Magyar Országos Tudósító, 1941. február/1
1941-02-12 [246]
HArTVANEZERPENGöS PENG6KIA.JANLASI BUNPER • A büntetőt örvény szék Bereozky Lajos dr. elnöklése mellett ma tárgyalta Sállal /Salamon/Leó negyvenhároméves volt bankpégjesyzö, idegenvezető valutaperót. A királyi ügyészség pengőkiajánlás büntette Matt emelt ellene vádat. Négy évvel ezelőtt a feldklrcheni határállomáson feltartoztatták Sallalt és találták nála százas címletekben 60 ,ooo"pengőt - amit a Nemzeti Bank engedélye nélkül Svájcba akart vinni, A pénzt elkobozták s megindult a bűnvádi eljárás, de Sállal szökésben volt és Így hosszú ideig nem tudták felelősségre vonni, Mult év novemberében hazajött és önként jelentkezett a hatóságnál,. Letartóztatták és'a királyi ügyószség vádja alapján ügye ma került f otárgyalásra • Kiderült, hogy időközben Sallalt, akinek itt bankbetétje és hét arany cigarettatárcája is volt, 60,000 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezték, aminek eleget is tett. A mai főtárgyaláson Sallai, akit fogházör vezetett elő, beismerő vallomást tett. Azzal védekezett, hogy külföldi adósságát akarta ebből a pénzből kifizetni. Kikérdezése' során elmondta, hogy felesége, aki már meghalt, Dubois Helén Margit volt^ akinek édesapja a Schweizerische Bankver ein elnök-vezérigazgatói tisztet töltötte be annakidején, Gsa lásért már héthónapi börtönre el volt Ítélve és valuta cselekményért egyhónapi ós ti"enötnapi fogházzal sújtották. Van egy kisfia, de az árvaszék megfosztotta apai hatalmától. A törvényszók lefolytatta a bizonyító eljárást, majd Lontay Ervin dr, királyi ügyész tartotta meg vádbeszédét, amelyben utalt Sallai elő életére ós a vádbeli ös szeg nagyság ára, Darányi Zoltán dr. védő felszólalásában ismertette a vádlott kalandos múltját és egyéniségét iá jellemezte. Mint mondotta, Sallai édesapja vándorcirkusz-tulajdonos volt, gyermekkorát különböző városokban és országokban töltötte, innen ered nagy- ny elv is *nerete^is. A mikor megnősült, feleségével félmillió svájci frank hozományt és husz arany cigarettatárcát kapott. Ez a kedvező anyagi helyáet azonban nem változtatott egzaltált és kalandokat keresfiotérmészetén, kártyázott, állandóan utazott ós legutóbb például a finn-orosz háború idején beállt a finn hadseregbe és ótt harcolt. Kérte a védő, hogy a bíróság mérlegelje az enyhítő körülmóny-éket' és kísérletet állapítson meg. A törvényszék végül is a y adsz érinti peng okiajánl ás bűntettében mondotta ki bűnösnek Sallai /Salamon/' Leót és háromévi fegyházbüntetésre Ítélte, Az Ítélet nem jogerős. /lOT/ S"y. — AZ ÜGYVÉDSÉG GYAKORLATÁTÓL FÉLÉVRE FELFÜGGESZTETTEK EGY ÜGYVEDET. A budapesti ügyvédi Kamara fegyelmi bírósága dr. Schubert Ágost budapesti A-»< Teréz-körut 6^ ügyvédet 1941 évi február hó 9napjától kezdve az ügyvédség gyakorlatától hat hónapra felfüggesztette. /MOT/ --—EGY SZTLVESZÍER/ÉJ KÖVETKEZMEt.YEl. Az ügyészség vádat emelt Naláczi Ádám egyetemi havidijas alkalmazott és Kemény Pál kárpitossegéd ellen rablás büntette óimén, A vádlottak Szilveszter éjszakáján A Makkhetes kocsmában mulatoztak- majd az utcán - a vád szerint - megtámadták Örkényi István nyugdijáé tisztviselőt és elvették pénztárváj át és értékesebb ceruzáját. A vádirat Baláozit ezenkívül többrendbeli lopással és sikkasztással is megvádolta, mert a szegedi Ujíiemzedák szerkesztőségéből egy Írógépet, máshonnan télikabátot lopott es a Ferencesek, valamint a Earimeliták kárára kisebb. sikkasztásokat követett el. A t ör vény sz ék' P álf y-taná osa "előtt a vádlottak tagadták, hogy rablást követtek volna el, hangoztat'ták, hogy teljesen részegek voltak, az Izabella-téren valahogyan ös szesz oüalkoztak az ugyancsak ittas Örkényivel, vetőkedés támadt ós igy esett ki Örkényi ceruzája, amit Naláczi tévedésből zsobrevágott. A penztároát eigy ebként sem találták meg a vádlottaknál, Naláczi a lopásokban és a sikkíaszt ás okban való bűnösségét beismerte.A rend' ; r orvosi vélemény a vádlottak :ittasságát igazolta. A. bíróság a táblás vádja alól mind a két vádlottat felmentette, de Naláozi Ádámot többrendbeli lopás és sikkasztás büntettéér&fc másfélévi börtönre Ítélte. Az ítélet jogerős. /MOT/Ky,