Magyar Országos Tudósító, 1941. február/1

1941-02-13 [246]

n i íl Ji R. -—P r o d o m o: A VKP.2.osztály kéri a T.Szerkesztőségeket,hogy híradásaikban katonai személyek nevét és katonai beosztását, valamint az egyes katonai alakulatok számát ós elhelyezését ne irják ki. Ez alól kivételt csak a honvédelmi miniszter, a vezérkar főnöke és annak helyettese képeznek, akiknek be­osztása köztudomású. Kéri ezenkivül a Vkf .2.osztály, hogy a katonai munkatárs urak a Jövőben mindi- jelenjenek meg a szerdán szokásos sajtóértekezleten a Várban, Fortuna-utca 21.sz.alatt. /MOT/J. HALÁLOZÁS. Révfy Vlim 0 s soltszentimrei ny .igazgató tani tó hirtelen meghalt. Temetése február 14-ón, délután három órakor lesz,Salgótar­jánban. /MOT/B. —JÓZSEF KIRÁLYI HERCEG, TÁBORNAGY ELÖAD&A A TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁN. A M agyar Tudományos Akadémia III.osztálya február 17-én,hétf őn dél­után öt órakor felolvasó ülést rendez, amelyen elsőnek József királyi heroeg. tábornagy, az Akadémia tiszteleti tagja és elnöke tart elő­adást "A szeizmográfnak egy eddig ismeretlen alkalmazása" címmel,majd Baio József és Schréter Zoltán székfoglalója következik, utána Szőke­falvi Nagy Gyula, Rédei László, Jaskó Sándor ós Szádcczky Kardos Ele­mér tanulmányát olvassák fel. /MOT/B. á SZÉFRE JELMEZBÁLJA. A Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének Háromszók-Nemzetsége idén is megrendezi hagyományos jel­mezbálját február 25-én, a Baross Szövetség szókházában. Báliroda: SZÉFRE, Rákóczl-ut 15., telefon: 134-288. /MoT/B. ~~ ORSZÁGOS vféM FŐVÁROS KsiuVctö ---HAVONTA ÁTLAG TIZENNYOLCEZER MUNKÁST FOGLALKOZTAT A FŐVÁROS. A fő­város összes intézményei, hivatalai, üzemei és a főváros által foglal­koztatott vállalatok egy most összeállított kimutatás szerint az el­múlt január hónapban Összesen 18.093 szakmunkást, munkást és napszá­most foglalkoztattakr Ebben a számban nincs benne a Köztisztasági Hi­vatal által az elmúlt hónapban a hó eltakarítására felvett • 17.818 alkalmi munkás,Az adatok szerint az ut- és csatornaépítési ügyosztály, továbbá a kertészet 1433 munkást foglalkoztattak, heti keresetük átlag 32 pengő volt; a közélelmezési ügyosztály intézményei és üzemei 2033 munkásnak adtak kenyeret, átlag 36.92 pengőt kerestek hetenként. A közegészségi ügyosztály alátartozó Köztisztasági Hivatal munkáslétszá­ma januárban 2628 volt, ezek állandó munkásai a fővárosnak. A városgaz­dasági ügyosztály hatáskörébe tartozó intézmények 212 szakmunkást fog­lalkoztattak, heti keresetük 42.88 P. volt, az ügyosztály ezenkívül 613 napszámosnak is adott munkaalkalmat 28.08 P. heti keresettel. Az üzemi ügyosztály alá tartozó nagyüzemei; közül a Vízmüvek 1181 munkást foglalkoztattak 37.86 P. heti keresettel, a Gázmüvek által foglalkoz­tatott munkások létszáma 1792 volt, hetenklnt 41.94 P-t kerestek, az üzem vállalkozój. 980 munkásnak adtak kenyeret, átlag 26,35 P, heti ke­resettel. Az Elektromosmüvek munkáslétszáma a mult hónapban 1941 volt, a munkások hetenkint átlag 46.12 P-t kerestek; az üzem vállalkozói ugyancsak 980 munkást foglalkoztattak, 41.19 P.átlagos hetibérrel. A magasépítési ügyosztály 2365 munkást foglalkoztatott januárban, bérülC hetenként 30,90 P, volt. A központi országmozgósitási ügyosztály 93 mun­kást foglalkoztatott 36 pengős átlagos hetibérrel, a gépészeti ügyosz­tály által foglalkoztatott vállalatok januárban 661 építőipari munkást alkalmaztak 29 P-ős hetibérrel, az ügyosztály ezenkivül 595 idényfütőt alkalmazott 29.61 P-ős hetibérrel, s a munkáslétszám az ügyosztály mű­helyeiben 786 volt.41.20 P-ős hotitoérrel- A'folvt. köv./ i t V

Next

/
Thumbnails
Contents