Magyar Országos Tudósító, 1941. március/1
1941-03-05 [248]
1. törvényszéki kiadás. Budapest, 1941. március 5. BERSIBOLÁSir Friedlieb Gyula kereskedő 1938 év folyamán 18 Ízben utazott Magyarországról az akkori Csehszlovákiába. .Ilyenkor mindig vitt magával meglehetős nagy mennyiségben különböző bélyegsorozatot, ezeket Pozsonyban eladta, vagy más bélyegekre cserélte át,. Az ott szerzett bélyegeket hazahozta és itt nyereséggel ela dta. Megállapították, hogy levélben is küldött ki bélyegeket ismerőseinek és rokonainak. A királyi ügyészség vádat emelt ellene fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés büntette miatt. Áz uzsorabiróság az enyhítő szakasz alkalmazásával Priedliéb Gyulát háromhónapi fogházra és 3oo pengő pénzbüntetésre Ítélte el,ezenfelül llo3 darab magyar és 322 külföldi bélyeg elkobzását rendelte el és ugyancsak elkobozták a Priedliebnél talált 176o pengő készpénzt is. Az uzsorabiróság Ítélete ellen bejelentett semmisségi panaszok folytán a kir. kurla dr. Szolnok Jenő elnöklésével foglalkozott ezzel az ügy-" ~yel és dr. Kéler Béla koronaügyészhelyettes felszólalása után a véde* lem rés érői bejelentett semmisségi panaszok elutasításával az uzsorabirÖBág Ítéletét jogerőre emelte. /MOT/G. —- A HUNGARISTA LÉGIÓ EGYIK SZERVEZŐJÉT HÉTHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK. Székely Árpád pestszenterzsébeti asztalossegéd korábban a hungarista mozgalom VII, kerületi szervezetének pénztarosa volt, majd a mozgalom feloszlatása után a nyilaskeresztes párt csoportvezetője lett. E minőségében a sejtrendszer elvei szerint a hungarista légió megszervezésének munkálatait vesézte. Ennek a léglónak az volt a célja, hogy Szálas inak a fegyházból való kiszabadítása érdekében mindenképp rendelkezésre álljon. Rövid idő múlva a szervezési munkát Székely Arpéd másnak adta át és 1939 őszén Varga József harminohétéves tanárjelölttel együtt elhatározták, hogy "feketén" vagyis titokban elhagyják az ország területét. Elutaztak Sopronba, majd átmentek Balf-fürdőtelepre és onnan átszöktek a határon. A mikor hónapok eltelte után viszszatértek, eljárás indult ellenük az ország területének tiltott elhagyásával elkövetett vétség ós ezenfelül Székely ellen még külön at állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatásba irányuló bűntett miatt is» A budapesti büntetőtörvényszék ötös tanácsa vonta őket felelősségre és a lefolytatott bizonyitási eljárás után Székely Árpádot héthónapi börtönre, Varga József tanárjelöltet pedig .egyhónapi fogházra Ítélte el. Most foglalkozott ezzel az üggyel a kir, kúria dr. Kvacsay Gyula tanácselnök vezetésével tartott tárgyaláson és dr. • Moldovánri Géza koronaügyészhelyettes felszólalása után a védelem részéről bejelentett semmisségi panaszokat elutasítva, az ötöstanáos Ítéletét jogerőre emelte. /kOT/ G.