Magyar Országos Tudósító, 1941. március/2

1941-03-28 [249]

/Érdekes ügyökdt tár/ryalt a városgazdasági és közművelődési ügyosztály. Folytatás .1./ A kedvezőtlen viszonyok miatt nehéz helyzetbe terült képzőművészek támogatása érdekében a polgármester azt javasolj a, hogy a fővárosi építkezések, költségeinek 2J£»át szobordiszitósekro fordít­sák. A bizottság helyeselte a polgármester álláspontját, majd többen indítványozták: a főváros Írjon fel a kormányhoz és sürgesse ennek a példának követését* az állami és 'magánópitkezéseknél e zintón használ­janak fel minél több szobordíszt, indítványozták, hogy az egymillió pengőn felüli állami építkezéseknél szintén 2,C~ot fordítsanak a szob-' rászok alkot ás álra, A nemzet nagyjairól elnevezett utak* terek és utoák mű­vészi jelzőtáblát kapnak,, a kitűzött munkatervet gyorsabb ütemben óhajtja végrehajtani a polgármester, aki erre javaslatot is tett. A bizottság hozzájárult a polgármester előterjesztéséhez, majd fel­kérték a tanácsnokot* közölje a polgármesterrel a bizottságnak azt az álláspohtját, hogy művészi szempontból bíráljanak felül minden olyan tárgyat, amely hozzátartozik az atoukáphoz' s legyen az postaláda, lám­pa, szométgyüj tokos ár, villamosmegálló, sth 0 A főváros különböző területein szobrok fölállítására ko­rul a sor* Így Munkácsy Mihály szobrát a Szépművészeti Muzeum egyik oldalsó gyepagyának közepén helyezik ol. Ugrón Gábor helyeselte azt. hogy a szobor a muzeum mellé kerül, kérte azonban a szobor felnagyirá­sát, nehogy elvesszen az épület tövében a A bizottság nem járult hozzá a Pesti Hazai Takarékpénztárnak ahhoz a kérelméhez, hogy Fáy András szobrát az Erzsébet-téren állithassák fol, A szobrot mas helyen he­lyezik majd el. Egyelőre nem állítják fol Mozart szobrát sem, mert a bizottság álláspontja szerint'még sok olyan nemzeti nagyságunk van, akinek nem állítottak szobrot. Beleegyezett a bizottság abba, hogy a Gellérthegy északnyugati lejtőjén léve parkterületen állítsák fel a magyar orvosok hősi emlékművét, amelyet Horvay János szobrászművész alkotott. Az úgynevezett "polipölő" szobor a Vár oldalán'áll,az Alag­uttól nom messze, többen sürgették a szobor elhelyezését, ehhez a bizottság nem járult hozzáo Fel akarták éliitani a' ,f 3sodaszarvas"cimtt szobron szintén a Vár oldalán, a szobor felállítását azonban elha­lasztották. Lázár Ferenc dr* kérte, hogy Káró 11 Gáspárnak,a nagy Bibliafordítónak szobrát állitoák fel az "TJjlipo tv árosban, a Pozsonyi­Ut és a Dunapart mentén lévő kis parkban, A bizottság tagjai közül többén kritizálták az állandó Székesfővárosi Zenekart* Iíémetby Károly dr« tanácsnok válaszában megemlítette, hogy a zenekar alig fél esztendeje kezdte meg működését és legutóbb Mengelborg maga .is kijelentette,, hogy ilyen rövid idő alatt még nem tápasztalt olyan fejlődést,, mint amilyet a Székesfővárosi Zenekar mutat .fel* A világhírű karmester szerint a 'Székesfővárosi Ze­nekár fejlődése biztos, a'kozdet jó volt ée hogyha mutatkoznak is hi­bák, az csak annak tudható be, hogy a zenekar még ogy féléve működik. A bizottság végűi hozzájárult a kulturális ügyosztály javaslatához, nelyszerint 'Szent István-hetére a főváros 32 oldalas füzetet ad ki "Szent István léptei nyomán" cimmel, ezt a füzetet a prospektusokicai együtt küldik majd szét ós ugyancsak Szent István-heté­ben a vendégek részére művészi jelvényt készítenek a szent király aro­másával. - /MOT/Vr. ' ' ka, '

Next

/
Thumbnails
Contents