Magyar Országos Tudósító, 1941. február/1
1941-02-10 [246]
- KIFOSZTOTTAK EGY ARVIZKARÜSULT VENDEGLoS HAZAT. Bruckner Gyozo Árpádnak a csepeli szigc-tcsu'-cson a Kisdunapart 7. szám alatt van a Robinson Halászcsárda cimü kTs kocsmája, amelyet az elmúlt évben és az idén is teljesen elöntötték a -^una hullámai, A szerencsétlen korcsmáros, akit idén másodszor ér árviz meg sem tudta közelíteni hazát a magas vizben és mégis az egyik éjszaka ismeretlen tettesek csónakon megközelítették a h-zat, a':ba a tetőn keresztül behatoltak és az ott talált egy hordó bort, sonkát, zsirt, lisztet, befőtteket, ruhákat elvitéék mintegy 1000 pengő értekben. A főkapitányság Vida detektiv-csppiprt j a nyomozott az ügyben és rövid idő alatt elfogták a tetteseket Póka József 28 éves voltksreskedőt és Kozma István 28 ' éved foglalkozás nélkülit. Az ellopott holmikat mar értékesítették, abból semmit sem találtak meg náluk.' Á két tettest, akikre méltó büntetés vár, a fökapltánys ásón letartóztatták. /MOT/S. A MÁSODIK EMELTRŐL &Z UDVARRA VETETTE ivL.GÁT EGY MAGÁNZÓI- «. Vasárnap reg. ; el 5 órakor a Lujza-utca l/b. szamu haz udvarán egy ''óeljesen összeroncsolt női holttestet találtak, akinek kilétét hirtelen meg sem tudták állapítani, annyira össze .volt zuva, csak későbe a ruhájáról ismerte fel valaki, hogy özv. Wittmann Jozsefné 50 éves magánzonő vetette magát az udvarra. A házban lakó öngyilkos magánzonő: lakásán búcsúlevelet tal áltak,' amelybe n azt irja, hogy saját elhatározásából követte el tettét./MoT/S. . HiLÁLOS GÁZQLÁS. Még szombaton Pestszenterzsébeten a Nagy Sándorutca és a Vörösmarty-utca kereszteződésénél e#y 30-as jelzésű villamos elgazolt egy 45 év körüli ismeretlen nót, & mentők a Szent István korházba vitték a szerencsétlen asszonyt, aki ótt vasárnapra meghalt. Kilétének megállapítására megindult a nyomozás ,/MOT/S • BETÖRÉS, Vasárnapra virradó éjjel ismeretlen tettesek álkulccsal felnyitották S.allay István operaénekesnek az ^ndrássy-ut 27. sz-'mu házban levő lakását és'onnan 2500 pengő készoénzt és s-;-y Steyr gyártmányú pisztolyt loptak el./MoT/S, EGY PENGŐÉRT ÉRTÉKES ^JUNYL'ÁNC .iOZ JUTOTT. HZ egyik budapesti zálogházban Kovács F e enc 59 éves piaqi árus rézből készitett dísztárgyakat kinalt eladásra és eközben hallotta, hogy valaki egy aranytárgy körül vitatkozik a zálogház becsüsével, aki a könnyü aranytárgyért nem akarta me*adni a kért összeget. Kovács a zsebébe nyúlt, kihúzott egy aranyláncot és odavetette a becsüsnek: hát ezért mennyit adna? A becsüs azt felelte hogy semmit, mert a lánc rézből készült, 'de hogy később tüzetesebben megnézte kiderült, hogy 18 karátos arany, 21 gramm sulyu és a becsüs 180 pengőt adott volna rá. Gyárusnak találták az esetet, rendőrt hivtak és káderül t, ho.y Kovács agy evvel ezolött a Telokl-téren, mint rézláncot *1 p%göért vette az értékes ékszert. Az olado' v alos zinüls g bűnös ato^a^ánc ho z, amelynek tulajdonosát most laresik./MOT/S. QRSZAGOS LEV f " T * MEGSZÖKÖTT A2 INTERNÁLo TÁBORBÓL, MÉG AZtó ELFOGTÁK. Japdura Gy 20 éves pincér, a kistarcsai interné-ló táborból rendőri kísérettel re jött eredéllyol, ho.y ruháit áa^áhözvo y o, de a Keleti pályaudv. . megszökött a kisérő rendőrtől. Találkozott £• y barátjával, aldi-csa/ Fukszos" néven ismer ic, vele be Lile or' vendéglőbe, ott Jaiidura ler< szegődött, majd a Nép,sziriház-utc ában bementek Bc-rge'r Karoly divata?: •• üzletébe és ott Janduira e y tucat harisnyát loiítt* Az üzl.t tulJdoaoY )/ L ész-re vette a lopást;, lármát csapott, el is fogták Jandurát, k|-' •társát a Fukszóst is, akiről kiderült, ho.y valódi EŐVO Borbély Pál müszerészsegéd. Mi ra< ai ra ttaj ük t le tartóz xtták./MO"/?'*