, mert azt fogom hangsúlyozhojy öz a politika mindenben nagy halottunk szellemi örökségének végrehajtása* Nem győző® eléggé hangsúlyozni azt, hogy az ő tragikus halála ennek a politikának az irányán sommit, egy hajszálnyit nem változtat. Ne engedjétek magatokat megtéveszteni" semmiféle politikai praktikákkal amelyek 0 tragikus halál körül misztifikációt akarnak teremte ni a A kormány politj.ka.1a változatlanul az ő szellemében halad tovább. És azokkal a pro' ; ' lé 1-ákkal szemben, amelyekkel ma szembo^néz. ünk, Ö.. szegezte le nekünk az utat és a megoldás módját,, Mi csak ezt követjük és nom mást'o Azzal szeretném befejezni ezt a rövid felszólalást^ hogy • mihelyt erre módom lesz, ido jövök'közétek és mindnyájatokkal külön-külön is be zélek azokról a problémákról- amelyek az általatok képviselt kertU 'letek problémádként jelentkeznek^ Erre adjatok nekem időt. Az Isten áldását kérem együttes munkánkhozI A miniszterelnök lelkes tapssal és ellenzéssel fogadott beszéde után Krúdy Peronc a párt nevében köszönetet nondott a miniszterelnök szavaiért és a párt ragaszkodásáról és hűségéről biztosította öto Hangsúlyozta, hogy a párt tisztában van'a mai súlyos időkben rá váré feladatokkal;, . azokat készséggel vállalja, s hüjen, kitartással, becsülöktel, tisztességgel kívánja teljesitoni. Ez a patt homogénebb, összetartóbb mint bármikor, bármilyen ideológiai elődje volt P Hűsé :gel áll azokon a frontokon, amelyeket a nemzet további energiajcifejtésének kötelessége jelöl ki számára. Bármilyen vihart is kell megérnünk, a mi nsz. te rolnik és a kormány nyugodtan alapíthatja a pártra a maga bölcs felelősségérzettel vezetett'politikáját, mert a párt biztos alapja lesz mindig a nemzeti öntudatnak, a nemzeti elit kötő les ség tudatának és mindazoknak a kormányzati 0 s 31._ okodé te knekj amelyekkkol a nemzetet a mai nehéz időkön eredményesen át lé hot vezetnie A párt tagjai nagy helyesléssel ós tetszéssel kisérték Krúdy Porc no szavait o . , , ' ± ' Az értekezlet vitéz lukács Béla elnök záirószavaival ért ve- get.AA