Magyar Országos Tudósító, 1941. március/1

1941-03-07 [248]

BIRÓ PAL ES'SIVó JENŐ VAL UT A BüM P OR E * Biró Pál és Sivó Jenő hetek óta tartó valutabünpörében pénteken foly­tatta a főtárgyalást a büntetőtörvényszék Borosy-tan ácsa. Dorosy elnök a tárgyalás megnyitása után közölte, hogy a Magyar'Nemzeti Banktól még nem érkezett "meg a rövid uton kért kimutatás arról, hogy a Rimamurányi R.T, az 1936-1938 években milyen összegű csehkoronát igényelt ós kapott. Amint a kimutatás megérkezik a biróság ismertetni fogja. A z iratismer­tetések során megállapította a törvényszék, hogy á bűnügyi ós biztositá si zárlatot annakidején három millió pen^ő erejéig foganatosították Bi­ró Pál két, Biró János egy, Sivó Jenő két és Földiák Istvon két ingat­lanára. Később a zárlatot Biró Jánossal és Földiák Istvánnal szemben jogerősen megszüntették. Mikecz Ödön dr,, a Rimamurányi r.t. ügyésze bejelentette, hogy magával'hozta és a törvényszék rendelkezés ére bocsájtja a Rima és a Berghütten, illetve a Rima és a Guttmann cégek között folytatott le­vélváltások kópiáit. - Ezt a körülbelül lö.ooo darab levelet átnéztük, de azok' ' egyikében sincsen szó bonifikációrél - jegyezte meg Mikecz Ödön dr., miközben az altiszt a két hatalmas csomagot a biróság asztalára helyez­te . - Volt-e tudomása a Rimának az AMTJR számláról és az azon el­helyezett fontösszegekröl? - kérdezte az elnök Mikeoz Ödöntől. - A vállalat mindenről tudott f - válaszolta a Rima ügyésze. - Kit illet meg ez az összeg?. - Véleményem szerint a Rimát. Dorosy elnök ezután még néhány iratot ismertetett, majd zárt .tárgyalást rendelt el. A zárt tárgyalás öt percig tartott, /KY/ Utána az elnök újból megnyitotta a tárgyalást és már a nyil­vánosság mellett mondotta el Kotsis Miklós fSügyészhelyettes vádbeszé­dét. Bevezetőjében utalt árra, hogy Biró Pál ahelyettJ hogy az ügy tisz tásása érdekében szintén áde állt volna a biróság elé, külföldre szö­kött* Foglalkozott a továbbiakban a vá.:.lalat hatalmas export és import üzleteivel és azzal, hogy 1935 végéig rendesen könyvelték a bonifikáció­kat, ezt követően pedig abban állapodtak meg, hogy erre vonatkozóan nem vezetnek könyvelést, A bonifikációs értesítések 193S óta S.J.VÓ nevére olyan bor ltokban érkeztek, amelyről nem lehetett megállapítani, hogy ki a küldője. Ezeket az értesítéseket nem levelezték le és nem is könyvel­ték, a könyveloségnek azt mondták; hogy megszűntek a bonifikációk. Ami­kor az értesítések felszaporodtak, megsemmisítették azokat. Ekkor mái­fekete könyvbe'kerültek s feljegyzések és amikor a nyomozás megkezdése idején detektívek a fekete könyvet'el akartak vinni, Biró Pál ország­gyűlési képviselőségére hivatkozva, nem adta oda és ki is vett belőle jegyzeteket, A vádbeszéd ezután arra a megállapításra jutott, hogy a tit­kos megállapodások alapján tartalékolt csehkoronának a felét be kellett volna jelenteni, de ezt elmúlásztdtták megtenni. Szándékosságot a vádha tóság nem látott fennforogni, csak gondatlanságot. Végül a föügyészho­lyettes indítványozta, hogy Sivót külfö-.di követelés bejelentésének gon datlanságból történt elmulasztásának vétségében mondja ki bűnösnek a biróság. Figyelembe veendő az ő esetében büntetlen előélete, beteges ál lapota, de súlyosbító, hogy több, mint nyolc millió csehkorona követe­lést vontak q! a Nemzeti Banktól. Kérte betudni a válhat ós ág képviselő­je Sivó javára az előzetes letartóztatásban eltöltött szabadság vesztest^ egyben indity.-nyozta, hogy a tőle' lefoglalt aranyakat koboztassa el a biróság. Biró Pál dr.-ral szemben, aki tettestársa Sivó Jenőnek ugyan­csak a gondatlan be nem jelentés vétségét kérte kimondani s e öt-, .a nyolcmillió néhány százezer csehkoronának megfelelő másfél mil­lió oensó megfizetésére kérte kötelezni* A por költségei Biró Pált és'' Sivó Jenőt egyetemlegesen terhelik, - fejezte be vádbesz'd't a főügy'sz­helyettes . /Folyt.köv./ Sy,

Next

/
Thumbnails
Contents