Magyar Országos Tudósító, 1941. március/1
1941-03-06 [248]
/A polgármester februári .elontóso, P o 1 y t a t á s ,2»/ Szendy Károly polgármester jelentésében ismerteti a főváros közmunkáit is ós hangsúlyozza, hogy sok uj épitkozést koszit elö a magasépítési Ügyosztály, amely megindította az ólcsobórü kislakásos bérházépitkezósek második részletének munkálatait. Olcsóbérü* kislakásos fővárosi bérházak épülnek tavasszal a III.,Szél-utcában, a VII. Szövetség-utcában, a VIII.,Alsóerdösoron, a lX.,Vágóhid- ós Náfiasdy-utcában f a lX.,Vágohid- és Lenke i-uton, a XI.,Hamzsabégi-uton és a XIV.,Gyarmatutc ában. Az ipari és kereskedelmi ügyosztály tevékenységétől beszámolva, a polgármester hangsúlyozza, hogy a zsidótörvény végrehajtása folyik és a törvény- alapján az ügyosztály felülvizsgálát^alá vette a Budapest területére kiadott és a foglalkozást, tehát az állásokat közvetitő irodák fenntartására jogositó iparengedély okot. A felülvizsgálat során mindazokat az engedélyeseket, akik a zsidótörvény rendelkezései aláesnek,'az ügyosztály felhívta, hogy áll ás köz ve ti tő-irodájukat szün* tessék meg, A tűzifa ós a szén felhozatala a mult hónapban az ügyosztály adatai szerint kielégi tő volt. A gödöllői Ko ro na-uradalmi erdőigazgatós ágtól megvásárolt ezer vagon akác-tüzifa felhozatalát befejezték, eddig ebből a készletből mintogy 300 vagon fát hozott az ügyosztály forgalomba, 700 vagon fa tárolásra került, A kereskedelmi miniszter a budapesti körzetben ujabban további 50 tüzifanagykereskedőt jelölt ki, számuk 205-ro emelkedett, a polgármester hatáskörébon ezidoig 1451 tüzifakiskereskodőt jelölt ki. Végül közli a polgármester,hogy a főváros februárban öszszo-sen 8,039.413 pengő értékű közmunkát ós közszállitást adott vállalatba, /MOT/Lá, Vr. HÍREK A SZENTISTVÁNI QO NDO LAT ÉS A MAGYAR ÖNTUDAT mellett nagy lelkesedéssel tett hitet Tokaj ós környékének közönsége Szekeres László dr,, a Falu Szövetség igazgatójának előadásán, A mozgóképszínházat zsúfolásig megtöltötte a többszázfőnyi hallgatóság, A %szekogy elmondása után . Fehér Andor dr., a járás kiváló foszolgablrája mólyenszántó gondolatokkal nyitotta meg az előadást. Utána Szokerus László dr. bőszéit a 1 Szentistváni gondolat"cimmel, kiömölve azt, hogy ezer éven át ez őrizte r:eg ezt a nemzetet , mig a magyar öntudat a veszedelmek idején erőt ós kitartást adott nekünk. Mi magyarok akarunk maradni, - montotta Európában, de magyarok Magyarországban is, Főcélunk, hogy Magyarországot megtarthassuk a világnak, de magunknak is • A nemzet nagysága a' nemzet egységétől ós az öntudatos magyar milliók összefogásától függ. Aj hallgatóság tetszéssel fogadta a na - y szónoki készséggel előadott alapba és nagy. vonalú előadást, majd Molnár Antal, a tokaji' Faluszövotsóg elnöke szólalfel, hangsúlyozva, hogy az elmondottakat vigyük át a saját és a nemzet életébe is. A kitűnően sikerült •• ünnepség a Himnusz elónoklósével ért --éget. /MOT/3. ---TEMESVAEY LASZLÓ HÍRLAPÍRÓ ELŐADÁSA. A Társadalmi Egyesületek Sietségének ipari szakosztálya előadássorozatának keretében Temesváry László hirlapiró nagy érdeklődéssel kisért előadás ában foglalkozott a korporációs gazdái" odás kérdéseivel. Visszapillantást vetett a világháború előtti idő!: gazdasági rendszereire, majd az uj háborúval " apcsolatban nagy vonalakban ismertette az olasz gazdasági rendszert. Ennek kapcsán azt fejteget'e, hogy az ember szabadsága az a jog, hogy dolgozhat és az a biztosíték,' hogy munkája eredményét, ihletve ellenértékét tőle'senki el nem veheti. A nivÓ s előadáshoz többen szólóak hozzá, /MOT/Na.