Magyar Országos Tudósító, 1941. február/1

1941-02-11 [246]

REVOLVERREL SÜRGETTE AZ AKTÁT 6 ÖTHőNAPl FOGHÁZAT KAPOTT* Marosi Jenőt, Uri község főjegyzöj-'t hivatali szabálytalanságok miatt fel­függesztettek állásától. A főjegyző ennek következtében oly csekély illet­ményt kapott, hogy családjával nem tudott belőle megélni. Elhatáro zta,hogv eladja ingatlanét, de a telekmegosztási eljárás késedelmessége követ'tzt ben a vételár egy részit nem tudta kézhez kapni. Bement a községházára, hogy az ügy elint^z'spt sürge sse. A bomlott idegzetű ember eközben re­volverrel rálőtt Solti Péter helyettes főjegyzőre, akit szerencsére nem talált el a golyó, A revolveres incidens után dulakodás támadt Marosi °s Solti között, Marosi kést rántott és az urii községháza tanácstermében, majd a község főutcáján kergette Soltit, akiről azt hitte , hogy rosszaka­ratúba kezelte a telekmegosztási ügyét á s hogy az ellene gyártott felje­lentések mögött is Solti áll. Marosi ellen az ügyészség szándékos emberölés bűntettének kis' ­lete és hatóság tagja elleni erőszak büntette cimén emelt vádat, A pest­vidéki törvényszék elmeorvosszakértőinek véleménye alapján azonban az el­ső főtárgyaláson az ügyész elejtette a vádat a főjegyzővel szemben. A s'rtett átvette a pótmagánvádat , fellebbezést jelentett be, felkerült az ügy az igazs ág ügyi orvosi tanácshoz, amely s törvényszéki orvosok véle­ményével szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy b. r Marosi megkö­zelítette azt a határt, ahol megszűnik a büntetőjogi beszámithatóság, azonban tettének elkövetésekor m'gsem volt olyan állapotban, hogy ne le­hetne felelősségre vonni. Ilyen előzmények után az ügyészség újra vádat emelt Uri község hivatali- állásától felfüggesztett főjegyzője ellen,akit most vont felelősségre, a pestvidéki törvényszék vitéz Somody János-tanácsa, Marosi Jenő tagadta bűnösségét, majd azt hangoztatta, hogy a világháborúban, szerzett épülése fs más súlyos megrázkódtatása annyira megviselték idegrendszerét, hogy nem emlékszik semmirs. A védő törvényszéki elmeorvosok kirendelését kérte a tárgyalás eg'sz tartamára, valamint el".eussuk^rtök' alkalmazását, a bíróság azonban az indítványt elutasította. Az elnök ismertette ezután a vádlott vizsgálóbírói vallomását. Marosi előadta a vizsgálóbírónál, hogy nem akarta megölni Solti Péter he­lyettes főjegyzőt, csak ijesztésból sütötte rá a revolvert. Másfél méter­ről adta le a levest s mint ismert céllövő, aki egész sereg versenydijat nyert, minden bizonnyal e Italálta volna, ha ölési szándékból emelte vol­na fel fegyverét. - Nem kívánom a vádlott megbüntetését, - áll" 1 " a bíróság elé So ' ti Péter helyettes főjegyző, majd előadta, hogy az aktát keresgélve, hát­tal állt a községháza irodájáb an, amikor Marosi rálőtt, a golyó azonban a .feje fölött, az ablakpárkány mellett a falba fúródott. Tagadta, hogy aknamunkát folytatott Marosi Jenő ellen, majd az elnök közbeszólt: - Igaz, Irogy Marosi telekmegosztási ügyében ön "hasból" tett j* lentést a főszolgabírónak?... - Erre nem emlékszem, - hangzott a válasz. - Mégxs furcsa, - állapította meg az elnök - hogy oly jelenték­telen ügyet, mint egy telekmegosztás, önök két év alatt intéztek el,», Dr, Hoffer Ferenc fárásí főszolgabíró kijelentette tanuvallom, ­sáb an, hogy szorgalmas, d rék tisztviselőnek ismerte a vádlottat* Vitéz Komlóssy Ferenc rendórfófelügyelő, fegyverszakértő előad­ta, hogy angol tipusu, miniatűr ismétlőpisztolyból adta lu a lövést a v ' lőtt-, azonban a hétgoíyós fegyvernek olyan rossz volt a szerkezete,hogy azzal csak egyet lehetett Honi, A fegyverszakértő szerint a golyó iga­zolja a vádlott védekezését, hogy Solti Péter feje fölé irányítva adta %'í a lövést, A perbeszédek elhangzása után a biröság erős felindulásban el­követett szándékos emberölés és hatóság tagja elleni erőszak vétsége cir.-' állapította meg Marosi Jenő bűnösségét és az állásvesztés kiszabását me" 1 lőzve, jogerősen öthönapi fogházra Ítélte* /MOT/ Os.

Next

/
Thumbnails
Contents