Magyar Országos Tudósító, 1941. március/2
1941-03-22 [249]
—.A TÁBLA tJMPrLYES TELJES ÚLSSE, A budap-* sti királyi Ítélőtábla szombaton délelőtt dr. Alföldy Dezső elnök^ésével ünnepi teljesülést tartott abbci az alkalomból, hogy a táblának két é r demes és kiváló tanácselnökét dr. Kállay Miklóst és dr. Orosz Mihályt a múlt h^ten történt nyugalomba vonulása alkalmából a Kormányzó ur magas kitüntetésben részesítette, mindkettőnek a magyar érdemrend középkeresztjét adományozta. Ezen az ünnepi teljesülésen megjelent dr. Radocsay László m»kir, igazságügyminiszter, dr. Antal István államtitkár, a budapesti Ítélőtábla tanácselnökei és biréi teljes számmal, résztvettek ezenkívül a Budapesten működő ^irói fórumok e: nökei és kiküldöttel igen nagy számban, Dr. Alföldy Dezső a budapesti királyi tábla elnöke megnyitó bes zéd^ben hangsúlyozta, hogy az igaz biró emelkedett lelkiségénél fogva nam törekszik népszerűségre, feltűnésre, hivalkocásra és egy magasztos hivatás odaadó betöltésinek felemelő tudatában telje siti a köz érde* ''bsn nehéz kötél ss-'gét, Dr,'K-slla.y Miklós ötven esztendővel ezelőtt lépett a bíróság szolgálatába. Huss éven át vo^t tanácselnöke a budapesti királyi tábl'nak és ez alatt mint az egyik bünte titán ács vezetője szakadatlanul, soha egy percig sí nem lankadó ügy buzgalommal, széleskörű szakértelemmel és nemes kollegialitással teljesitette a tisztségével járó teendőit* Dr, Orosz Mihály negyvenhat esztendővel lépett a bíróság kötelékébe és tizenhárom éven át működött a táblán, mint tanácselnök és ki«Váio rátermettségről tett tanúságot, Nagy jogi tudással, kiforrott életbölcsességgel és elmélyedő ügyszeretettel Irányította a tanács Ítélkezését, Az elnök ezután szivböl fakadó szavak kíséretiben nyújtotta at a legfelsőbb kitüntetés látható jelvényeit az ünnepelt kát tanácselnöknek, Dr. Kállay Miklós a maga és dr. Orosz Mihály nevében ls közismert magyszerü szónoki képességével magasan szárnyaló és emelkedett szellemű beszédben köszönte meg a magas kitüntetést, majd a biroi hivatás magasztosságáról és azokról a nehéz kötelezettségekről emlékszett meg, amelyek az itélk-zés, a tárgyilagos és lelkiismeretes igazság meghirdetésénél a bíróra nehezülnek. Hosszú és nehéz a biró utja - mondotta amely mindan ->gyes ügyben az Ítélet meghozataláig vezet. Sok töprengés, ae élet rejtelmeibe nyitott szemmel való behatolás szükséges é nagyszerű munkához. A független szabad mérlegelés kohójába dobja a biró a per egét. anyagát, abba a kohóba, ahol elég a hamis, a koholt és selejtes anyag, de kikristályosodva ?<erül ki onnan az Igaz, az értékes és az igazságot jc'entő anyag.. Aztán mindkettőjük nevében hálásan köszönt meg a legmagasabb kitüntetést. Beszéde végén hosszú idáig ünnepelte a teljes ülés a két nyugalomba vonuló tanácselnököt és Radocsay Lasz ló dr. igazságügyminiszter mindkattőjükot"mel'eg kézszorítással köszöntötte, A teljes üléswu t ezután dr. Frenreisz Frigyes, az újonnan kinevezett tanácselnök tette le a hivatali esküt, akit ez alkalommal dr. ' Alföldy Dezső meleg szavakkal ünnepalt. Érdekes, hogy a most kinevezett uj t hla tanácselnöknek néhai A á-: sápja a budapesti királyi tábla ugyanazon tanácsának volt hosszú időn át elnöke, mint amelynek a vazatését most dr. Frenreisz Frigyes táblái tanácselnök átvette, Az uj tanács elnök az slnöknek és a teljes ülésnek üdvözlését meghatott szavakkal köszönte meg r /MÖT/G, KEEYS ZEREGYE ZSEG , A budapos ti királyi törvényszék megindította a kény s zeregy ez ségi ? ".járást t - Neumann Pgl /T*odmaniczky utca «3./ bejegyzett cég és árnak tulaj donosa Neumann Páí nagykereskedő ellen. Vagyc.ifolügy-e ő Kiss Béla dr. ügyvéd, követelések bejelentés e április li-ig az OHE-nél. /MOT/.