Magyar Országos Tudósító, 1941. március/1

1941-03-12 [248]

Kézirat. Második kiadás. Budapest, 1941, március 12. XXIII, évfolyam 69.szám, p r o d o m o: A Magyar Országos T u dősitó március 11-ón megjelent 11, kiadásában közölte az Országos Sajtótanács Ítéletét,amely­ben Uy Károlyt a kamarai tagsággal járó foglalkozásától va­ló elmozdításra Ítélte, Ezzel kapcsolatban a Pesti Uja ág annak megállapítás át kéri, hogy Uy Károly soha nem volt a csupán belső munkatársa/ Pesti Újság felelős szerkesztője/és öt a lap annak idején azonnali hatállyal elbocsátott, /MOT/J, —-MAGYAR MAROIUS KASSÁN<, Kassa város társadalma március 14-én, este 3/4 8 órakor a kassal nemzeti színházban "Magyar március" cimmel ünne­jÉJ. estet rendez. Az ünnepi esten - amelyet a kassai rádió is közvetít ­népi játékokat, táncokat, énekeket, balladákat, valamint régi és uj ma­gyar zeneszerzők müveit mutatják be. Különösen nagy érdeklődés előzi meg a "Szegény ember aranyai" cimü népi dráma előadását, amelyben a . tánc, mint a dráma szerves eleme szerepel. Az esten, amelynek rendezői irányí­tását Láncz László végzi, Vukovios Károly dr Q 'helyettes polgármester mondja az ünnepi beszédet és rajta kivül fellépnek Török Erzsébet, Csá— nyi László, Dani Ferdinánd, Molnár István, Muharay Elemér, Rajos István és a kassai nemzeti szinház művészei* /MOT/B e -—ÍÍÁROIUS 15-ÉN ZÁRVA LESZ AZ OTBA SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZETE. Március 15-én,^ szombaton, az OTBA budapesti szakorvosi rendelőintézetét zárva tartja!:. Halaszthatatlanul sürgős esetek ellátására délelőtt 10-11-ig ügyeletes szolgálatot tartanak, /MOT/B, . KÖZI HORVÁTH JÓZSEF KÉPVISELŐ ELŐADÁSA A KATOLIKUS DOLGOZÓ LÁNÍOK LlSZGYÜLÉSÉNe A Katolikus Dolgozó Leányok és Nők Országos Szövetsége március 16-án, vasárnap délután Öt órakor a Pesti Vigadóban S z ent Jó­zsef-disz gyűlés t rendez, amelyen az ünnepi beszédet Közi Horváth József országgyűlési képviselő tartja,, s fellépnek még Simon Klára, Pataky Alexi a, Kontra Antal, Sztanek M a rgit, Kari ovi íiz Erzsébet, . Sik Sándor, valamint a szövetség szavaiókórusa 0 /MOT/B. -GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁS GRáF ALMÁSY TELEKI ÉTA MŰVÉSZETI INTÉZETÉBEN. Gróf Almásy Teleki Éva Művészeti Intézetében március 16-án, vasárnap ( nyillk meg Barcsay Jenő, Lési-Huber István, Domanovszky E n dre, ^Garányi Jenő festőművészek és Ferenczy Béni szobrainak gyűjteményes kiállítása. /MOT/B.

Next

/
Thumbnails
Contents